csikorgó fogai között
a kegyetlen tél vihogva mormolja;
,,búsuljatok, egymás karjába
többé ne hajoljatok”.
s szót fogadnak fagyos füleid,
még szóra nyílnak ajkaid,
de némán összezárnak,
ekkor kötél általi halált adnék
a hallgatásnak,
s a tél ostoba, bolond játékának,
melyet eljátszott velem,
gonosz volt, őszinte és szemtelen.
