A folyóparton ülni és csak figyelni, ahogy a hullámok a partot mossák – Kinka Rita zongorajátéka és Liszt Ferenc szerzeményei, amelyek a magyar kultúra napja alkalmából felcsendültek a belgrádi Collegium Hungaricumban, teljesen elvarázsolták a közönséget, és elhitették a hallgatókkal, hogy valahol egy parkban ülnek, vagy csak úgy valahol a természet lágy ölén, és semmi más tennivalójuk nincs, csak a természet hangját figyelni.
Kinka Rita saját bevallása szerint még mindig érez lámpalázat a fellépései előtt, annak ellenére, hogy már gyermekkora óta a zene az élete.
– Mindig úgy gondolkodtam, de így is tanítottak, hogy teljesen mindegy, hányan hallgatják a játékom, hogy leküzdjem a lápalázam, úgy kell játszanom, mintha egy embernek játszanék. A lápaláz mindenkinél jelen van, csak ez pozitív érzés, ami alkotókedvet ad. Ha nem lenne, úgy játszanék, mintha négy fal között lennék, nem lenne kommunikáció a közönséggel.
Mennyire kell együtt élnie az előadóművésznek a darabbal?
– Nagyon. Azért vagyunk előadóművészek, hogy előadjuk azt, amit a zeneszerző leírt, saját ízlésünk, lelkivilágunk szerint. A darabot valahogy áthúzzuk az egyéniségünkön. Különben minden előadás egyforma lenne, ha kottahűen adnánk elő.
Milyen gyakran van lehetősége hazai közönség előtt játszani?
– Mivel komolyzenéről van szó, nem lehet túl gyakran játszani. Ha valaki túl gyakran lép fel ugyanabban a városban, akkor megszólják. Vagyis évente, vagy kétévente egyszer lépek fel ugyanabban a városban. Így Újvidéken, ahol élek, két-három éve nem léptem fel. Utazni kell a világban, mert nem elég a hazai koncerttermeket körbejárni, meg nincs is minden városnak zongorája sem.
Örülök annak, hogy ilyen jó ez a zongora, amit a Collegium Hungaricum beszerzett, mert én ajánlottam az igazgatónak, hogy mit vegyenek. Ez egy 20 éves zongora, de annál jobb, mivel nem használták sokat, mégis bejátszották a billentyűket és a kalapácsokat. Az új zongorák nem olyan minőségiek.
A közönség mennyire fogékony a komolyzenére? Van igény rá?
– Bár az egész világon foglalkoznak ezzel a problémával, a komolyzene az egyetlen zene, ami kultúrkincs. Anélkül egy ország sem mutat semmit a kultúra terén. Szükség van az egyetemes kultúrára, így a komolyzenére is, csak az a kérdés, hogy hányan hallgatják.
Más kérdés, hogyan kellene a közönséget nevelni. Az iskolákban érdekesebb módon kellene foglalkozni ezzel a témával. Nem csak zenehallgatásra van szükség, hanem a zene feldolgozására is. Át kell írni őket zenekarra, vagy korszerű ritmust hozzáadni, miután az eredeti darabot a diákok megismerték. Hát miért reagálnak olyan jól a gyerekek a Török indulóra? Mert szinte mindegyik mobiltelefonban benne van. A gyerekek zene iránti szeretete csak attól függ, hogy ismerik-e az adott zenét, vagy sem. A popzenét sem hallgatják addig, amíg meg nem ismerik. Példát kellene venni Magyarországról, vagy Németországról, ahol iskolai zenekarok működnek. Ha a gyerekek saját maguk muzsikálnak, sokkal jobban állnak hozzá a zenéhez, mert nem passzívak.
Sajnos a mi iskoláinkban annyira csökkentették a zeneórák számát, hogy egyre keservesebb a helyzet. A zenetanárok is egyre nehezebben boldogulnak.
Hogy választ egy előadóművész magának darabot?
– Mindannyian hallgatjuk a zenét és természetesen vannak olyan zeneszerzők, akiknek a zenéjét kedveljük és vannak, akikét nem annyira. Megpróbálja az ember magát elképzelni a zeneszerző, Bach, vagy Liszt, vagy Chopin köntösében. Szerencsére a zongorairodalom gazdag, könnyű válogatni, nem úgy mint a csellistáknak, vagy azoknak, akik fúvós hangszeren játszanak.
Vannak kedvenc zeneszerzői?
– Hogyne lennének?! Csak az idő múlásával változnak a prioritások. Amíg az ember fiatal, vonzódik a romantikusokhoz, mert a zongoraszöveg virtuóz, dinamikus, tele érzelmekkel. Később már a mélyebb zene felé fordul, a mélyebb érzelmek felé. Én Liszt és Chopin mellett nagyon szeretem Schumann műveit.
Jövőbeli tervei?
– Tavasszal itt Belgrádban fogok ismét játszani, csak zenekarral. Bach és Mozart zongora és kamarazenekarra írt darabjait játsszuk majd. Megbeszéléseket folytatunk a budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Nemrégiben játszottam egy fiatal kamarazenekarral Pesten, amelyik négy éve működik. Élveztem velük együtt játszani és lehet, hogy hosszabb távú együttműködésre is sor kerül. Bach zongoraversenyének felvételében gondolkodunk, csak hát mindig az anyagiak szabnak gátat.
