Andrási Attilának, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetőjének rendezésében a Kié ez az ország? című előadás ősbemutatója január 24-én lesz Budapesten, a Duna Palotában.
– A színművet Daday Lóránt Székely Mózes álnéven írta a negyvenes években, és mind a mai napig nem játszották. Akkoriban más színházi világ volt, Daday a színmű egyik jelenetében tizenkét statisztát vonultat fel, ezt mi nem tudjuk megtenni, ezért igen jelentősen át kellett dolgoznom a szöveget, hogy hat szereplővel játszható legyen. Ez az előadás az asszimilációról szól. A Magyar Kanizsai Udvari Színházban mindig a jelenünket eredményező múltunkat visszük színre, és az asszimiláció sajnos ebben a pillanatban is ugyanúgy jelen van, mint a két világháború között. Főképp ha tudjuk, hogy a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt húsz évben a Kárpát-medencében élő magyarság létszáma 2 millió 400 ezerrel csökkent. Ez gyakorlatilag a két világháborús veszteség – hallottuk Andrási Attila rendezőtől. Mint mondta, számára természetes, hogy a művészek foglalkozzanak a fent említett és ehhez hasonló témákkal, valójában azzal a valósággal, amelyben a közönségük, közösségünk él.
– Mi ezt vállaltuk fel. Ez egy csodálatos mese Széplaky Veráról, egy ragyogó erdélyi származású színésznőről. Budapestre kerül, miután a román titkosrendőrség kitoloncolta Erdélyből, a fiát nem tudta magával vinni, és több év után elindul keresni. A fiáról kiderül, hogy románná lett, román poroszló lett. A színdarabban a kettejük közötti jelenet az identitásról szól, a mi közép-európai kultúránk identitásáról és az ő bizánci kultúrájuk identitásáról, ennek az ütközéséről. Időszerű a téma, mert ebben a világban élünk, pont a nyugati vagy közép-európai és a bizánci kultúra törésvonalán – adott hangot a véleményének a rendező, akivel a munka jellegű bemutató után beszélgettünk, amely a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben volt.
A szereplők: Jónás Gabriella, Szemerédi Bernadett, Dóczy Péter, Kálló Béla, Molnár Zoltán, Varga Tamás.
– Délvidéki és anyaországi színészek játszanak az előadásban. Arra törekszünk, hogy minél több régióból dolgozzunk művészekkel, egyesítsük szellemi téren a magyar világot. Szabadkán feltétlenül játszani fogjuk az előadást, az elképzelésünk szerint februárban. Mi utazószínház vagyunk, egyelőre nincs gépezetünk, nincsenek szervezőink, lényegében Isten kegyelméből működünk így már már tizenkét éve. Mély meggyőződésem, hogy kell olyan művészet is, amely azt a nézőt szolgálja, aki ki akar szakadni ebből a valóságból, de kell olyan művészet is, amely erről a valóságról szól, poetikusan és szellemesen. Mi ez utóbbit próbáljuk meg tenni – fogalmazott a színház vezetője.
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre, Andrási Attila kétévi pályázás után most szerzett eszközöket a szöveg színrevitelére.
