A vajdasági városházákat és községházákat bemutató sorozatunkban azoknak a különleges épületeknek a történetével és legfőbb sajátosságaival ismerkedhetnek meg olvasóink, amelyekhez hasonlók az egykori történelmi Magyarország egyéb területein is fellelhetők, és többségük ma is meghatározó eleme az adott település városképének. Tartományunk ezen épületei amellett, hogy a települések szimbólumai, a közigazgatás színhelyei is egyben. Sorozatunkban igyekszünk érdekes információkat felfedni a patinás épületekről, amelyeknek falai megannyi izgalmas történetet rejtenek magukban. Ezekről tájékozódhatnak olvasóink hétről hétre a Magyar Szó Hétvége mellékletének hasábjain.
Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el!
Szabadka számos díszes műemlék jellegű épülettel büszkélkedhet, elég, ha csak a zsinagógára, a Raichle-palotára vagy éppen a Szabadkai Városi Könyvtár épületére gondolunk. A város jelképének azonban kétségkívül az impozáns szecessziós műremek, a városháza számít, amelynek tornya magasan Szabadka fölé emelkedik. Az épület mindössze két év alatt, 1908 és 1910 között épült, további kétéves belső munkálatok után 1912. szeptember 15-én adták át rendeltetésének. Ez az időszak, a századforduló, Szabadka fénykorának számít, amikor is elnyerte mai városképét. Így a városháza ennek az időszaknak az emléke is egyben. Tegyük hozzá, hogy 2021-ben a városháza mellett felavatták dr. Bíró Károly, a városházát építtető szabadkai polgármester egész alakos szobrát is. Jelen írásunkban a szabadkai városháza történetét elevenítjük fel.
Szabadka első városházája 1751-ben épült fel. Iványi István monográfiája szerint ezt megelőzően a városi tanács üléseit magánházakban tartották meg. Az első városháza a mainak a helyén állt, ám sokkal kisebb volt nála. Mindössze négy szoba volt benne: egy gyűlésterem, egy helyiség a levéltárnak, egy iroda, valamint itt volt az adószedő szobája. Tíz évvel később, 1761. május 15-én órát is felszereltek a városházára, amely mellett egy földszintes ház állt. Miután Mária Terézia 1777-ben kiadott Ratio Educationis elnevezésű oktatási rendeletében általános tankötelezettséget rendelt el, itt kaptak elhelyezést a városi iskolák. E földszintes házat később lebontották, helyére épült a szabadkai főgimnázium épülete, amelynek alapkövét 1818. április 16-án tették le. Az épület még ugyanazon év nyarán el is készült.
A pincében pusztuló vitrázsokat restaurálták, majd visszahelyezték a díszterem ablakaiba (Molnár Edvárd felvétele)
A kicsiny városháza csakhamar szűkössé vált Szabadka számára, főleg miután a település 1779-ben elnyerte a szabad királyi városi rangot. Az új városházára mégis évtizedeket kellett várni, ugyanis annak építési terveit csak 1825. szeptember 15-én fogadta el a városvezetőség. Az egyemeletes, gömbtornyos épületet, amely a ferences rendház után az első olyan zárt udvarú épület volt a városban, 1828-ban adták át rendeltetésének, a tornyában órával és haranggal. Ez az épület a 19. század végére szintén szűkössé vált a város számára, ugyanis a lakosság olyannyira megnőtt, hogy Szabadka Budapest és Szeged után Magyarország harmadik legnépesebb településévé vált. Ekkor már egyes hivatalokat magánházakban kellett elhelyezni, a városi közgyűlés üléseit pedig a szabadkai színházban tartották meg, mert a városházán nem volt azok megtartására alkalmas helyiség. Így ismét szükség mutatkozott egy új és nagyobb városházára, amelynek felépítését elősegítette az a körülmény, hogy az épület melletti főgimnázium 1899 augusztusában a Raichle J. Ferenc tervezte új épületébe költözött, amely mind a mai napig az intézmény otthona. Az új városházára azonban ismét csak sokat kellett várniuk a szabadkaiaknak.
1902-ben Mamusich Lázárt, Szabadka polgármesterét, aki 1884 óta, tehát tizennyolc éve állt a város élén, a helyi ellenzéknek és a sajtónak egyebek között éppen azzal sikerült megbuktatnia, hogy sikkasztással és túlköltekezéssel vádolták meg. Így az 1902. december 2-án megtartott választásra készített programjából az új polgármester, dr. Bíró Károly kihagyott minden nagyobb beruházást. Ez persze nem jelentette azt, hogy elállt volna a nagy vállalkozásoktól, köztük attól, hogy egy Szabadkához méltó városházát emeltet, viszont az építkezéshez szükséges néhány millió korona előteremtéséhez nem kevés kreativitásra volt szüksége. A polgármester végül úgy döntött, hogy a Felsőtavankút és Csikéria környéki kétezer hold homok és megműveletlen föld eladásából emelteti fel a városházát és építi ki Palicsfürdőt. A városi törvényhatóság 1905. augusztus 31-ei közgyűlésén fogadta el a polgármester tervét, és októberben már el is kezdődhetett a földek eladása, amelyek pillanatok alatt elkeltek. Dr. Bíró Károly az 1906. március 22-ei közgyűlésen már be is jelentette, hogy megvan a városháza felépítéséhez szükséges pénz.
Az új városháza építése Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1908 őszén kezdődött el. Az építkezés idejére a városi szervek ideiglenesen a Damjanich utcában található, a posta melletti fiúiskolába (a mai Ivan Goran Kovačić Általános Iskola) költöztek. A munkálatok gyorsan, többnyire zökkenőmentesen haladtak, csupán 1909 nyarának nagy esőzései miatt állt le egy időre az építkezés. Maga az épület 1910-re készült el, méretei igen impozánsak voltak: a torony 76 méter magas, az épület 105 méter hosszú, 55 méter széles és 16 ezer négyzetméteres. Az épületet, amelyet akkor még állványzat vett körül, 1910. augusztus 20-án nagy ünnepség keretében Pajo Kujunđžić, a Szent György-templom plébánosa szentelte fel, majd a torony tetejére aranykeresztet helyeztek el. Az állványzatot végül az év novemberében távolították el. Ezután a földszinti helyiségekbe beköltözhettek azok a kereskedők, akiknek sikerült bérleti jogot szerezniük. A városháza azonban ekkor még nem készült el teljesen, a belső munkálatok további két évet vettek igénybe. 1911 tavaszán beszerelték a vízvezetéket, megoldották a csatornázást és a fűtést, továbbá a festést. 1911. július 16-án aztán elkezdődött a városi szervek beköltözése. Szintén ebben az évben került fel a torony órája, amely Budapesten a villamosóra- és mechanikai gyárban készült. A szerkezet számlapjának átmérője 2,20 méter, a nagymutató 1,6 a kicsi pedig 1,1 méter hosszú. A toronyban egy harang is helyet kapott, amely már a régi, 1828-ban épült városháza tornyában is ott volt. A harangot 1827-ben öntötték, de 1885-ben Mamusich Lázár polgármestersége alatt újraöntötték Walser Ferenc budapesti öntödéjében.
Az új városháza teljes egészében végül dr. Bíró Károly polgármesteri ténykedésének tizedik évfordulóján, 1912-ben készült el. Az épületben a polgármester elnökletével augusztus 14-én tartották meg az első tanácsülést. A hivatalos átadóünnepségre szeptember 15-én került sor. Az esemény nagyszabású rendezvénynek bizonyult, és nemcsak a városháza, hanem a palicsi szecessziós épületegyüttes ünnepélyes átadását is magában foglalta. Ezen a napon számos neves vendég érkezett Szabadkára. A kormányt Hazai Samu honvédelmi miniszter, valamint Némethy Károly belügyi államtitkár és Kazy István földművelésügyi államtitkár képviselte, jelen volt továbbá Bárczy István, Budapest polgármestere és Bernády György, Marosvásárhely polgármestere is. Az ünnepség egyik fénypontja az új városháza dísztermében megtartott díszközgyűlés volt, amelyen többek között dr. Bíró Károly mondott nagyívű beszédet.
„Legyen ez az épület hatalmas méreteivel hirdetője e város nagyságának és duzzadó erejének, de legyen egyszersmind külső kifejezője annak az energikus és lankadatlan törekvésnek, amely minden akadállyal szembeszállva, odairányul, hogy Szabadka a magyar vidéki kulturvárosok között ezek nagy versenyében elfoglalja az őt joggal megillető helyét” – olvasható a polgármester beszéde a Bácskai Hírlap című szabadkai napilap 1912. szeptember 17-ei számában.
Alig két évvel az ünnepség után a világ már lángokban állt. 1914. július 28-án kitört az I. világháború, amely után Szabadka az impozáns városházájával együtt az SZHSZ Királysághoz került. A szecessziós épület az új államban is a városi közigazgatás épülete maradt, a rajta található magyar jelképeket azonban eltávolították róla, a díszteremben lévő gyönyörű vitrázsokat, amelyek magyar uralkodókat és jeles történelmi személyiségeket ábrázolnak, leszedették, és a városháza pincéjébe rakták el. A II. világháború alatt a magyar csapatok bevonulása után a vitrázsok visszakerültek a helyükre, de nem sokáig maradtak ott, ugyanis 1944-ben újabb hatalomváltás történt. Így a vitrázsok ismét a pincébe kerültek. Sőt 1949-ben a kommunista városvezetőség hadifoglyokkal szereltette le a városháza tetejéről a keresztet. Helyére nikkelezett ötágú csillagot helyeztek. A titói Jugoszláviában a városháza hosszabb időre eredeti funkcióját is elveszítette. 1967. március 14-én a Szerb Köztársaság parlamentjének döntése alapján műemlékké nyilvánították, ezzel együtt a városi szervek elhagyták az épületet, és a börtönnel szemben felépült „új városházába” költöztek. Ezután a városi képviselő-testület üléseit is itt tartották. A városháza évtizedekig kultúrotthonként működött, ahol többnyire kulturális szervezetek és intézmények kaptak helyet, mint például a városi múzeum. A titói korszakban azonban nemcsak funkcióvesztés történt, hanem kisebb felújításokat is végeztek az épületen. 1972 októberében a városháza, vagyis akkori nevén Kultúrotthon tornya új órát kapott. Továbbá, amikor a városi szervek elhagyták az épületet, a Kultúrotthon munkatársai restaurálták a pincében pusztuló vitrázsokat, majd visszahelyezték a régi helyükre, a díszterem ablakaiba, igaz, függönnyel eltakarva. 1977 nyarán aztán egy magas rangú pártvezető érkezett Szabadkára, aki a városháza megtekintésekor megkérdezte a dolgozókat, hogy miért takarják függönyök az ablakokat. Amikor meghallotta, hogy ennek oka, hogy a vitrázsok magyar királyokat és jeles történelmi személyiségeket ábrázolnak, így válaszolt:
– Jaj annak a pártnak, amely üvegkirályoktól retteg.
Ezután a függönyök lekerültek az ablakokról, és azóta bárki megcsodálhatja őket. Az 1980-as években kisebb felújítási munkálatokat végeztek az északi homlokzaton. Az eddigi legnagyobb rekonstrukciós munkálatokat 1991-ben végezték el, amikor Szabadka a neve első említésének 600. évfordulóját ünnepelte. Ekkor újították fel a városháza dísztermét. Szintén ebben az évben, 1991. december 3-án a városházát kiemelkedő jellegű műemlékké nyilvánították.
A városháza előtti teret az épület alkotóinak emlékműve díszíti (Molnár Edvárd felvétele)
Szabadkán az egypártrendszer végét szimbolikusan az 1994. szeptember 16-ai nap jelezte, ugyanis akkor szerelték le a városháza tornyáról az ötágú csillagot, majd két nappal később, 18-án visszahelyezték rá a keresztet, amelyet Pénzes János szabadkai megyés püspök, dr. Hodossy Imre református püspök és Báthory István szabadkai evangélikus lelkész szentelt meg. Emellett az egypártrendszer végével a városháza visszanyerte régi funkcióját is. Az épületbe visszaköltöztek a városi szervek, és a képviselő-testületi üléseket is ismét a díszteremben tartották meg. 2005-ben a díszbejárattal szembeni parkban felállították Jakab Dezső és Komor Marcell mellszobrát, 2021-ben pedig dr. Bíró Károly polgármester egész alakos szobrát a városháza közvetlen közelében. Így az épület előtti teret az épület alkotóinak emlékműve díszíti.
FELHASZNÁLT IRODALOM:
A kormány képviselői Szabadkán. Bácskai Hírlap, 1912. szeptember 15. (2–3.)
Szabadka ünneplőben. Bácskai Hírlap. 1912. szeptember 17. (1–4.)
Ismét kereszt a tornyon. Magyar Szó. 1994. szeptember 20. (8.)
Árpási Ildikó: Ismét kereszt áll a magasban. Magyar Szó. 1994. szeptember 25. (10.)
Iványi István: Szabadka szabad királyi város története I–II. Szabadka, 1886, 1892. (Reprint kiadás: Szabadka, EBI, 1991.)
Bosko Krstić: Városháza, a szabadkai csoda. B. Krstić. Szabadka, 2007.
Braun Henrik szerk.: Városháza felavatásának ünnepére. Szabadka, 1912. (Reprint Kiadás: Hét Nap, Szabadka, 2012.)
Nyitókép: Az új városháza dr. Bíró Károly polgármesterségének tizedik évfordulóján, 1912-ben készült el (Molnár Edvárd felvétele)
