2024. szeptember 10., kedd

Mellékletek

Mondja el a barackfáknak

Gépfegyver csövén nem csillant meg a nap fénye, bakancsok sarka nem csikordult a kavicson, szó, elfojtott sóhajtás sem túrt bele a csöndbe. Az utca sem érezte: most lopózik be a halál a kertes házak közé.

Lehetségig éltetni kötelesség!

„Ha a magyar kultúrára gondolok, akkor elsőnek nem a matyó hímzés, a busójárás vagy a Himnusz jut az eszembe, hanem egy jóval tágabb fogalom, amelyben mindezek mellett ugyanúgy helyet kap a Macskafogó rajzfilm, egy Ferenczy Károly-festmény, a budapesti romkocsmák, vagy akár a Filatorigátnál található graffitifal” – fogalmazott az egyik ismert utcaművész, amikor valamelyik magyarországi lap munkatársai arról kérdezték, mit jelent számára a magyar kultúra. Egy másik megkérdezett ugyanakkor, aki nem mellesleg drámaíró, úgy vélekedett: „A kultúr...

Szállás- és honismeret

Ádám István földműves szülők gyermeke, de sohasem élt tanyán, viszont kicsit talán mindig vágyott a naiv gyerekszemmel tán varázslatosnak tűnt világba. Igazából mégis felnőtt korában csodálkozott rá a szállások sajátos életére – jellemzően akkor, amikor az már igencsak fulladozott a történelmi és a gazdasági romlás burjánjában –, egy ideig abban a tévhitben ringatózva, hogy az valami „ősi” egzotikum, önálló gazdasági- és létforma, holott ezer szállal kötődött és kötődik a mezővárosias településhez, amelynek lakói egykor létrehozták, alakítot...