A Brestyánszki Boros Rozália által írt, Arany és Petőfi barátságának két évét bemutató Szabadságharc című előadás ősbemutatójára júniusban került sor Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. A Kálló Béla és Tóth Péter Lóránt szereplésével készült produkció ezek után nyugat-bácskai körútját járta, augusztus 27-én pedig elindult a bánáti turnéja is, amely csütörtökön ért véget. A turné állomásai Ürményháza, Udvarszállás, Hertelendyfalva, Torontálvásárhely, Székelykeve, Nezsény, Majdány, Magyarcsernye, Torda, Magyarittabé (pontosabban a Szerbittabén található iskola) Tamásfalva és Egyházaskér volt, azzal, hogy közbeiktattak egy bezdáni fellépést is, ahol legutóbb betegség miatt elmaradt. A körutat ezúttal is a Magyar Nemzeti Tanács tette lehetővé, szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Sutus Áronnal az élen, a szakmai támogatója pedig a VM4K.
Kálló Béla elmondása szerint úgymond a szórványok szórványát járták:
– Vittük a színház igéjét. Tizenegy nap alatt tizenhárom előadást játszottunk, különböző településeken. Ez egy erőltetett menet volt, hiszen az előadás nagy erőbefektetést igényel, szellemileg és fizikailag is. Ugyanakkor felemelő is volt, mivel az előadást mindenhol jól fogadták, megérintette a közönséget. Örömöt, boldogságot és valamiféle eufóriát lehetett érezni, katarzisként élték meg és élményekkel távoztak. Közben új ismeretekkel is gazdagodtak. Petőfi és Arany barátsága mindenkihez szól. Ezeket a költőóriásokat ugyanis nem a költészetükön, hanem az életükön keresztül közelítettük meg. Péter elmondása szerint ún. beavató történelmi óra is lehet, teszem hozzá színházi körülmények közé helyezve, színházi élménnyé avanzsálva. A szabadságharc idejében járunk 1848/1849-ben, kettejük kapcsolata is akkorra datálódik, azután Petőfi elesett Segesvárnál. Mindazok az emberek, akikkel találkoztak, főleg Petőfi, és azok a helyszínek, ahol megfordult, a darabban is megjelennek, ezáltal a közönség megismerte az akkori életkörülményeket, kettejük kapcsolatát és a szabadságharc eseményeit. Ilyen formában ez az előadás hiánypótló. Ugyanakkor ez egyfajta színházi beavatás is volt, hiszen olyan falvakba mentünk, ahol színház nem igazán jár, esetleg csak a Tanyaszínház. Nagyon fontosnak tartom, hogy ahol játszottunk, ott egy kis időre részei lehettünk a falusi közösségi életnek. Például Nezsényben a helyiekkel elmentünk szentmisére, utána az imaházban beszélgettünk, fényképek kerültek elő, családi történeteket meséltek, a múltjukról, a mindennapi életükről, és megvitattuk a falu gondjait. Úgy éreztem magamat, mint egy igazi vándorszínész, valahol Déryné idejéből, mert egyszer csak megjelent egy középkorú hölgy, aki egy kosárban ebédet hozott nekünk. Azt mondta, megosztják velünk a vasárnapi ebédjüket, mert a vándorszínészek megérdemlik. Ez nagyon meghatott, de mindenhol szívélyesen fogadtak és megvendégeltek bennünket, finom, vajdasági ízekkel – fejtette ki a lapunknak Kálló Béla.
Tóth Péter Lóránt arról szólt, hogy egy évtizedes barátság fűzi a vajdaságiakhoz, de Dél-Bánátban nem igazán járt:
– Egy települést kivéve, hiszen Kunszentmiklós – ahonnan származom –, testvértelepülése Székelykeve, így ott több ízben megfordultam. A turnénk során tapasztalhattam, hogy a bánáti helységekben napi harcot vívnak a fennmaradásért. Erről sok szó esett, hiszen az elvándorlás Bánátot is érinti. Ott még fájóbb, hiszen eleve kevés a magyar. Véleményem szerint, egyik legfontosabb nemzetpolitikai cél a Kárpát-medencei szórványközösségek megerősítése és összekapcsolása a tömbmagyarsággal. Ki kell mozdítani a falusiakat a szürke mindennapokból és a befelé fordultságukból. Programokat szervezni, amelyektől érzelmileg feltöltődnek, mert anélkül az emberek elfásulnak. Azt gondolom, hogy ez az előadás, a turné, ebből a szempontból is jelentős. Olyan helyi szervezőkkel, úgymond végvári bástyákkal találkoztunk, akiknek óriási tisztelet jár. Mi, színészek, tájolunk, elmegyünk oda, de vissza is jövünk. Ők ott maradnak. Ezért fontosak azok, akik a nehéz időkben is felvállalják a falusiak kulturális életének a megszervezését. A helyi szervezők, a közönség és a színészek együttállása hozza meg a gyümölcsét ezeknek az előadásoknak. Nagyon élveztük a turnét, fontosnak tartom, hogy beszélgettünk a problémákról, mert ezeket után esetleg elmondhatjuk azokban a körökben, ahol megoldást találhatnak rájuk. Hiszek ebben az ún. Mátyás királyos módszerben, miszerint emberek közé kell menni és helyben megismerni a gondokat – véli Tóth Péter Lóránt.
A Szabadságharc című előadást októberben bácskai helységekben játsszák majd, és a tervek szerint a zágrábi magyarokhoz is elviszik. Tervbe lett véve Magyarország is, azok a települések, ahol Petőfi élt és megfordult, de az alkotók szeretnék elvinni Erdélybe és Kárpátaljára is.
