A belgrádi BITEF Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójában készült Temetés Terézvárott című előadás szabadkai premierjére ma kerül sor, holnap az első reprízre, korábban pedig Belgrádban mutatták be. Az előadást Miroslav Krleža műve alapján Anđelka Nikolić rendezte. A szereplői Marija Bergam, Mészáros Gábor, Kucsov Borisz és Bojan Žirović. A dramaturgok Góli Kornélia és Isidora Milosavljević, a díszlet- és jelmeztervező Olga Mrđenović, a zeneszerző Draško Adžić, a színpadi mozgás pedig Kiss Anikó munkája. Anđelka Nikolić nemrég már rendezett a Kosztolányi Dezső Színházban, 2016-ban Elfriede Jelinek regénye nyomán a Szeretők című előadást állította színpadra. A rendezővel Szabadkán beszélgettünk.
Mit taglal az előadás?
– Történetünk a huszadik század elején, 1907-ben játszódik Terézvárott, az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjaiban. Megismerhetünk egy fiatal főhadnagyot, aki egyben a matematika doktora is, tehát egy tanult ember, de van egy kényelmetlen tulajdonsága is, hogy igazat mond. Emiatt összetűzésbe kerül a környezetével, úgy a magánéletében, mint a munkája területén is, ami oda vezet, hogy elhatározza, véget vet az életének.
Hogyan esett a választás Krleža művére?
– Régóta ismerem ezt a művet, de úgy vélem, manapság kiváltképp aktuális. Egyebek közt olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amely minden bizonnyal jellemezte az akkori időket, de találkozhatunk vele a jelenünkben is. Taglalja a társadalomnak azt a fajta viszonyulását, amellyel szófogadásra ösztönöz, azt sugallja az embereknek, hogy foglalkozzanak csak a saját dolgukkal, a tehetség és a kreativitás pedig felesleges, ennélfogva a művészeket és intellektuálisokat igyekszik távol tartani, félretaszítani. Lévén, hogy Belgrádban és Szabadkán is játsszuk az előadást, olyan szöveget kerestünk, amely érdekes lehet mindkét környezetben, és akár különbözőképpen megélhető. Tudjuk azt, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia több nemzetből állt, ez is fontos része az előadásnak, hogy megértsük, hogyan érezték magukat a polgárok annak idején. Szabadka épp egy olyan terület, amely az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott, és még mindig érezhető ennek szellemisége.
Mely nyelven beszél a produkció?
– Az előadás kétnyelvű, Kucsov Borisz és Mészáros Gábor az anyanyelvükön szólalnak meg, ami még inkább autentikussá teszi. A szerb–horvát részek – lévén, hogy Krležáról van szó – magyarra lettek fordítva, a magyar szövegek pedig szerb-horvátra, de német, francia és japán részek is hallhatóak. Az előadás nézése közben a közönség elgondolkodhat arról, hogy a környezetünk nemzetileg mennyire sokszínű. Fontos volt a számunkra, hogy ezt éreztessük.
A formáját tekintve milyen előadás a Temetés Terézvárott?
– Részben interaktív, úgyhogy a reményeim szerint izgalmas színházi kalandban lesz részük a nézőknek. A múzeumok ihlettek meg bennünket, az előadás elején a közönséget tulajdonképpen egy ún. múzeumba invitáljuk és ezáltal jutnak be az előadás világába. Krleža műveiben a történelem fontos szerepet tölt be, a művei úgymond együtt lélegeznek a múlttal. Rengeteg referenciát használ, politikai, hadászati és a kulturális területről is. Szerettük volna ezt megtartani, mert úgy érezzük lényeges hangsúlyoznunk azt, ahogyan Krleža foglalkozott az európai szellemiséggel, a civilizációnk irányvonalával, mindezt pedig annak tükrében, hogy a múlt mennyiben befolyásolja az identitásunkat. Fontosnak éreztük ezeket az információkat, de azt is, hogy ne veszítsünk az előadás kommunikatív jellegéből sem. Ezért gondoltuk a nézőket úgymond bevezetni előadásunk történetébe. A színészeket így valójában két szerepben láthatjuk, egyben a kurátorok szerepét is betöltik, segítenek abban, hogy jobban megértsük azokat az időket.
Nem ismeretlen csapattal hozta létre az előadást...
– Amióta először dolgoztam a KDSZ-ben, arra vágytam, hogy újra együttműködhessek ezekkel a színészekkel, ugyanakkor szerettem volna egy olyan produkciót létrehozni, amely szélesebb és többnyelvű közönségréteghez szólhat, ezért nagyon jó az, hogy koprodukcióban készült. Akárcsak a Szeretőknél, a zeneszerzőnk ezúttal is Draško Adžić, akinek most egy különös feladata volt. Krleža ugyanis zenei referenciákat is használ, zeneileg részben az ő szuggerálásának teszünk eleget, és ezek lettek kombinálva Draško Adžić szerzői zenével. Kiss Anikó legutóbb szereplő volt, új előadásunkban koreográfusként működött közre, Góli Kornélia pedig ezúttal is dramaturgként.
Milyen visszhangra lelt az előadás Belgrádban?
– Nagy örömömre az újságírók pozitív véleményeket fogalmaztak meg. Ami még számomra nagyon fontos, hogy a fiatalok is érdeklődést mutattak az előadás iránt, akikhez talán nem áll már annyira közel Krleža munkássága. A produkció egyebek közt az elmenés vagy maradás témáját is boncolja, hiszen ez a kérdés is felvetődik, amikor egy adott környezetben nem tudunk kellőképp érvényesülni. Ez érinti a mai fiatalokat, de ugyanúgy kapcsolódhatnak az előadás szerelmi- és a politikai szálához. A fiatalok a színház jelene és jövője, ezért fontosnak tartom a véleményüket.
