Ezen a hétvégén kerültek le Dodony Anikó rajzai és grafikái a temerini Lukijan Mu šiscki Művelődési és Tájékoztatási Központ mindinkább népszerű és látogatott képtárának faláról, és helyüket egy korosabb, tapasztaltabb képzőművész, Vlada Njaradi alkotásai foglalták el. Dodony Anikónak ez volt az első önálló bemutatkozása szülővárosában, az utóbbi két évben készült rajzait, grafikáit állította ki.
Az újvidéki Művészeti Akadémia mesterfokozatos hallgatóját a kiállítás nyomán kerestük meg, arra voltunk kíváncsiak, mit jelent a pályája kezdetén álló képzőművésznek a kiállítási lehetőség, hogyan értékeli a képzési, a megmutatkozási lehetőséget, kacsingat-e külföldre is, és nem utolsósorban, hol látja a maga helyét.
Túl nagy kihívás-e a pályakezdőnek a kiállítás?
– Egyelőre nekem nagyon új dolog. Izgatott voltam már az előkészületek során is, utána a megnyitáskor, az érdeklődők előtt pedig végképp. Tudom, hogy ez velejárója a dolognak, erre vállalkoztam, és lassan meg kell szoknom. Mindenesetre nagyon hálás vagyok, hogy megmutathattam a munkáimat.
Persze nem teljesen ismeretlen számodra a kiállítótermek világa.
– Rendszeresen részt vettem az akadémia kiállításain, időnként művésztelepek, például a TAKT kiállításain, de az egészen más dolog, mert a közös megnyilatkozásba az egyed beleolvad, vagyis megoszlik a teher is, az öröm is a kiállítók között. Az önálló bemutatkozáshoz több bátorság, önbizalom kell. Saját gondolataimat ábrázolják a képeim, mégis úgy gondolom, valamiféle intim belső az, amit ott megmutatunk.
Munkáidon számos változatban jelenik meg az erdő, a fa. Honnan ez a kötődés?
– Néhány évvel ezelőtt Erdélyben jártam cserkészekkel, és ott igézett meg az erdő. Jókora sorozat kerekedett belőle, bevallom. Rajz, grafika egyaránt megfelel ennek a témának – és a kísérletező kedvemnek is. A rajz a kedvencem, de legszebb pillanatokat nyújt, ha kombinálhatok. Ott az akvarell, a grafit, a szén, a tus, a tinta, az akril, a pasztell, a faszínes, a kollázs.
Megítélésed szerint van elegendő alkalma a fiataloknak a bemutatkozásra?
– Sokan panaszkodnak arra, hogy nincs, de ezzel nem értek egyet. Lehet, hogy csak a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy gondolom, van lehetőség. Temerini vagyok, és az utóbbi időben a helybeli képtár sok eminens képzőművésznek, de pályakezdőnek is lehetőséget adott. Mint magyar ajkú hallgató, szerencsésnek érzem magam amiatt is, hogy tanulmányi éveim alatt a VMTDK is segítségemre volt a megnyilatkozásban. Ezenkívül pályázatokból sincs hiány. Én sem élek mindig a lehetőséggel, de az mégis megadatott. Talán nem annyira a kezdő hallgatóknak, de aki a tanulmányai vége felé jár, vagy már befejezte tanulmányait, annak érdemes odafigyelnie a pályázatokra. Igenis, van lehetőség.
Szavaidból ítélve a pályakezdő vajdasági magyarok előtt szélesebb a paletta, mint az itt élő szerbek előtt. Jól értettem?
– Én ezt látom. Többen csodálkoztak a szerb kollégák közül, hogyan sikerült bejutnom az Újvidéki Művelődési Központba, az Újvidéki Színházba vagy a temerini képtárba. Nagyon egyszerűen, hiszen az egyiket a VMTDK-nek, a másikat a szülővárosomnak köszönhetem. A VMTDK-re pedig nyilván nem jutok be, ha nem magyar az anyanyelvem, és ha nem ezen a nyelven tanultam volna, amíg lehetett.
Tekintettel arra, hogy még tanulsz, tanáraid miként vélekednek kiállításaidról?
– Jobban ismerik munkáimat, mint az iskolán kívüli tevékenységemet. Némely tanárral összhangban tudok lenni, némellyel kevésbé, de akire mindig is számíthattam, az Fődi Éva újvidéki képzőművész, akit igazából a mentoromnak tartok. Bármikor elbizonytalanodtam, bármikor tanácsra szorultam, bizalommal fordulhattam hozzá. Remélem, így lesz a jövőben is. Azért hozzá kell tennem, nem döntöttem rosszul, hogy a környékbeli akadémiák helyett az újvidékit választottam, mert a modern képzőművészetet műveli, szellemisége nekem nagyon megfelel.
Az egyetem, konkrétan a Művészeti Akadémia megadja-e azt a fiataloknak, amire szükségük van?
– Erre egyértelműen nem tudok válaszolni. Vitathatatlanul megtanít sok mindenre, és kiszélesíti a látókört. Szabadságot ad, alkotói szabadságot, mert mire végzünk a tanulmányainkkal, már nem állunk görcsösen a papír előtt, hanem a kezünk egyszerűen „visz”. Talán ennél nem szabad többet elvárni. Mégis, én még elégedetlen vagyok tudásommal, és tapasztalatlannak érzem magam. Lehet, néhány év múlva másként látom majd a dolgokat.
A végzett akadémistáknak két fő válaszútjuk van: tanítás vagy alkotóművészet. Merre szeretnél elindulni?
– Mindenképp több dolgot szeretnék kipróbálni. A mesterfokozat után erre talán lesz alkalmam. Ha a tanári pályára szánom magam, gondolom, nem maradok munka nélkül, úgy tapasztalom, hogy igen keresettek a magyar ajkú képzőművészet szakos tanárok Vajdaságban. A művészetből, egy kezdő különösen, nemigen élhet meg. Viszont nem ennyire behatárolt a képzőművészet. Elindulhatunk a grafikai formatervezés, a ruhatervezés, a könyvillusztrálás irányába is.
Külföldön előnyösebb a helyzet?
– Nem hinném, hogy lényeges a különbség. Viszont ösztöndíjak tekintetében valóban vonzó a „külföld”, én is szeretném fejleszteni magam, sokoldalúvá érlelődni. A rajzon, a festészeten kívül annyi érdekes, jó dolog van még a világon, amit érdemes csinálni. Például nyelveket tanulnék, világot látnék...
