2024. október 6., vasárnap

Boltot az étteremben tapsvihar köszöntötte

ASZTALITENISZ
Tóth Krisztina mögött Usain Bolt éppen a karibi ételek közül válogat

Az asztaliteniszversenyeket az ExCeL nevű, óriási vásárközpontban rendezik meg, amely mintegy félórányi buszozásra van az olimpiai falutól. Szerbiából Aleksandar Karakašević és Marko Jevtović áll majd asztalhoz, Magyarországot pedig Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel képviseli.

Tóth és Póta világranglistás helyezésüknek köszönhetően harcolták ki az ötkarikás játékokon való részvételt, míg a többieknek a selejtezőn át vezetett az út Londonig. A 38 éves Tóth ötödször vesz részt olimpián, s csütörtök este a Magyar Televíziónak adott nyilatkozata előtt a Magyar Szónak is mesélt Londonról:

– A leginkább szembetűnő különbség London és Peking között, hogy az utóbbi monumentális volt, míg a mostani sokkal emberközelibb, az olimpiai falu kisebb, de nagyon barátságos. Az önkéntesek nagyon jó fejek, rendesek, segítőkészek, a magyarokhoz magyar segítőket osztottak be – mondta Tóth, aki hozzátette, jó dolognak tartja az ún. Family and Friends ticketet, vagyis a Családi és baráti belépőjegy akciót, amelynek a lényege, hogy a sportolók hozzátartozói arra az időszakra, amíg a barátjuk, családtagjuk játszik, a teremben tartózkodhatnak. –Ennek a beszerzése azért nem megy zökkenőmentesen, ám a Magyar Olimpiai Bizottság segít, így remélem, hogy lesznek majd magyar szurkolók a mérkőzéseinken.

Tóth Londonban blogot ír, amely a www.krisztinatoth.net címen érhető el, s néhány érdekes részt most megosztunk az olvasóinkkal:

„A kaja nem rossz, a minőség azért nem az igazi, de azért talál az ember finomat. Van európai rész, van angol, afrikai, ázsiai és persze McDonald’s. A főteremben 4 asztal van, 4500 ember fér be, és állítólag eladták az összes jegyet. A neten is milliók fogják nézni, úgy tudom, hogy Pekingben a pingpong a 2. legnézettebb sportág volt. Persze úgy nem nehéz, ha 1,5milliárd kínai odakapcsol… Amikor csütörtökön az étterembe belépett Usain Bolt, mindenki tapsolni kezdett. Ment a karibi kajához, rohant hozzá mindenki fényképet csinálni, de nem ment bele, meg is értem. Amúgy sok sztár lakik a faluban, az amerikaiak szinte mind, de láttuk már Đokovićot és Murray-t is. Délutáni alvásomból ismét az új-zélandi köszöntésre ébredtem, már ha megszólaltatják a 2 méteres dudájukat, az ember szeme automatikusan kipattan. A dudával vezetik be azt, hogy egy érkező csapatuk köszöntése következik, ami az elmúlt napokban a falu látványosságává nőtte ki magát. A rögbimeccseken megszokott táncukat adják elő, fantasztikus az egész, egy párperces tánc, amikor vége, az érkezőket öleléssel köszöntik. A köszöntést szerintem legalább 100 másik sportoló nézte végig, plusz az összes erkélyre kiszaladnak ilyenkor az otthon tartózkodók.”

Tóth első fordulós ellenfele a venezuelai Ramos Fabiola lesz, Pattantyús az ausztrál William Henzell-lel (17 óra), Zwickl a dán Bentsennel (20 óra) játszik, Jevtović ellenfele pedig az 1994-es Európa-bajnok, belga Jean-Michel Saive (17 óra). Póta és Karakašević a vasárnapi második fordulóban áll először asztalhoz.