2024. október 5., szombat

Panelvita

SZÓFIGYELŐ

Az utóbbi években szaporodtak a nyilvános vitára való lehetőségek, az egyik formának panelvita a neve: A valóban őszinte és igen gyakorlatias előadásokat panelvita követte. – A panelvita során élénk vita alakult ki az előadók és a hallgatóság között. – Négy részterület előtanulmányát készítettük el panelvita céljára. – A panelvita a pályázók meghallgatását is tartalmazhatja. – Az Emberi Jogi Jogászok Bizottsága (YUCOM) és a Heinrich Böll Alapítvány szervezésében tegnap panelvitát rendeztek. – A boszniai problémák komplexitása miatt a vezető szónokok és a panelvita résztvevői, értelemszerűen, nem csupán saját témájukhoz szóltak hozzá. – A konferencia méltó befejezését jelentette az a temesvári panelvita. – A konferenciát záró panelvita után mind a résztvevők, mind a szervezők egyetértettek abban, hogy hasonló előadásokra nagy szükség van. – Végezetül az volt a diákok feladata, hogy az általuk támogatott álláspontot az osztályban tartott panelvita keretében ismertessék – A panelvita és a szakemberek is egybehangzóan állították, hogy a digitális filmgyártásnak igenis van jövője, sőt már jelene is.

A panelviták során a legkülönfélébb kérdéseket tárgyalnak a meg a résztvevők: Panelvita a nemzetközi siker titkairól – Panelvita a Művelődési Minisztérium oktatási alkalmazásáról, helyzetéről, perspektíváiról – Panelvita az egészségügy és a szociális rendszer képviselői között – „Kutatási módszerek a non-profit szférában – panelvita” – „A büntetés-végrehajtás és az utógondozás” c. panelvita – Panelvita: A tanyás térségek környezetéről – Panelvita: A külterületen élők gondjairól és jövőjükről – Panelvita a munkacsoport képviselőivel. – Szabad fórum és panelviták (konzultációk az elhangzott előadások külföldi és magyar előadóival)

A panelvita főnév 3-4 résztvevőnek nagyobb létszámú hallgatóság előtt valamely témáról vagy problémáról szóló vitájára vonatkozik. A vita résztvevőit olykor a hallgatóságból választják ki, leginkább azonban előre meghatározott személyek vesznek részt benne; a beszélgetést gyakran moderátor irányítja. A szó előtagja az angol eredetű panel, amely eredetileg arra a táblára, deszkára utal, amelyre az esküdtszék tagjainak, az esküdteknek vagy az orvosi bizottság tagjainak, illetve a körzet orvosainak a nevét írták fel. Ezenkívül a panel sok egyebet is jelöl az angolban (ablaktábla, sávdísz, szerelékfal, faburkolat, hosszúkás alakú fénykép, munkaközösség, műszerfal, vasalódeszka stb.)