2024. október 5., szombat

Hiánycél

SZÓFIGYELŐ

A magyarországi sajtóban efféle címekre figyelhet fel az olvasó: Teljesülhet az idei hiánycél – Tartható az idei hiánycél.– A szent hiánycél – Mégsem szent és sérthetetlen a hiánycél? – Idén tartható a 3,8 százalékos hiánycél – Kisebb a negyedéves hiánycél – Az éves hiánycél 114,6 százalékánál járunk – Továbbra is a hiánycél felett vagyunk. – A hiánycél túlteljesítését reméli hazánktól az EU. – Orbán szerint csak a hiánycél tartása az egyetlen konkrét elvárás – Jövő évi költségvetés: csak a hiánycél fix. – A "kőbe vésett" 3,8 százalékos hiánycél. A talányosan hangzó hiánycél nem elírás, már van ilyen szó, a költségvetési hiánynak előre megszabott nagyságára utal. Az Európai Unió ugyanis meghatározza, hogy egy-egy tagállamában legfeljebb hány százalékos lehet az államháztartás hiánya. Ez az adott ország számára elérendő célként jelenik meg.

A szóban forgó problémáról írva a sajtó gyakran a tartható, illetve a teljesíthető melléknévi igenévvel köti össze a hiánycél főnevet: A külső finanszírozási képesség a GDP 1,6 százaléka lehet és mindezek alapján tartható az idei, 3,8 százalékos hiánycél. – Tartható az idei hiánycél, jövőre pedig 3,5 százalékos lehet a GDP-arányos államháztartási deficit. – Az újdonsült kormány nyilatkozott néhány napon belül teljesen eltérő módon a költségvetés állapotáról és a tartható hiánycél mértékéről. – Nem teljesíthető a hiánycél, üres lesz az államkassza, nem lesz pénz, ezek mind előirányozzák a megszorításokat. – A hiánycél teljesíthető, a bankadó lefékezi a gazdaságot. – A pénzügyminiszter szerint annak ellenére teljesíthető az idei hiánycél, hogy a deficit több mint 75 százaléka már az első negyedévben. – A Költségvetési Tanács (KT) az idei államháztartási hiányt a törvényben rögzített érték közelében, 4 százalékban tartja teljesíthetőnek.

Az újságírók néha áttételesem, képletesen beszélnek a hiánycélról: Valóra válik a tavalyi hiánycél. – Továbbra is a hiánycél felett vagyunk. – Hiába a bankadó, még évekig csak álom maradhat a hiánycél. – Csúsztatja a költségvetési hiánycél elérését Lengyelország ... – Elszállt az éves hiánycél csaknem 120 százaléka. – Az év első hat hónapjában az egész éves államháztartási hiánycél közel 120 százaléka halmozódott fel. – Nem enged a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió az idei és jövő évi magyar költségvetési hiánycélból.

A hiánycél főnév már összetételi előtaggá is vált (noha maga is összetett szó): Londoni elemzők óvatosan kezelik a hiánycél-retorikában bekövetkezett fordulatot.