2024. október 6., vasárnap

Nem árt megjegyezni: Csen Meng

ASZTALITENISZ

November közepén az ifjúsági világbajnokságon négy aranyérmet nyert (egyéni, páros, vegyes páros, csapat), ami jó ajánlólevélnek számított a felnőttek Pro Tour versenyét felváltó World Tour 3. állomásán való részvétel előtt: a Dohában megrendezett tornán a kínai Csen Meng, aki a világranglista 39. helyén áll, a selejtezőkben kezdte meg szereplését, és olyannyira elkapta a fonalat, hogy a főtáblán sem talált legyőzőre. A 18 éves játékosnő élete első World Tour versenyén szerepelt, ami annyira nem meglepő, hiszen korábban csak kettőt (Budapest, Velenje) rendeztek, de érdekes, hogy a Pro Tour tornákon is csak egyszer állt asztalhoz. Akkor, 2010-ben az osztrák Pro Touron a legjobb 32 közé sikerült bejutnia, szombaton pedig Dohában a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Anyagilag sem volt rossz hétvégéje, hiszen az egyéni első helyért 17000, a páros harmadik helyezéséért pedig 1000 amerikai dollárt kapott. Nem árt, ha megjegyezzük a nevét, a (közel)jövőben biztosan sokszor találkozunk még vele, hiszen sikere még akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, hogy Dohában nem volt ott a világranglista első négy helyezettje (valamennyien kínaiak…), s az első kiemelt az ötödik helyen álló, szingapúri Feng volt.

A selejtezőben kezdte, a dobogó tetején fejezte be: a kínai Csen Meng. Fotó: Adel Hakouz (ITTF.com)

A férfiaknál a negyeddöntőbe csak egy európai játékos, nagy meglepetésre a 2007-es serdülő és 2010-es ifjúsági Európa-bajnok, német Patrick Franziska jutott be, rajta kívül volt három kínai, két dél-koreai, valamint egy-egy japán és hongkongi asztaliteniszező. Franziskát a dél-koreai Jo Sze-hjuk győzte le 4:2-re az elődöntőbe jutásért. Az első helyet a kínai Xu Xin szerezte meg: a világranglista ötödik helyezettje az elődöntőben és a döntőben is honfitársait győzte le hét játszmában: előbb Ma Lin (7.), a fináléban pedig Wang Hao (3.) ellen nyert maratoni találkozón.

Eredmények, férfiak, egyéni, elődöntő: Wang Hao (kínai)–Jo Sze-hjuk (dél-koreai) 4:1, Ma Lin (kínai)–Xu Xin (kínai) 3:4. Döntő: Wang Hao–Xu Xin 3:4.

Páros, elődöntő: Ma Lin/Xu Xin (kínai)–Chan/Matsudaira (japán) 4:0, Kim Dong/Lee Jung (dél-koreai)–Gárdos/Habesohn (ausztriai) 4:2. Döntő: Ma Lin/Xu Xin–Kim Dong/Lee Jung 4:3.

Nők, egyéni, 1. forduló: Wu (németországi)–Lovas (magyar) 4:2, Póta (magyar)–Jiang (hongkongi) 4:1. 2. forduló: Kim (dél-koreai)–Póta 4:1. Elődöntő: Csen Meng (kínai)–Li Xiaodan (kínai) 4:1, Tie Jana (hongkongi)–Szeok Ha-jung (dél-koreai) 3:4. Döntő: Csen–Szeok 4:0.

Páros, elődöntő: Li Jiawei/Sun Bejbej (szingapúri)–Feng/Yao Yan (kínai) 4:0, Csen/Gu Yuting (kínai)–Li Xiaodan/Wen Jia (kínai) 3:4. Döntő: Li Jiawei/Sun Bejbej–Li Xiaodan/Wen Jia 1:4.

ASZTALITENISZ-VB

Subotić a negyedik utas

A palánkai Dragan Subotić lesz a szerbiai férfiválogatott negyedik játékosa a március 25-én kezdődő dortmundi csapat-világbajnokságon, miután az ő győzelmével ért véget a Szabadkán megrendezett selejtező torna. Boris Vukelić, a szerbiai válogatott szövetségi kapitánya korábban már kijelölte az együttes három tagját, így az Aleksandar Karakašević, Pető Zsolt, Marko Jevtović trióhoz Subotić csatlakozhat. A selejtező tornán Subotićon kívül még Bojan Crepulja, Marko Petkov, Đorđe Borčić és Lorencio Lupulescu vett részt. Subotić vasárnap a legfontosabb mérkőzésen 4:2-re nyert Crepulja ellen, s ezzel megnyerte a kétnapos tornát.

SZUPERLIGA

Csókai győzelem

A hétvégén a szerbiai férfi- és női Szuperligában a mérkőzéseket elhalasztották, kivéve egyet, amelyen a Csóka fölényes, 4:0-s győzelmet aratott a törökkanizsai Obilić felett.

Női Szuperliga, 13. forduló: Csóka–Obilić 4:0 (Radonjić–D. Vignjević 3:0, Kormányos Zs.–B. Vignjević 3:2, Fenyvesi–Mendergiš 3:1, Radonjić–B. Vignjević 3:1).