Kénytelen vagyok beismerni, hogy kezdetben fenntartásaim voltak a skandináv krimikkel szemben, de ma már belátom, az északiak nagyon tudnak bűnügyi regényeket írni. Igaz, némelyik történetük idő előtt leül, mert az olvasó kideríti az elkövető kilétét, vagy mert a regény végig a nyomozás menetére, az útvesztőkre és az akadályokra összpontosít, mert hiányzik belőle a valódi rejtély és a titokzatosság, de általában megnyerő az alkotók stílusa. Tegyem hozzá, a legjobbaktól (nem skandinávoktól) is olvastam már gyengécske darabokat. Lotte és Søren Hammer dán testvérpár igazán izgalmasan indítja első regényét.
A filmsorozatokból átvett mintára olyan epizóddal indítják a történetet, amire az elbeszélésben később kerül sor, vagy nem is esik majd róla külön szó, de lényeges az események megértéséhez. (Ez esetben persze visszatér a történet ehhez a jelentős epizódhoz.) Aztán következik egy brutális bűncselekmény, öt fölakasztott és megcsonkított férfi hullájának felfedezése egy iskolai tornateremben, majd egy, a szokásosnál kevésbé önpusztító életvitelű főfelügyelő és lánya bemutatása, az első számú gyanúsított eltűnése… És olyan szereplők feltűnése, akik fontos szerephez jutnak a továbbiak során. A leírások visszafogottak, a párbeszédek életesek, kedélyességük ellensúlyozza a komor tartalmat, a megjelenített karakterek remekbe szabottak. Különösen az iskola gondnoka, aki látszólag elhanyagolt és alkoholista, mégis ápolt és józan, eszes, csak éppen hazudik, mint a vízfolyás, ami a kihallgatásán kívül nem volt jellemző rá, ám a rendőrök előtt pökhendi modorával mindent megtesz, hogy magára vonja gyanújukat. Később öngyilkos lesz, ám északon a halott ember is lehet rafinált elkövető. Hasonlóan érdekes figura az iskola pszichológusnője, akivel a rendőrök közül senki se képes dűlőre jutni. Majd feltűnik egy idegbeteg ápolónő, akinek köze volt a gyilkosságokhoz, meg egy földműves, aki a nyomok eltüntetésében segédkezett, és így tovább.
A regény a pedofília jelenségére van kihegyezve: társadalmi probléma, mert sok az elkövető, rengeteg az áldozat, a büntetés pedig szinte jelképes, nincsen elrettentő hatása. Az iskolában történt ötös (később hatosra duzzadó) gyilkosság, helyesebben fogalmazva kivégzés felveti e jelenség morális vetületét is – tolerálható-e az önbíráskodás a pedofília esetében? Ez a kérdés nyit lehetőséget annak szemléltetésére, hogy a felháborodás és a düh képes általános népharagot kiváltani, ami ellenőrizhetetlen társadalmi mozgásokat kelthet. A pedofil társaság öntörvényű kivégzése nemcsak az egyszerű embereket fordítja szembe az elkövetőt kereső rendőrséggel, hanem még a parlamentet is ultimátumra kényszeríti. A skandináv krimik esetében megszokott, hogy a bűncselekmények mögötti társadalmi probléma is terítékre kerül, talán éppen ez különbözteti meg a hagyományos bűnügyi történetektől, nem pedig a (számunkra) zord táj és éghajlati viszonyok, a tényleges komorságot a kábítószerezés, az abortuszok tömegessége, az alkoholizmus, a deviáns viselkedéssel szembeni tolerancia, ez esetben a gyermekek szexuális bántalmazása, a családon belüli és kapcsolati erőszak jeleníti meg.
A szerzőpáros mozaikként építi fel a regényt, a rövid fejezetek más és más epizódokat mutatnak be, ezek egybekapcsolódása során megismerjük a nyomozókat, akiknek az angolszász krimihősökkel szemben van magánéletük, ami nem minden esetben makulátlan, de életszerű, fény derül az áldozatok kilétére, sőt – ami fölöttébb érdekes – az elkövetőkkel is van alkalmunk találkozni, még a lelepleződésük előtt. Időközben újabb szereplők tűnnek fel, újabb események történnek – némelyikük egyenesen talányos. A pedofília jelensége a közvélemény mellett a rendőrséget is megosztja, van, aki a törvényhozásra bízná a dolgot, mások a jelenségtől viszolyogva elnéznék az önbíráskodást. Erre az érzelmi reakcióra alapoznak az iskolában történt kivégzés kitervezői – maguk is egykori áldozatok, akik nyíltan önbíráskodást és erőszakot kívánnak kiváltani a lakosság kőrében a szexuális ragadozókkal szemben, egyben megrendíteni a rendőrség munkájába vetett bizalmat. A rendőrségnek a nyomozással kell visszaszereznie tekintélyét, de a csőcselékben kiváltott káosz lehűtésére kénytelen cselt alkalmazni. A rendőrök ugyanolyan manipulációt alkalmaznak, mint az elkövetők.
A regényben minden a helyén van, miként a bűnügyi történetek mindegyikében, itt is a logikáé a főszerep. Csakhogy a szövegből kiviláglik, hogy ez a logika nem a rendőrök fejében született, hanem a szerzőpáros konstrukciója. Attól viszont még szórakoztató olvasmány.
(A szerző megjegyzése: mindazok a könyvek, amelyekről ebben a rovatban írok, megjelenésük idejétől függetlenül üzleti forgalomban vannak, beszerezhetők.)
