…it’s a rich man’s world – szól az ABBA legismertebb slágere, és ezért nem lett a cím az, hogy Pénz, pénz és még egyszer pénz. Mert egyébként ezt akartam címnek, de mielőtt még leírtam volna az első betűt, még mindig ment a sláger, melyet nejemmel együtt nagyon kedveltünk „abban az időben”. S úgy látszik, nem csak mi, mert a masina azt mondja, hogy 647 millióan keresték fel ezt a slágert a YouTube-on! Kereken ennyien! Ha ez igaz, akkor nekem nagyon nagy mázlim van. Szinte nem hiszek a szememnek, vagy az ördög játszik velem valami furcsa játékot, és éppen ezért nyomban befizetem a lottót! Ki tudja…
Hogy a mai világban kizárólag a pénz az úr, azt senkinek sem kell mondanom. Lehetséges, hogy valaha is így volt? Nem hinném, legalábbis nem ennyire! A tanyákon, a falvakban szinte nem kellett a pénz (csak legyen egészség!), mindent megadott a föld és az ott lakók szorgos keze. Ma nem az övéké a föld, és ha volna négy kezük, az sem volna elég, hisz sokszor nincs is mit csinálniuk. Erről jut eszembe két öreg beszélgetése: „Bírod még? Ugyan már, ne hülyéskedj, nincs kivel és nincs mivel.” Valahogy így vagyunk ma mindennel, és éppen emiatt mi a fenéért lenne másként a sportban?! Előttem vagy négy-öt újság telis-tele itthoni (meg külföldi) sopánkodással. Igaz, hogy a nagyvilágban még mindig vannak dúsgazdagok, még azokban az országokban is, melyekben az átlagember éhezik. A földkerekség leggazdagabb embere a mexikói Carlos Slim Helú, de évente negyedmillió mexikói állampolgár életét kockáztatva csempészteti magát át az USA-ba! Nálunk is vannak dúsgazdagok, de a többségnek alig van betevője, s menne is a világ minden tájára. Az egyik unokám jövendőbelije magyar állampolgár lett, csak hogy kijuthasson Svájcba, hogy együtt lehessenek. S hogy csakugyan a béka feneke alatt vagyunk, azt az egyik sportlap címe mutatja legékesebben: Stojadinović: Nincs pénzünk repülőjegyre sem!
Az újságírók ugyanis arról kérdezték a piros-fehérek igazgatóját, hogy jönnek-e a dél-amerikai játékosok. A sport iránt érdeklődők nagyon jól tudják, hogy a belgrádi úgynevezett nagyklub nyakig van a slamasztikában, 40-50 millióval tartozik, és a brazil meg argentin játékosok éppen nem olcsóak, hacsak nem valami utcai csapatból jönnek. Ezzel szemben a külföldi klubok meg senkiért nem akarnak milliókat fizetni, hisz semmi nagyot, értékeset nem produkáltak a szerb klubok, tehát a játékosok sem. Nem csoda tehát, hogy nem futnak utánuk, hanem sokak ingyen sem kellenek itt, Európában, tehát az egyetlen megoldás a Közel-Kelet vagy Kína, esetleg Oroszország és az abból kivált országok. Mindezek jól fizetnek, de mivel minden európai valóban profi világban van, felesleges játékos – így a mieink is –, itt sem kapnak valami nagy pénzeket.
Nézzük csak, ki hogy kereskedik!
A Transfermarket a világhálón teljes egészében kimutatja, hogy egyes országok és egyes klubok milyen sikerrel szerepeltek a játékospiacon. Vannak állandó vásárlók, és vannak szinte állandó eladók. Az, aki jobban ismeri a viszonyokat, jól tudja, hogy a portugál klubok Brazíliából töltik fel csapataikat, amelyekből szinte minden évben eladják a legjobbakat, és ennek ellenére a Porto meg a Benfica is majd mindig ott van a kontinens legjobbjai között! Íme egy-két érdekes táblázat:
Kik kereskedtek legjobban:
Ország Vett Eladott Nyereség
Portugália 45 173 128
Brazília 76 185 109
Hollandia 49 112 83
Spanyolország 132 191 59
Spanyol (II.) 7 63 55
Németország (II.) 7 44 37
Argentína 9 43 34
Kik a vesztesek
Ország Vett Eladott Veszteség
Anglia 665 327 338
Oroszország 243 50 193
Németország 254 150 104
Törökország 99 35 63
Franciaország 234 179 55
Ukrajna 51 14 37
Kína 47 12 35
Balkán Vett Eladott Nyereség
Horvátország 0,8 17 16
Szerbia 1,4 10,6 9,2
Románia 9,7 17,7 8
Görögország 5,4 11,5 6,1
Szlovénia 0,1 3,2 3,1
Bulgária 1,8 4,7 2,9
Törökország 99,3 35,9 -63.4
A legnagyobb vesztesek
PSG 147
Chelsea 115
Zenit 96
Bayern 70
Tottenham 68
A nyertes klubok
Milan 84
Porto 80
Benfica 70
Tottenham 67
Arsenal 56
(Minden szám eurómilliókban van kimutatva)
Mond-e az valamit nekünk (mindkét országunkban), hogy a spanyol és a német másodosztály fényévre lehagy bennünket?! Pedig hát Spanyolország éppen arról hírhedt, hogy az EU egyik legeladósodottabb országa…
Egy-egy Chelsea többet veszített, mint amennyi a szerb legmagasabb szinten játszó klubok teljes költségvetése.
Tito itt is, ott is!
Hagynám, ha tehetném, az ABBA-slágert, de lehetetlen, mert az Egyesült Arab Emírségek trónörököse (egy sok száz milliárdos bankbetéttel!) hirtelen megjelent Belgrádban – egyes lapok szerint az államelnök helyettesének, Vučićnak a meghívására, mások szerint meg tulajdonképpen futballbolond lévén a piros-fehérek avizálták –, abban a reményben, hogy miért ne érdeklődne valaki a mi klubunk iránt, mint más közel-keleti milliárdos Angliában, Franciaországban és egyéb bajnokságokban. Džajić, az újonnan visszahozott elnök kijelentette, hogy a herceg eljön tavaszra, a csapat meccsére is, Čović, aki a belgrádi megaadós klub megmentésén ügyeskedik, meg azt mondja, hogy széles körű „közreműködésre” van lehetőség. Mindenki tudja, hogy ez alatt ez az ember mit ért, mire gondol! Hát az ABBA-slágerre: Money, money, money és háromszor is money! Mert ebből aztán annyi kell, hogy azt lerajzolni sem könnyű. A legnagyobb vetélytársuk, a fekete-fehérek kimondták már kerek perec, hogy 12 millió euró kell ahhoz, hogy egy évet kihúzzanak. A pirosoknak ennél sokkal több, mert az adósságokra kamatot is kell fizetni.
Érdekes volt, hogy a vendég sem Nikolić, sem Vučić, de mások nevét sem tudta, Tito elvtárson kívül!!! Tito meg Jugoszlávia még mindig „él” az Emírségekben!
Egy másik Tito is él, hála a Teremtőnek és a mind tökéletesebb orvosi beavatkozásnak. A Barcelona edzőjének hasnyálmirigyrákját (ezúttal már másodszor) sikeresen megoperálták. Vasárnap már ott ült a kispadon. Persze hogy győzelemmel üdvözölték Messiék a hazatérését. Fúrja az oldalamat, hogy a mindent precízen jegyző futballstatisztika miképpen fogja elkönyvelni ezt a bajnokságot, amely a legsikeresebbnek látszik ebben a pillanatban, mert mindmáig csak két döntetlenje volt a csapatnak. Tito pedig néhányat betegágyából volt kénytelen végignézni.
Ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy írok neki egy levelet, beleteszem az „igazi” Tito aranybicskájának a fényképét, és megkérem, hogy küldjön nekem egy akármilyen spanyol zsebkést, hogy ez az arany ne érezze egyedül magát! Cserébe tőlem megkapja az ausztrál szövetség arany jelvényét!
Értesíteni fogom a Jegyzet olvasóit, hogy mi történt, mondott-e valamit minderre Tito II.
