A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban júniusban lesz a Lovas Ildikó Spanyol menyasszony című regényéből készült előadás munkajellegű bemutatója. A premier szeptember elején lesz. Ősbemutatóról van szó. A Spanyol menyasszony című előadás rendezője Urbán András.
Milyen érzés az egy írónak, amikor színre viszik a művét? – kérdeztük Lovas Ildikótól.
– A vajdasági magyar íróknak nagyon jó sorsuk van ilyen szempontból, mert nagyon jó története, beágyazottsága van annak, hogy az írók művét színpadra állítsák. Gondoljunk csak Tolnai Ottó Bayer-aszpirinjére, vagy a Deák Ferenc-, illetve a Végel-darabokra. Az, hogy a vajdasági magyar írók művei – és nem feltétlenül a drámák – színpadra kerülnek, az egy természetes állapot a vajdasági magyar irodalomban, de egy kegyelmi állapot is, mert olyan remek, tehetséges színházi embereink vannak, és tehetséges művészek, akik úgy tudnak újat alkotni egy irodalmi műalkotásból, hogy az egy egyenértékű másik műalkotást hoz létre. Megtisztelő számomra ez. Nem kapkodtam azért, hogy bármelyik könyvem is színpadra kerüljön, többször felmerült ennek a lehetősége, és húzódoztam tőle. Másrészt, nem okvetlenül csak a Spanyol menyasszony volt képben, a Kijárat az Adriára is, amely egy Jugoszlávia-történet, ez például Urbán Andrást még jobban érdekelte, izgatta, végül az előbbi mellett döntöttünk. Urbán Andrást, az Aiowa csoportot, Péter Ferencet és a többieket valamikor a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjén ismertem meg, amikor egyetemistaként zsűritag voltam, ők pedig középiskolásként részt vettek. Azzal a Kovács Frigyessel voltam zsűritag, akit általános iskolásként láttam először, a Tanár úr, kéremmel jött a Jovan Mikić iskolába, és ott, az osztályteremben csodálkoztam rá először a színházra. Egy ajándék, hogy így összeérhetnek a dolgok: a gyerekkori tapasztalat, a művészi tapasztalat és a közös gondolkodás. Eléggé közismert az, hogy Urbán András művészetét nagyra értékelem, hogy az a fajta színház, amit ő huszonéve képvisel, számomra mérföldkő, őt magát pedig a kortárs színház egyik kiemelkedő művészének tartom.
A szerzőnek van-e valamilyen dolga az előadás születésében?
– Góli Kornélia a dramaturg, én nem is vállaltam volna ezt, de bevallom, folyamatosan gondolkodom, és folyamatosan dolgozunk a darabon. Láttam, Andrásban néha van némi tartás, hogy mit fogok én akarni, és az a legnagyszerűbb ebben a dologban, hogy én semmit nem akarok. Ami felmerül bennem, vagy ő kérést fogalmaz meg irányomba, akkor azt végigbeszéljük, azt, hogy hogyan fog ebben vagy abban a kérdésben dönteni, nem kérdezem meg, várom, hogy milyen lesz a megoldása a dolognak. Az lenne a nagyszerű, ha valami olyat csinálna Urbán András, ami húz egy kicsit arra, amit megfoghatóbb színháznak képzelünk, ami színpadiasságában kézzelfoghatóbb, és úgy tűnik, András nem is zárkózik el ettől. Őt is kérdezgetik, Jónás Olga lesz a főszereplő, vagy a Lány, hogy lehet ezt a kettősséget megoldani. A legnagyobb ajándék ebben, hogy ez egy Urbán András rendezés lesz.
Két nő története, két nő személyes világa van jelen a regényben, és elevenedik majd meg a színpadon, a Lány egy modern nő, kortársunk, a másik pedig Csáth Géza felsége, Jónás Olga. Izgalmas a kor is – az 1980-as évek, illetve az 1910-es évek – , a társadalmi miliő.
– A társadalmi jólétből zuhannak bele valamibe, tehát a peremen írtam meg ezt a történetet, a társadalmi jólét vége előtti utolsó pillanatban, az aranykorszakban még minden jó, és onnan robban be a rossz, ez az Olga életében végül is a meggyilkolása, a fiatal lány életében pedig az, amit a következő regényben írtam meg, a Kijárat az Adriára címűben, amely előbb jelent meg, mint a Spanyol menyasszony.
Nagyon sokan ismerőseim közül a Spanyol menyasszonyt szeretik Lovas Ildikó regényei közül a legjobban.
– Az a legolvasmányosabb, én nem húzok ilyen párhuzamot, nekem a Spanyol menyasszonyról mindig Virginia Woolf Orlandója jut eszembe, és az a fajta átjárás téren és időn, amit ebben a regényben így fogalmaztam meg, és fontos, hogy még nagyon sokféleképp körbejárjak. Vannak olyan izgalmas társadalmi momentumok, amelyeket még körbe kell járni, és erre még törekedni fogok. Visszatérve a mostani előadásra, a jelmez és a díszlet kapcsán olyan nevek merülnek fel, akikre akkor felnéztünk, amikor huszonévesként színházba jártunk, és most is ott vannak fenn, és a legnagyobb színházaknak dolgoznak. És örülnek annak, hogy András felkéri őket, és annak is, hogy én vagyok az író, remélem, összejön velük ez a közös munka. Olyan történetté kezd alakulni, amelyhez már csak az hiányzik, hogy a közönség számára élvezetes legyen. Úgy gondolom, hogy meglepetés lesz, hogy milyen lesz, hogyan képzeljük el. Mindenki azt kérdezi, ki lesz az Olga és ki lesz a Lány, és amikor erről először beszélgettünk, akkor megfogalmaztunk a válaszunkat, ami nem egy mindennapos válasz.
A dramaturgnak milyen kihívást jelent egy regény színpadra állítása? – kérdeztük Góli Kornéliát.
A dramaturgnak is van egyfajta önálló gondolatmenete arról az anyagról, amellyel dolgozik, de nyilvánvaló, ezt egyeztetni kell valamennyi alkotóval, mert a lényeg, hogy a már átformált irodalmi alapanyag megfelelően találkozzon azzal a koncepcióval, amely a készülő színpadi alkotásnak az alapgondolata. Sokkal régebben olvastam ezt a regényt, és nagyon megtetszett, inspirált, és szakmai ártalomból folyamatosan azon gondolkodtam, ez színpadon hogyan is nézhetne ki, hogyan lehetne megcsinálni. Ha színházilag fogalmazunk, akkor két nagymonológról van szó. Két különböző korban két nő beszél a sorsáról, nagyon őszintén, ennek a hihetetlen kitárulkozásnak és őszinteségnek is van egy nagyon érdekes személyes világa, és ezek azonkívül, hogy mint olvasmányélmények fantasztikusak, és nagyon inspiratívak, de számtalan kérdést is felvetnek: hogyan lehet ezt átépíteni, átformálni, mennyire lehet, hol van az a határ, amikor már nem kell belenyúlni. Nyilvánvaló, hogy a kérdéseket az előadás koncepciója mentén beszéljük meg, A regényben több idősíkról van szó, és még egy csavar van benne, nem lineáris a történet, folyamatosan visszautal, előreutal, és nagyon jó ez a töredékessége, nagyon jól olvasható, de nyilván nagyon kell vigyázni, hogy színpadon ez hogyan tud létezni. Egy kerek egésszé kell hogy váljék, természetesen úgy, hogy közben lényegesen szűkíteni kell a regény terjedelmét. Sokkal szűkebb, esszenciálisabb a végeredmény, sok mindent kénytelenek vagyunk kihagyni az időszűke miatt. Érzelmileg is nehéz, amikor vannak kedvenc részeim, de az előadásban nem biztos, hogy ezek helyet tudnak kapni. Ez a munka folyamatos, próbák alatt is alakul majd folyamatosan, a lényeg, hogy elkészüljön egy olyan munkakész változata, ami azután még formálódik.
Mennyire lesz szövegcentrikus előadás, és mennyire lesz hangsúlyosan jelen a mozgás, a fizikai jelenlét (a Lány, amikor felölti a spanyol menyasszonyi ruhát a tükör előtt, vagy a késjelenet Olga esetében, amikor a regény olvasója úgy érzi, megáll az idő)? – tettük fel a kérdést Urbán András rendezőnek.
– Ez az előadás a test és a szöveg előadása (mint a hús és a vér). A szereplők folyamatosan beszélni fognak, kizárólag a regényből fogunk szövegeket használni, de ugyanakkor nagyon fontos a színészek, színésznők jelenléte, az, amit tesznek. Nem egy mozgásszínházi produkcióról van szó, de azt szeretném, ha minél mélyebben sikerülne a mozgásban, a gesztusok szintjén megfogalmazni azokat a dolgokat, amelyekről a regény szól: a női szorongásokat, félelmeket, a női létérzést. Azt szeretném, ha ezt minél artikuláltabban, pontosabban fogalmaznák meg azok a gesztusok, azok az akciók, ha úgy tetszik, performanszok, amelyek a színpadon zajlanak. Sok jelenetből áll majd az előadás, igen sok színész is játszik ezekben a jelenetekben – hallottuk a rendezőtől. A Lányt és Olgát több színésznő személyesíti meg. A Spanyol menyasszony című előadásban Béres Mártát, Mezei Kingát, Elor Eminát, G. Erdélyi Herminát, Szilágyi Ágotát, Ferenc Ágotát, Lőrinc Tímeát látjuk majd a színpadon, és a férfi színészek közül már bizonyos, hogy Mészáros Gábor játszik az előadásban.
– A regénynek van egy érdekessége, szép értéke, az az intimitás, amellyel nyafogás nélkül őszintén, igaz módon tud beszélni az olvasóval arról a női létről, amelyről szól a mű, azt szeretném, ha az előadás is meg tudná hozni ezt a fajta intim kommunikációt, mind a szövegben, mind a fizikai jelenlétre gondolva.
Női szorongások, félelmek, női létérzések. Egy férfi rendező nagyobb távolságból, tehát nagyobb rálátással kezeli, mintha egy rendezőnő nyúlna az anyaghoz?
– Ezek a problémák, amelyekről a regény szól, nem úgy női problémák, hogy ne lennének emberiek, amelyekkel az ember nem azonosul, és nem a sajátjaiként éli meg. Egyébként a szöveges előadásoknak, ha a rendező nem a saját szövegeit használja, akkor is előbb-utóbb minden szavát magáévá teszi. A rendező eljut oda, el kell, hogy jusson oda, ha már egy szöveg mellett döntött, hogy annyira a sajátja, mintha akár ő írta volna meg. Nyilván van egy érdekesség abban, hogy egy férfi rendező egy női történetbe lát bele, mesél róla, nem véletlenül játsszák ezt az előadást nők, lányok, az ő történetük, magatartásuk is hozzáad az előadáshoz. A női és férfi viszonynak van egy vetülete: leginkább a nő az, aki tűri az erőszakot a férfi részéről, itt – a regényből – Olga és Csáth viszonyára gondolok, hisz ez szó szerint egy kivégzés, erre készül az egész történet. Nem kimondottan a családon belüli erőszakkal foglalkozik az előadás, de ezekkel a relációkkal, tehát az erőszaktevőnek való kiszolgáltatottsággal igen. Többször hibázunk, amikor azt hisszük, látva egy jelet, hogy ez tolerálható, illetve része a kapcsolatnak, holott leginkább tragédia lehet a vége – hallottuk Urbán Andrástól.
A Kosztolányi Dezső színházban az egész 2014-es év a nők jegyében zajlik: annak tekinthető a Radnóti-produkció, az Antigoné, a Spanyol menyasszony és a másik őszi bemutató is a nőkkel történő tragédiákról fog szólni.
