2024. október 6., vasárnap

A nagy lehetőség

KÉZILABDA

Az egyik lefogja, a másik átöltözteti: Kim Andersson (balról) és honfitársa, Magnus Jernemy védekezési technikája

Kétméteres balszélső, a góllövőlista harmadik helyén álló jobbszélső, bosnyák származású irányító, 286 kapura lövésből 180 gól, 82 százalékban sikeres gyorsindítások – nagyjából így jellemezhető az a csapat, amelyet Magyarországnak le kellene győznie ahhoz, hogy az olimpiai döntőben szerepelhessen.

A döntőbe jutásért lép ma 18 órakor pályára a magyar férfi-kézilabdaválogatott az olimpián: Mocsai Lajos kiválasztottjainak Svédország lesz az ellenfelük, amely a negyeddöntőben meglepetésre két góllal nyert az Európa-bajnok Dánia ellen.

A magyar válogatott az Izland elleni drámai kézimaraton megnyerése után egy győzelemre került az olimpiai döntőtől. Habár az elődöntőben a legtöbben Dániát várták ellenfélként, a Steffan Olsson és Ola Lindgren által irányított svédek jó játékkal győztek, s bejutottak a legjobb négy közé. Csakúgy mint a magyar táborban, az északiak is optimistán tekintenek az elődöntőre, hiszen a két csapat legutóbbi találkozóját ők nyerték. Az olimpiai selejtező torna utolsó fordulójában, saját közönségük előtt, Göteborgban 26:23-ra győztek Mocsaiék ellen, igaz, az a találkozó már nem döntött semmiről, mert már korábban biztossá vált, hogy az ötkarikás játékokon Svédország és Magyarország szerepelhet.

Abban, hogy a svédek elődöntősek, óriási a szerepe a 25 éves Johan Sjöstrandnak: a 195 centiméter magas kapus 138 lövésből 59-et hárított (43 százalék), amivel jelenleg a második helyen áll a hálóőrök rangsorában (csak az izlandi Gudmundsson a jobb, 44 százalékkal). Két éven át egy klubban játszott Nagy Lászlóval, így az exbarcelonást jól ismeri, persze ez fordítva is igaz.

Az olimpián eddig 180 gólt dobtak, amivel a harmadik legeredményesebb csapat (Izland 200, Franciaország 182), azonban nem szabad elfelejteni, hogy ebből 41-et a gyengécske britek ellen lőttek, 32-t pedig Izland ellen, de azt a találkozót elveszítették. Gyors indításokból 86 százalékosak, amire nagyon oda kell figyelnie a magyar csapatnak, amely az izlandiak ellen nagyon sokszor azért kapott gólt, mert nem rendezte kellő gyorsasággal a védekezését. A legeredményesebb játékosuk Niclas Ekberg, aki 38 találatával a góllövőlista harmadik helyén áll, de rajta kívül meg kell említeni még Fredrik Pettersent. A Copenhagen játékosa 24-szer lőtt kapura, s csak három lövéséből nem lett gól. Tőlük, valamint Kim Andersontól, a bosnyák felmenőkkel rendelkező Dalibor Dodertől, valamint a 200 centiméteres balszélsőtől, Jonas Källmantól várják a svéd drukkerek az újabb győzelmet.

A magyar–svéd örökmérleg kiegyenlített erőviszonyt mutat: 17-17 győzelem, valamint 3 döntetlen szerepel a statisztikában. Tétmérkőzésen viszont lényegesen jobban állnak az északiak: 3 döntetlen mellett 12-szer nyertek, a magyarok csak háromszor diadalmaskodtak. Az olimpiai mérleg magyar szempontból még rosszabb: két mérkőzés, két vereség. Az 1972-es müncheni játékokon a hetedik helyért 19:18-ra győztek a svédek, míg 1992-ben, a barcelonai olimpián a csoportküzdelmek során 25:21-re.

A svédek nem nyertek még soha olimpiát, de eddig háromszor, 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben sikerrel vették az elődöntőt. A finálét azonban mindannyiszor elveszítették.

Az biztos, hogy a svédeknek sokkal nehezebb dolguk lesz, mint az olimpiai selejtezőn, mivel az olimpiai parkban található kosárlabdacsarnokban nem a svéd, hanem a magyar szurkolók kiabálják majd, hogy: itthon vagyunk. S reméljük, a találkozó után már nemcsak azt mondhatják a magyar válogatott szimpatizánsai, hogy itthon, hanem azt is, hogy a döntőben vagyunk…