2024. október 5., szombat

Szófigyelő

Papirológia

Ennek a szónak eleddig csupán tudományos jelentése volt ismert. Arra a történeti segédtudományra utal, amely az ókori papiruszokkal, a rájuk írt (és tágabb értelemben más anyagokon fennmaradt) ókori emlékekkel foglalkozik. A száraz éghajlatú Egyiptomban sok papirusztekercs maradt épen, ezeknek a számontartásával, valamint olvasásukkal és értelmezésükkel a papirológia foglalkozik. A papirológia érdeklődési körébe nemcsak a papirusz tartozik (amely kezdetben egyiptomi papirusznádból készült), hanem a bőrből való pergamen, a lenvászon, a vellum és az osztrakon is.

Manapság a közbeszéd is él a papirológia főnévvel, leginkább a hivatalos ügyintézéssel járó dokumentumok, „papírok” megszerzésére vonatkoztatja: Nálunk elég sok papirológia kell a vízumhoz. –– Magyarország az EU-ban erősen dolgozik azon, hogy Szerbia belátható, kézzel fogadható európai perspektívát kapjon. Eddigi sikere a visszafogadási, illetve a vízumkönnyítési egyezmény kidolgozása, a díjmentes vízumra jogosultak körének kibővítése, valamint a fölösleges papirológia csökkentése. – Topolya Község Fejlesztési Társulása helyiségeiben a mezőgazdasági termelők számára szükséges különböző papirológia mellett 2008. október 6.-ától az érdekeltek a magyar igazolvánnyal és a magyarországi Schengen-vízum igénylésével kapcsolatos ügyeiket is intézhetik. – Fél évbe került a papirológia elintézése, közben átalakítottuk a családi házunkat, az utcai fronton ajtót meg kirakatot vágtunk az üzletnek, berendeztük.

A papirológián olykor magát az ügyintézést vagy az ügyintézés eredményét értik:. Most már vége a nyárnak, még most is ilyen lassan zajlik a papirológia? – Az úgynevezett pályázati pénzek lehívásához megfelelő papirológia szükségeltetik. – Kisebb-nagyobb összegeket kivehet és betehet, különösebb papirológia nélkül! – Kérlek benneteket, hogy tegyétek meg, mert a legális repülésekhez feltétel a rendezett papirológia. – A papirológia elkészült, és a héten föl is iratkoztunk a mezőgazdasági jegyzékbe, én is és a bátyám is.

Az is előfordul, hogy a papirológia főnév jelzőként szerepel: Sorban elintézek minden papirológia dolgot, és mit ad Isten, tegnap 65% fizit kapok.