A Fiatal Írók Szövetsége által szervezett Olvass be újra! című kritikai beszélgetéssorozat harmadik, az újvidéki Művészklubban hétfőn megtartott estjén a Híd Kör egyik alapító tagja, Barlog Károly decemberben, a Forum, a JAK és a Prae.hu közös kiadásában megjelent rövidpróza-gyűjteményét, a Maximot tartották nagyító alá a pályakezdő kritikusok, a Magyar Tanszék hallgatói, Kelemen Emese, Szalma Brigitta és Lábadi Dávid. A beszélgetést vezető Berényi Emőke azzal a kérdéssel indított, hogy amennyiben az első köteteket az útkeresés dokumentumának szokták minősíteni, mennyiben tekinthető a Maxim tipikus első kötetnek. A tusázók egyhangúlag nemmel válaszoltak, sőt Kelemen Emese egyenesen másfeledik kötetként határozta meg a könyvet. Kiemelték, hogy a rengeteg, sokszor közhelyszerű intertextuális utalás néhol ugyan nagyon leterheli, némelyikük szerint modorossá teszi a szöveget, mégsem válik öncélú szórakozássá, hiszen képes túlmutatni eredeti jelentésén.
A cím viszont problematikus, mert nem tükrözi a kötet egészét, sem tematikai, sem minőségi szempontból, a címszereplő „pojátát” középpontba állító, jórészt a montázsművészet mellett kiálló ars poeticát tartalmazó első ciklus ugyanis talán a kötet leggyengébbre sikeredett része. A második, Kártyanovellák című ciklusban kevesebb az irónia, az elbeszélő pedig jóval hitelesebb, köszönhetően az önreflexív kitételeknek, a falusi gyermekkorra, a délszláv háborúra, a posztjugoszláv életérzésre való hivatkozásoknak. A kritikusok többsége ezt a részt kedvelte a leginkább, és úgy vélték, ebből lehetne kibontani a következő kötetet. A harmadik, Kovács Istenke blogbejegyzéseiből felépülő ciklusban hangsúlyossá válik a vajdaság magyar íróként való létezés, a szerző a tenger-metafora kapcsán felülbírálja Tolnai Ottót, és az Adria fájó hiányáról számol be. Egy nemrégiben megjelent kritikára kitérve felmerült a nemzedékiség témája is: a jelenlévők egyetértettek abban, hogy egy új generáció van kialakulóban, méghozzá az első tenger nélküli nemzedék. A szerző ezt írja tovább a következő részben, melynek címe stílszerűen egy Domonkos István-idézet, a „Mi meghalni mindnyájan úgyis téves csatatéren”. A téves csataterekről szólva elhangzott, hogy Barlog Károly a kötetben felépíti a saját otthonát, amely egy szövegekből strukturálódó, Újvidék és Budapest fúziójából létrejövő imaginárius város.
A kötetet a kritikusok 8.5 pontra értékelték, és az „olvasandó”, „kedves”, valamint „játékos” jelzőkkel látták el a közönség kérésére.
A következő, két hét múlva esedékes beszélgetésen T. Kiss Tamás A tükörtestvér című regényét veszik górcső alá.
