A közelmúltban két nap erejéig tartományunkban járt Lőrincz L. László, írói nevén Leslie L. Lawrence magyar orientalista, számos rendkívül népszerű sci-fi és kalandregény szerzője, mai napig Magyarország legsikeresebb írója a könyveinek eladott példányszámát tekintve. A Szindzse szeme, a A Gonosz és a Fekete Hercegnő, A föld alatti piramis, a Vijjogók stb. szerzőjére Szabadkán és Zentán is rengetegen voltak kíváncsiak. A közönség soraiban pedig különböző korosztályok képviselői szinte itták magukba az idén 80. születésnapját ünneplő író szavait, aki korát meghazudtoló frissességgel mesélt arról, hogy miképpen is vált orientalistává, illetve a sikeresebbnél-sikeresebb sci-fi és misztikus kalandregények szerzőjévé. A magyar bestseller íróval zentai látogatásakor beszélgettünk.
Mint Lőrinc. L. László lapunknak adott nyilatkozatában elmesélte, a Somogyi Néplap az ötvenes évek idején „dögunalmas” volt. Mezőgazdasági riportok voltak benne, meg gyárlátogatások meg ilyesmi, s ő középiskolásként megpróbált ezeknél érdekesebb dolgokat írni, novellákat adott le a lapnak, és óriási meglepetés érte, amikor szóltak neki, hogy leközlik az egyik írását, s ezért menjen be, hogy felvegye az ezekért járó 50 forintos tiszteletdíjat.
– Akkoriban másom sem volt, csak egy rövidnadrágom, s ezért ebben bementem a szerkesztőségbe, s el is jutottam az ajtóig, amikor egy portás feltartóztatott, s megkérdezte, hogy mit is akarok itt. Mondtam, a honoráriumért jöttem – idézte vissza a jelenetet a neves író. A portás persze nem hitt neki, s azzal próbálta eltántorítani a szerzőt, hogy menjen haza, s küldje el az édesapját, aki a novellát írta, mert a pénzt csak személyesen adhatják oda neki.
A szerző beszélt arról is, hogy miért használ két nevet a könyvei írása során, mert amikor elkezdte ezeket írni, úgy vélte, amennyiben többféle zsánerben ír, nem jó, ha ugyanaz a név alatt adja ki.
– Ez azért nem jó, nem mert nem esik egybe az egyes műfajok olvasótábora, és én nem szerettem volna az olvasókat megtéveszteni. A tudományos fantasztikus történeteimet például csak a sci-fi rajongók szeretik, a többiek nem. És ha valaki megszereti az egyik könyvemet, akkor úgy vélekedik, hogy a következőt is szeretni fogja, tehát megvásárolja, ám odahaza beleolvas, és kiderül, hogy kalandregényről vagy ifjúsági regényről van szó, dühében a falhoz vágja, mert nem ilyesmire vágyott, s Lőrinc L. László becsapta őt azzal, hogy egészen másféle könyvet írt, mint amilyen az előző volt. Ezért az volt az elvem, hogy a borítón feltüntetett szerzőről ki lehessen találni, hogy milyen zsánerű is a könyv. Tehát be sem kell megvenni a boltba, a kirakaton keresztül a szerző nevét látva tudni fogja, hogy ez egy kalandregény, sci-fi, vagy pedig más zsánerű könyv.
A magyar sikeríró regényeiben számos visszatérő elem található. Különösen a szereplők esetében mondható el ez.
– Nem mondom azt, hogy olyan értelembe vett sorozat, hogy az egyik részből következik a másik, hanem önálló blokkok, amelyeknek mindig ugyanaz a szereplője, s ezt teszi tulajdonképpen sorozattá. Az olvasók szeretik, ha az általuk kedvelt figura visszatér egy másikban. Író-olvasó találkozókon mindig megkérdezik, hogy mikor lesz folytatása ennek vagy annak a könyvnek, mert úgy megszerették azt a szereplőt.
Az író szerint a könyveinek egyébként túlnyomórészt a fiatal hölgyek a legszorgalmasabb olvasói. Ugyanakkor az olvasóközönsége szerinte annyiban változott, hogy az a korosztály, amely elkezdte őt egykoron olvasni, megöregedett, ámbár fiatalodik is az olvasótábora, de sajnos az olvasók száma is csökkenőfélben van, bár ez általában a könyv iránti érdeklődésre is jellemző, de ez szerinte egyelőre nem vészes folyamat.
– A könyv mindig élni fog, s remélem, hogy szerzők és olvasók is lesznek hozzá – jegyezte meg.
Lőrinc L. László kelet-kutatóként is komoly tudományos pályát tudhat maga mögött. Tanulmányai során éveket töltött a Távol-Keleten, ösztöndíjasként tanult az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, valamint a bonni Friedrich Wilhelm Egyetemen. A tibeti és a mongol folklór és irodalom, valamint e népek történelme képezte tudományos munkásságának fő területeit. Mintegy 100 tudományos cikke jelent meg e témakörökben, ezenkívül burját és mongol eposzokat fordított, s számos regényéhez is innen szerzett ihletet.
– Azt szokták mondani, hogy a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. Hát Keleten nagyon sok utca van, s nagyon sok téma hever ezeken. Én meg hajolgatok bőszen érte, s felszedegetem ezeket, s ezekből lesznek a regényeim – magyarázta.
Lőrincz L. elmondta azt is, hogy saját munkájában nincs szüksége a trendek követésére, de azért figyeli a körülötte lévő világot.
– Sok minden megváltozott, s a könyveimben is meg kell, hogy változzon. Példának okán megjelent a mobiltelefon. A kaland-, illetve a detektívregényeknek ez idáig az volt az egyik sajátossága, hogy zárt térben játszódtak. Viszont ma már nem létezik zárt tér, mert mindenkinél ott van egy mobiltelefon, aminek következtében a szerzőnek ki kell találni, hogy ez valami oknál fogva senkinél se működjön. A másik a fegyver. Próbáljon Leslie. L. Lawrence, vagy akárki más Indiában stukkerrel a zsebében járkálni. Öt percig talán ezt megteheti, de utána nem igazán. Vagy pedig fegyvert repülőre felvinni? Régebben lehetséges volt, de ma már nem. A történetet valahogyan hihetővé kell tenni, s ki kell találni, hogy mégis ugyanúgy működjön mint eddig, csak más körülmények közepette. Ez pedig nem egyszerű dolog – ecsetelte beszélgetőtársunk.
Lőrincz L. magyarországi szerzőtársai közül elsősorban azokat kedveli, akik félig dokumentarista könyveket publikálnak, családok történetéről írnak, s a külföldiek közül is azokat az írókat, akiknek könyvei valamilyen tudományos, akár társadalmi téma körül forognak. Nem feltétlenül tényirodalomról van szó, hanem szépirodalmi művekről, amelyeknek valamilyen történelmi alapja is van.
A magyar író elmondta azt is, hogy többször is felvetült alkotásainak a megfilmesítése, s magyar filmesek is érdeklődtek irántuk, de Lőrinc. L. szerint ezeket nem igazán lehet megcsinálni.
– Ezek nem igazán magyar tárgyú könyvek. Van, amikor a főszereplő ugyan magyar, de a történet nem igazán, de emellett sok pénzbe is kerül az ilyesmi. Kolostorokban kell forgatni, vagy pedig díszletként fel kell építeni ezeket, vagy pedig elutazni valahova. Ez tengernyi pénzbe kerülne – magyarázta, s elmondta azt is, hogy több kísérlet is volt, de ezek meghiúsultak.
– Valamikor az egyik regényemet Csehszlovákiában akarták leforgatni, de időközben megszűnt az ország. Remélem, nem az én könyvem hatására – jegyezte meg nevetve, s egyben megerősítette, hogy szerinte kicsi az esélye annak, hogy megfilmesítsék valamelyik regényét.
A magyar író egyébként az elmúlt negyven év alatt mintegy 100 regényt tudhat maga mögött, s elmondása szerint addig szándékozik írni, amíg csak egészsége engedi. A beszélgetés során elmondta azt is, hogy voltak olyan régóta dédelgetett könyvtervei, amelyek nagy valószínűséggel már nem is fognak megvalósulni. Ezek közül egyet el is mesélt lapunk olvasóinak:
– Szerettem volna science fiction szerűen megírni Petőfi Sándor életét, miután, mondjuk, fogságba esett és kivitték Szibériába, s ott miképpen is töltötte el napjait. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez tényleg így volt. Csak ezt szerettem volna megírni, de úgy látszik, hogy ehhez komoly tanulmányokat kellett volna folytatni, s nem hiszem, hogy ez valaha is sorra kerül – jegyezte meg egyfajta végszóként a tudományos fantasztikus, és a kalandregény magyarországi nagymestere.
