(Fotó: facebook.com/OlimpiaiMagyarCsapat)
Nyolc arany, négy ezüst, három bronz. Írásunk pillanatában ennyi medált szereztek a magyar sportolók a XXX. nyári olimpiai játékokon, de elméletileg négy újabb (arany)érem a tarsolyban lehet a hétvégén, hiszen reménykedhetünk még kézilabdában, kajakban, birkózásban és öttusában. Ha a magyarok londoni helytállását vesszük alapul, úgy csak becsusszan még egy a legfényesebből, így az utóbbi 20 év valóban legjobb ötkarikását tudhatják majd maguk mögött, hiszen 1988-ban, Szöulban, majd 1992-ban, Barcelonában egyaránt tizenegy legfényesebb jutott nekik, de 2008-ban, Pekingben már csak három. Ha tehát kilenc, vagy tíz aranyéremmel zár Magyarország, úgy elméletileg megelőzheti Franciaországot és a nagy Németországot, s akár a hatodik helyen is végezhet az éremlistán, az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia, Dél-Korea és Oroszország mögött, de legrosszabb esetben is a TOP 10-ben lesz.
Magyarország ismét sportnagyhatalom. S nemcsak a sportágak szűk körében, hanem a hagyományos magyar számokban, vívásban, úszásban, kajakban, atlétikában és tornában, kiegészítve a küzdősportokat. Ha Grenadának nem lenne egy aranya, Jamaicának pedig fantasztikus sprinterei, úgy az egy főre jutó aranyérem tekintetében az első helyen lenne Magyarország, hiszen a jelen állás szerint minden 1 millió 245 ezer lakosra jut egy, ami az USA esetében 8 millió, Kína esetében pedig majd 37 millió.
Szédületes számok ezek, de szédületes az is, mekkora pénzt fektetnek manapság a leggazdagabb országok a sportolók jó szereplésébe. E tekintetben Magyarország biztosan nincs az élmezőnyben, tehát a magyarok fantasztikus szereplése egyének, vagy egy-egy szűk csoport sikere. Ha minden igaz, az olimpia után az illetékesek megváltoztatják a magyar pénzelosztási rendszert, s a rengeteget felemésztő csapatsportok helyett több pénz jut majd az úgynevezett „kissportoknak”, tehát esetünkben például a kajakra, az úszásra, az atlétikára, a vívásra...
A magyar kormány helyesen arról is döntött már, hogy az iskolákban mindennap van a lurkóknak testnevelés. Vészesen csökken ugyanis a fiatal sportolók száma, ezáltal leszűkül a rostálási lehetőség. A gyerekek a számítógép előtt ücsörögnek, nem pedig a pályákon izzadnak, s ezt a folyamatot enyhíteni kell, mert különben nagy lesz a baj.
Mint ahogy nagy a baj Szerbiában is. Tetemre hívják az olimpiai bizottságot, lemondatnák annak elnökét, keresik az okokat, miként lehet az, hogy a sportlövőkön kívül csak a pólósok rúghatnak labdába a brit székhelyen. És valóban. Tüzetes elemzésre lesz majd szükség, őszinteségre és tettekre, mert süllyed a szerbiai sport hajója. S amennyiben az a maroknyi támogató továbbra is az egykor szép napokat megélt, de manapság semmit sem produkáló belgrádi focicsapatokra szánja a milliókat (euróban!), úgy nem is lesz látható a fény az alagút végén.
