2024. október 6., vasárnap

Van mit nyalogatni

ASZTALITENISZ – 51. CSAPAT-VB – DORTMUND – Az első nap haditette: Molnár Mónika legyőzte a világranglista 32. helyén álló japán Fudzsit
Molnár Mónika 3:2-re nyert a japán Hiroko Fudzsi ellen

A német szervezőknek, a szerbiai férfi és női, valamint a magyar női válogatottnak sem kezdődött jól a dortmundi csapat-világbajnokság, melyet március 25. és április 1. között rendeznek meg a Westfalenhalléban. A torna első napjának délelőttjén a hivatalos honlapon az eredményeknél a „technikai problémák” felirat díszelgett, azonban a németek pár óra alatt orvosolták a hibát, így az eredmények követése délután már problémamentes volt. Az első nap eredményeit nézegetve azonban nyugodtan kijelenthetjük: jobb lett volna, ha nem sikerül helyrehozni a hibát...

A 149 ország részvételével zajló tornán a rossz sorozatot a szerbiai női válogatott kezdte, amelynek még játszmát sem sikerült nyernie Lengyelország ellen: Fehér Gabriella két, Erdélyi Annamária és Andrea Todorovićpedig egy-egy játszmát veszített el különbségre. A magyar női válogatott az 1. forduló egyik legkellemetlenebb meglepetését okozta: hiába vezetett Téglás Péter együttese 1:0-ra. A torokgyulladással szenvedő Tóth Krisztina és Lovas Petra veresége után az ukránok fordítottak, s a meccs hőse, Peszocka 0:2-ről nyert Póta Georgina ellen, így kialakítva a 3:1-es végeredményt. A sort a szerbiai férfi válogatott folytatta, amely Portugália ellen maradt alul 3:0 arányban: Aleksandar Karakaševićportugálok elleni győzelmi sorozata Dortmundban ért véget, Pető Zsolt pedig 0:2-es állásnál a 23 éves vb-újonc André Silvától veszített öt játszmában. Az első napon a szerbiai női válogatott elszenvedett még egy papírforma vereséget is: Japán éremért jött, így már az is meglepetés, hogy 3:1-re nyert a Mellik Zoltán által irányított csapat ellen. Fehér Gabriella kiújult lábfej- és talpsérülése miatt feladta a mérkőzését, ám 0:2-nél Molnár Mónika egy ötjátszmás drámai meccsen 3:2-re legyőzte Hiroko Fudzsit, a világranglista 32. helyezettjét!

A dortmundi asztalitenisz-világbajnokság emlékbélyege 1,45 euróba kerül


S hogy a címre is utaljunk: míg a szerbiai és a magyarországi válogatottak tagjai a vereségek, sérülések és betegségek okozta „sebeket” nyalogatják, addig a németek a sebek helyett a bélyegekkel teszik ugyanezt: Németországban 2012-ben három sportos témájú emlékbélyeget adnak ki: a júniusban kezdődő labdarúgó-Európa-bajnokság, valamint a július 27. és augusztus 12. között megrendezésre kerülő londoni olimpián kívül az asztaliteniszt érte az a megtisztelés, hogy a dortmundi világbajnokság bélyeg formájában is emlékezetes marad. A bélyeg ára 1,45 euró, amiből 55 eurocentet a német sport (atlétika, evezés, úszás, asztalitenisz) támogatására fordítanak. Hogy megéri-e? Tavaly Németország 1,7 millió euró bevételt valósított meg az alkalmi bélyegek eladásából...

A dortmundi világbajnokság minden eddigi vb-rekordot megdöntött: a már említett 149 nemzeti szövetség részvétele is új csúcsnak számít, s az is, hogy a férfiaknál 120, a nőknél 92 csapat áll asztalhoz (469 férfi, 356 női játékos). Ezen kívül 3500 akkreditált egyén (sportoló, edző, útvezető), 7200 labda, 36 pingpongasztal, 3500 önkéntes és 1778 ITTF-es és újságíró akkreditáció: ezek a számok is hozzájárultak ahhoz, hogy az 51. csapat-világbajnokság legyen minden idők legtöbb résztvevővel zajló vb-je.

Eredmények, férfiak, B csoport: Portugália–Szerbia 3:0 (Freitas–Jevtović 3:1, Monteiro–Karakašević 3:1, Silva–Pető Zs. 3:2), Németország–Csehország 3:0, Szingapúr–Spanyolország 3:2.

Nők, A csoport: Kína–Fehéroroszország 3:0, Magyarország–Ukrajna 1:3 (Póta–Bilenko 3:0, Tóth–Peszocka 0:3, Lovas–Gaponova 2:3, Póta–Peszocka 2:3), Románia–Egyesült Államok 3:1.

C csoport: Németország–Franciaország 3:0, Japán–Spanyolország 3:1, Lengyelország–Szerbia 3:0 (Partyka–Fehér 3:0, Li Qian–Erdélyi 3:0, Grzybowska–Todorović 3:0). A 2. forduló: Japán–Szerbia 3:1 (Hirano–Erdélyi 3:0, Fukuhara–Fehér 1:0-nál Fehér feladta, Fudzsi–Molnár 2:3, Hirano–Fehér 3:0 – k. n.), Németország–Lengyelország 3:1, Spanyolország–Franciaország 3:1.