Generációk nőttek már fel a szorgalmas és a rest lány tanulságos esetén, a Holle anyó mesén. Sokak kedvence lett, felnőttként pedig szívesen adják át a gyerekeiknek. Az ismert és közkedvelt mesét a szabadkai Gyermekszínház is színre vitte, az előadást Fridrik Gertrúd játssza, immár tíz éve repertoáron van, és minden bizonnyal még marad is. A kerek évforduló alkalmából Fridrik Gertrúddal, a szabadkai Gyermekszínház színészével beszélgettünk.
Tízéves a Holle anyó. Kik vettek részt a készítésében?
– Valójában sok előadásunk megéri a tíz évet, némelyek hosszabb ideje is repertoáron szerepelnek. Olyan előadás is van, amelyet a kollégám gyerekként nézett, most pedig játszik benne. Amikor egy produkciót kisgyermekeknek játszunk és utánuk jön a következő generáció, újból elővehetjük, mert ők még nem látták. Folyamatosan játszhatunk előadásokat, ezért érhetnek meg tíz vagy húsz évet is, különösen, ha jól lettek elkészítve. A színházunk évről évre visszatér a klasszikus mesékhez, emellett pedig mindig próbálkozik olyanokkal is, amelyek nem annyira ismertek a gyerekek számára, de attól még jók. A Holle anyót a magyarországi Csató Kata rendezte. Az előadás sok dalt tartalmaz, ezeket ifj. Kucsera Géza írta, Mátravölgyi Ákos készítette a bábokat, a mese alapján pedig a szöveget Veres András írta.
Egyedül játszod, ez mennyire nehéz?
– Minden színésznek jóféle kihívás az egyszemélyes, ráadásul bábokkal. Hangsúlyoznám, hogy ez egy nagyon szép feladat. Több figurát kell eljátszani, végigvezetni az előadást, felépíteni, kontrollálni, tartani az ívét, mindeközben pedig a színész csak önmagára számíthat. Nagyon fontos a folyamatos lélekjelenlét. Az előadás 45 percig tart, addig pici helyen tartózkodom, mi azt mondjuk egy „szoknyában”, mert úgy néz ki. Valójában benne vagyok a díszletben, ami körbe forog, és ily módon jelennek meg a különböző helyszínek.
Milyen helyeken mutattad be?
– Az ilyen előadások eleve úgy készülnek, hogy tájolhassunk velük. A Holle anyó kis területet igényel, akár óvodában is játszhatom, egy délelőtt során akár többször is, mert nincs feltétlenül szükségem kellékesekre. Ha színházban, nagyobb területen játszom, akkor szükség van a kísérőkre: aki a zenét adja, aki a fényekkel foglalkozik, az öltöztetőre. Habár a színházunk arra törekszik, hogy a gyerekek eljöjjenek hozzánk és megérezzék a színházi légkört, a hangulatot, a vidékiek szállítása nem mindig oldható meg. Ilyenkor mi megyünk ki. A tíz év alatt sokfelé jártam ezzel az előadással, némelyik óvodában többször is, hiszen akik korábban látták, azok iskolások lettek és jöttek az új ovisok.
Általában hogyan reagálnak a gyerekek? Szeretik-e például kézbe venni a bábokat?
– Persze, és erre van is lehetőség, főleg az ovikban. Ez is jó a gyermekszínházas produkcióknál, hogy közvetlenül lehet találkozni a közönséggel, és nekik is fontos az, hogy közel kerüljenek a színészekhez és a bábokhoz. A gyerekek a játszás után elmondják, tetszett-e nekik az előadás. Azt vettem észre, hogy a Holle anyó mese a kislányokhoz közelebb áll, de a kisfiúk is szeretik. Minden gyereknek van véleménye. Valamikor az előadás megtekintése után rajzokat készítenek és beszélgetnek a látottakról az óvónénikkel. Az előadások lényege nyilván az, hogy a gyerekek megértsék.
Vissza tudsz emlékezni valamilyen érdekes esetre?
– Egyszer nagyon kicsiknek játszottam, akik még nem is beszéltek, és némelyikük elbóbiskolt. Úgy voltak vele, ha már mese, akkor itt az alvás ideje.
Szereted ezt az előadást?
– Nagyon és hálás vagyok ezért a lehetőségért. Többünknek van monodrámája a színházunkban, és mindenki azt mondja, hogy igazából egy ilyen feladat által lehet megérteni, mit is jelent a színpadon lenni. A főiskolán úgy zárjuk a tanulmányainkat, hogy egyedül, esetleg kettesben kell létrehozni egy előadást. Az egészen más, amikor már rendezővel dolgozhatunk.
Gyerekként te milyen meséket szerettél? Menőek-e még a régi mesekönyvek?
– Azt látom, hogy a gyermekes kollégáim még mindig beszerzik a régi mesekönyveket. Most már a gyerekek sok másféle rajzfilmet néznek a tévében, de a színházunk arra törekszik, hogy megmaradjanak a klasszikus mesék, mert ezeket is még szeretik. Én legjobban a magyar népmeséket szerettem, a Mátyás királyról szólóakat, de ilyen előadás is van a repertoáron. Jól érzem magamat a mesevilágban.
Mely előadásokban láthat még a közönség? Melyeket emelnéd ki?
– Nemrég Nagybecskereken játszhattam a Hamupipőkében beugróként. Nagyon élveztem, kihívás volt elmenni egy másik városba, egy másik társulathoz. A rendezőt, Lázár Helgát már ismertem Szabadkáról, ő hívott, mert nem sokkal a bemutató előtt változás állt be. Izgalmas volt, mert mindkét mostohalányt nekem kellett eljátszanom, két bábbal a kezemben. Nálunk is nagyon szép feladatokat kapok, és ezért nagyon hálás vagyok. Lázár Helga rendezte a Tiritarka haragtárat is, ami egy kétszemélyes előadás és Kocsis Endre a partnerem. Intelligens gyurmákkal játszunk és a gyurmabábokat a helyszínen alakítjuk ki. Erre is törekszik a színházunk, hogy a gyerekeknek újdonságokat mutasson be. Nagyon szeretem ezt az előadást, de ugyanígy A farkas szempilláját is. Abban szintén több szerepet játszok és ezt is Lázár Helga rendezte. Mindkettőt Gábor Sára alkalmazta színpadra. Igazán tehetséges fiatal alkotókkal, írókkal dolgozunk mostanában.
Egyedül vagy csapatban szeretsz jobban játszani?
– A változatosság mindig jó, de kiváló csapatban vagyok és már jól összeszoktunk. Azt szeretem igazán, ha mindannyian a színpadon vagyunk, olyan előadást készítünk, amelyben mindannyian részt veszünk, mert pozitív energiák áramlanak közöttünk és ezt minden bizonnyal a nézők is érzik.
Most legszívesebben milyen előadásban szerepelnél?
– Írjon ismét Gábor Sára egy jó szöveget és jöjjön Lázár Helga rendezni. Alkossunk együtt! Nagyon jó az, amikor a színész teret, időt, lehetőséget és esélyt kap a kibontakozásra. A jó színházi alkotónak jó emberismerőnek is kell lennie, hogy gyorsan kiismerjen bennünket, színészeket, felmérje a képességeinket, és az alapján ossza ki a szerepeket. Alkalmunk nyílt ilyen alkotókkal dolgozni. Olyan okosan irányítanak, hogy azt észre sem vesszük. Hagyják, hogy összehangolódjunk a színpadon, nem akarják mindenáron ránk erőszakolni az elképzeléseiket. Teret adnak a mi ötleteinknek is, hogy saját magunk fejlesszük a figuráinkat, hogy utána abban jól érezzük magunkat. Nekünk, színészeknek nagy ajándék, ha a próbafolyamat során használhatjuk az agyunkat és megengedi a rendező, hogy önmagunkból építkezzünk. Ez a legszebb az egészben: építkezni önmagunkból, egymásra hangolódni a kollégákkal, miközben a rendező ezt mind szinte észrevétlenül igazgatja, elrendezi, és a végén úgy érezzük, hogy közösen egy nagy csodát alkottunk.
