2024. december 21., szombat

Irodalmi fesztivál a tükröződések jegyében

Tizenhatodik éve, hogy október végén, november elején, a mindenszentek és a halottak napja környékén a zEtna internetes irodalmi folyóirat összművészeti fesztiváljának keretében találkát adnak egymásnak a kortárs vajdasági magyar, szerb, magyarországi, illetve külhoni magyar irodalmárok az ilyenkor aranysárga őszbe boruló Zentán. Az idei fesztivál csütörtökön este a zentai származású, Magyarországon élő Szegedi-Szabó Béla Homokmű című kötetének zenés-felolvasós bemutatásával tárta ki kapuit, hogy egy hosszú hétvégén keresztül a térség kortárs irodalmának a központja legyen a csendes Tisza-parti város. Az esemény idei tematikája a tükröződés, így a házigazdák olyan írókat, költőket láttak vendégül, akik egymással valamilyen kapcsolatban vannak, leginkább közösen alkotnak. Nagy Abonyi Árpád, Horváth Ottó és Szügyi Zoltán mellett az idei fesztivál vendége volt Falcsik Mari, Ladik Katalin, Đorđe Kuburić, Patócs László, Balázs Attila, Snježana Rončević, Bíró Tímea, Celler Kiss Tamás és Géczi János József Attila-díjas író, képzőművész és egyetemi oktató is.

A Cultstream határon átnyúló projektum keretében megrendezett zEtna 16. (királis) irodalmi fesztiválon nagyon érdekes beszélgetések hangzottak el, ahogyan Beszédes István, a rendezvény fő szervezője, s a zEtna szerkesztője napilapunk számára a rendezvénysorozatot összegezve napilapunknak elmondta, nagyon nehéz műfaj az, amikor egyszerre két alany szólal meg, akik között van valamilyen kapcsolat.

– Bizonyos dolgokat különbséggel látnak, így ezek kétoldali megvilágítást kapnak – nyilatkozta, hozzáfűzve egyben az, hogy a fesztivál gerincét a zEtna Makropolisz ciklusában megjelent „négykezes” prózái adták, amelynek szériája 2000-ben kezdődött, s most a 30. sorozat is lezárult.

Beszédes szerint ez egy hosszú, érdekes experimentum, mert a zEtnánál is folyamatosan azt keresték, hogy a folyóiratban megtalálják e találkozók helyét, ami egyfajta sajátos módon erővel köti össze a különböző szerzőket. A főszervező ezekkel a négykezesekkel kapcsolatban elmondta, hogy ez lényegében egy kaland, amelyben két szerző vesz részt, de ennek nagyon sok esetben tartós következményei lesznek. Ugyanis születtek már olyan könyvek, amelyek négykezesekkel indultak, de az egyik szerző megszerette azt a témát és továbbvitte, kifejtette a cselekményt.

Az idei fesztivál központi rendezvényei ezúttal is a zentai Alkotóházban zajlottak, de ezenkívül a zentai Mojo klubban és Zentaörsön (Bačko Dušanovo) is megszerveztek egy-egy programot. Ez utóbbi Beszédes István szerint azért volt érdekes, mert az itt élő Đorđe Kuburić a helybéli Krupara vendéglőben havonta tart irodalmi esteket, amelyeken több magyar szerzőt is megszólaltatott már, s az idei zEtna fesztivál alkalmat nyújtott arra, hogy saját alkotótársait: Szügyi Zoltánt, Snježana Rončevićet és Falcsik Marit ide meghívja. Ennek az estnek vendége volt Szabó Palócz Attila költő is. A zentai Mojo klubban pedig a fesztiválon fellépő zenészeknek (Zoran Dukić, Miroslav Jovančić, Kucsera Géza, Szerda Árpád, Verebes Ernő és Nikola Vladušić) van egy évi saját találkozójuk, amit az improvizációs zenének szentelnek a zentai szórakozóhelyen, s ez a két időpont ez évben szerencsésen megegyezett, s így bevonták ezt is a fesztivál programjába, szombat este pedig a magyarországi Resti Kornél „Eredetimegjelöléssel ellátott” Zenekar zárta az idei fesztivált. Az idei rendezvénysorozaton a képzőművészetet Torok Melinda képviselte, akivel a A zsebműterem tükrei című kiállításának a megnyitóját követően Szarka Mándity Krisztina művészettörténész, a Zentai Városi Múzeum muzeológusa beszélgetett.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás