A közelmúltban ünnepelte mellékletünk a 400. számát, s ebből az alkalomból járt nálunk Bacsa Ferenc, a magyarországi birkózó-utánpótlás első embere, aki nem mellesleg már több mint 11 éve vezeti a Mr. Tus Sportiskolát is, s a Magyar Birkózószövetségnél a fiatalokkal van megbízva. Én először néhány éve láttam őt Budapesten edzősködni, s mindjárt megfogott személye, edzői habitusa, később pedig órák hosszat is beszélgetett volna velünk a magyarok dolgairól. Nagy tudású ember ő, aki egy közös zentai–magyarkanizsai edzésen mindjárt próbálta át is adni tudása egy részét úgy, hogy fél óra után lógott már mindegyik itteni gyereknek, fiatalnak a nyelve, majd Adorjánon, a Sportvilág napján is edzéseket tartott, ahol szaltóztak a gyerekek, a közönség pedig joggal csodált meg egy ilyen tréninget. Beszélgetésünk ott készült.
• Feri bácsi, hogyan került kapcsolatba a birkózással?
– Újkígyósról a Dorog melletti kertvárosi településre költöztünk általános iskolás koromban, s volt ott egy birkózóverseny, ahol láttam két jelentős versenyzőt, Nagyváradi Józsefet és Gubica Antalt, aki később az edzőm is lett. Ők dobtak ott egy szaltót meg egy hátsó-alsó elemelést, amelyet szupléval fejeztek be, s mindjárt azt mondtam: ilyet én is akarok csinálni! Dorogon birkóztam, ifjúsági válogatott voltam, országos bajnokságot viszont nem sikerült nyerni, csak a második lettem. Dorogon akkoriban nem volt megfelelő szintű edzés, s bár a tudásom megvolt, az erőm nem. Amikor edző lettem, azt mondtam, ez így nem jó, én bajnokokat akarok nevelni. Komoly munkahelyet hagytam ott az edzősködésért, majd 1992 óta a Magyar Birkózószövetségben dolgozom. Voltam szakfelügyelő, a felnőttválogatott edzője. 1997-től az utánpótlással foglalkozom, s 2001-től a Mr. Tus Sportiskola vezetője vagyok, egyben a magyar utánpótlásért felelős vezetőedző a szövetségben. A tavalyi évtől a magyar olimpiai csapat felkészítésében veszek részt.
• Attól, hogy valaki jó birkózó, még igen hosszú és rögös az út vezet ahhoz, hogy jó edző is legyen. Mit tett ön annak érdekében, hogy jó tréner is legyen?
– Volt motivációm, méghozzá az, hogy a fiam és a baráti köre megkapja a megfelelő ingereket. Magyarán, úgy legyenek nevelve, hogy technikailag és taktikailag is megtegyenek mindent azért, hogy jó birkózók legyenek. Ehhez én a szakirodalmat rettenetes módon tanulmányoztam, a terhelés terén átvettem Széchy Tamás úszóguru módszereit. Úgy gondolom, hogy elsősorban pedagógus voltam, a gyerekeket neveltem, s talán nem is vallottam szégyent, hiszen tanítványaim közül pedagógusok, jogászok, mérnökök, építészek és fizikusok kerültek ki. Úgy tanítottam, hogy a birkózás hab a tortán az életben, de gyorsan befejeződik.
• Adott egy kiváló birkózó, esetünkben mondjuk rá Módos Péter. Segítséget kértek az olimpiai felkészítéséhez, méghozzá Majoros Istvántól, hiszen Péter felépítése folytán nem szereti a kis növésű versenyzőket…
– Igen, a mérges törpéket! Módosnak az állástechnikáján kellett javítani, s dr.Hegedűs Csaba javasolta Majorost. Korrigáltuk a hibát, s remélhetőleg elértük azt, hogy a nála egy fejjel kisebbek be tudjanak neki menni derékra. Ha az állással nem lesz gond, Peti parterre-ből mindenkit fel tud emelni.
• Lőrincz Tamást a világ talán legjobb birkózójának tartják mostanság, ettől eltekintve azért nem tud mindent megnyerni. Mitől függ ez? Csak a sorsolástól, a fogyasztástól?
– Tomi a birkózás művésze. Meggyőződésem, hogy súlycsoportjában magasan a világ legtechnikásabb, legügyesebb versenyzője. Sajnos, kinőtte már ezt a súlycsoportot, s ha az olimpián minden jól megy, váltani fog, mert a testsúly már 74-75kg vagy ennél is több. Mivel szakács végzettségem is van, a táplálkozás-élettannal mindig magas szinten foglalkoztam. A felkészülés során ráálltunk egy olyan reformétkezésre, amely során sok párolt zöldséget eszik, rengeteg petrezselymet és zellert darabolunk össze neki olívaolajjal, meg hajdinát és kölest. Eleinte égnek állt a haja tőle, de megette, mert mást nem kapott! Egy hét után megszokta…
• Mi az edzői hitvallása?
– Az enyém az, hogy ha valakit meghülyítek azzal, kisfiam, lehetsz jó birkózó, akkor lelkileg és testileg is meg kell mindenre tanítanom. Hassak oda, hogy mindent meg tudjon annak érdekében tenni. Ellenkező esetben nem vagyok hiteles edző.
• Évek óta annak vagyunk szemtanúi, hogy a birkózás immár nem látványos, csökken a nézők száma, s az ügyetlenebb birkózók is csúcsra juthatnak. Ön szerint mit kell tenni azért, hogy a birkózás visszanyerje régi fényét?
– A mi sportágunk nem olyan, mint a labdarúgás. Ott kitaláltak egy szabályt, s csak nagyon picit finomítottak rajta. Ez egy jó dolog. A birkózást állandóan változtatni kell, mert a támadási technikát nagyon gyorsan követi a védekezési technika. Most oda jutottunk a védekezéssel, hogy ez alatt a kétperces menet alatt nem fáradnak el igazán. Az olimpia után valószínűleg ezen változtatni fognak. Vannak is már beadott tervezetek, s biztos, hogy például egy ötperces menet nekünk, magyaroknak nagyon jó lenne, mert a tradíciónk, a mentalitásunk olyan, hogy négy perc alatt úgy el tudjuk fárasztani az ellenfelünket – lásd Polyák, Kocsis, Hegedűs, Növényi –, hogy halálba kergetjük őket. S nem csak nekünk lesz jó, mert a régi Nagy-Magyarország területéről szeretnek nálunk edzeni, így például a csehek, a szlovákok, a horvátok, a szerbek és a románok is.
• Zentai előadásában említette, hogy például Iránban egymillió regisztrált versenyző van, Magyarországon háromezer. Ennek fényében elég-e az egy Mr. Tus Sportiskola, amely a birkózásra összpontosít?
– Biztosan nem elég, kellenének külön-külön a régiókban is. Működik hasonló Orosházán is, Abaújszántón, de tervezünk még többet. Jelenleg az a gond, hogy a tradicionálisan olimpiai számok nem kapják még meg azt az anyagi támogatást, amellyel ezt meg tudnánk oldani. Ha ez az olimpia után megváltozna, nagyot tudnánk előrelépni.
• Jó kis edzést tartott a zentai és a magyarkanizsai gyerekeknek. Mik a benyomásai?
– Az itteni gyerekek alkalmasak arra, hogy jó birkózóvá váljanak. A technikai hiányosságokat azonban érzékeltem. Csak egy kis szem kellett ahhoz, hogy az ember észrevegye a nálunk tanult Fehér Dávid technikai előnyét. Ha megvalósul az előbb említett program, akkor a környező országokban működő magyar egyesületeknek is átadjuk a módszereinket, közös edzőtáborokat szervezünk.
• Közép-Európában dívnak a határokon átnyúló ligák, mert egy-egy országban kevés a jó egyesület. Birkózásban ez megoldás lenne-e?
– Próbálkoztunk ezzel, de mindig akadályba ütköztünk. Felnőttszinten ezzel az a baj, a magyar birkózók azzal tartják el magukat, hogy Németországban légióskodnak, néhány száz euróért. Ha Magyarországon az élsportolók meg lesznek fizetve, akkor nem kell elmenni a Bundesligába, s akkor talán lenne esély egy ilyen szuperligára.
• Jön az olimpia. Mit diktál a szíve, és mit az esze?
– Kezdjük a nőkkel: Sastin Marianna világbajnoki ezüstérmes. Ha nem olyan lesz a sorsolása, hogy csak az ő ágán lesznek a jók, alkalmas arra, hogy érmet szerezzen. Szabadfogásban van egy istenáldotta tehetség, Ligeti Dániel. Higgye el nekem mindenki, hogy ha nem most, akkor Rióban biztos érmes vagy aranyérmes lesz. Itt van Hatos Gábor is, jelentős színfoltnak. Kötöttfogásban Módos, Lőrincz és Bácsi Péter alkalmas arra, hogy érmes legyen. Tehát, én abban reménykedem, hogy két kötöttfogású érem születik, meg még kettő nőiben és szabadfogásban. Ez nemcsak a magyarországiaknak, hanem a környező országokban élő magyaroknak – de a horvátoknak és a szerbeknek – is megadná azt a hitet és erőt, hogy közösen készülve még jobb eredményt érjünk el.
• Hogy érezte itt nálunk magát?
– Nagyon jól. Én Békés megyei születésű vagyok, újkígyósi, akiket ebből a szegedi körzetből telepítettek oda. Mi ugyanazok vagyunk, ugyanolyan lelkivilággal, küzdeni tudó magyarok. Lelkileg erősek vagyunk, s ezt kell előhozni az olimpián!
