2024. október 6., vasárnap

Magyar világbajnok szerb színekben!

KAJAK-KENU - Benedek Dalma a Magyar Szónak: Az elsődleges célom, hogy egyesben minél jobb legyek, de a K-2-re és a K-4-re is nyitott vagyok - Panda János: Érdemleges információm még nincs

A 2003 és 2011 között hét világbajnoki címet begyűjtő Benedek Dalma a szerbiai válogatott tagjaként indul majd a nemzetközi versenyeken! A magyarországi versenyző a Magyar Szónak elmondta, döntésében főleg két dolog játszott közre: az egyik, hogy augusztusban hozzáment a szerb állampolgár Dušan Ružičićhez, a másik pedig, hogy sorozatban a harmadik olimpiára sem sikerült kijutnia.

– A londoni volt a harmadik olimpia, amelyre nem sikerült kijutnom, s mivel a párom szerbiai állampolgár, így adta magát az ötlet, hogy Szerbiában folytassam a pályafutásomat. Elég sokat gondolkodtunk rajta, hogy mi legyen, hogy belevágjunk-e, de aztán végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy megragadom ezt a lehetőséget – nyilatkozta Benedek csütörtök délután a Magyar Szónak, majd hozzátette:

– Még nem tudjuk, pontosan hol fogunk élni, egyelőre ingázunk Szerbia és Magyarország között. Mivel a férjemnek kanadai állampolgársága is van, így már olyan kérdéssel is megkerestek, hogy kiköltözünk-e Kanadába. Erre biztosan nem kerül sor. Vagy Szerbiában, vagy Magyarországon lesz az állandó lakhelyünk, de ez még nem dőlt el. Így még Panda Jánossal, a szerbiai női szövetségi kapitánnyal sem beszéltem a jövőről, hiszen még a lakhelyünket sem tudjuk, így azt sem, hol fogok majd készülni.

Amikor Dusev-Janić Nataša Szerbiába való visszatéréséről Panda János nyilatkozott a lapunknak, akkor a bezdáni edző megemlítette, hogy olyan hírek is szárnyra keltek, hogy Benedek Dalma Szerbiába jön, de ez akkor még csak pletykaszintű információnak tűnt.

– Már akkor is volt alapja ennek a hírnek, de mi igyekeztünk mindent addig titokban tartani, amíg nem volt biztos, hogy a szerb szövetség örülne az érkezésemnek. Nem akartuk ugyanannak a hírverésnek kitenni magunkat, ami a Nataša esetében megtörtént. Azt hiszem, jól csináltuk, hiszen ameddig csak lehetett, megpróbáltuk a dolgokat a nyilvánosság bevonása nélkül intézni. A szerb szövetségtől már megkaptuk azt a levelet, amelyben az áll, hogy tudnak a váltásról, és elfogadják, hogy a jövőben szerb színekben versenyzek. Az MKKSZ-nek ezt a kérelmet szeptember 30-ig kell jóváhagynia, de mivel a férjem szerb állampolgár, így minden bizonnyal semmiféle akadályt nem gördítenek elébe.

Benedek elmondta, hogy legutóbb augusztusban járt Szerbiában, utána elkezdte a felkészülést. Az 1982. február 21-én született sportoló biztos benne, hogy hamarosan találkozik Panda Jánossal, hogy megbeszéljék a részleteket. A hét világbajnoki címe közül kettőt nyert K-1-ben, egyet K-2-ben és négyet K-4-ben, s arra a kérdésre, hogy a szerbiai válogatottban párosban és négyesben is indulna-e, a következőket felelte:

– Nekem az elsődleges célom, hogy egyesben minél jobb legyek, de a többire is nyitott vagyok, s természetesen ebbe egy páros indulás is beleillik. Azzal, hogy a K-1 200 métert nem vállalom, mert ott nem vagyok elég gyors!

Benedek a 2004-es olimpia előtt Gainesville-ben, a 2008-as ötkarikás játékok előtt Duisburgban, tavaly pedig Szegeden volt világbajnok, olimpiára azonban egyszer sem sikerült kijutnia. Négy év múlva Rióban rendezik a XXXI. nyári olimpiát:

– A riói ötkarikás játékok még nagyon messze van. A legfontosabb, hogy a szerb színekben való versenyzésem abszolút működőképes legyen, és ha sikerül azokat az eredményeket elérnem, amelyeket én saját magamtól elvárok, illetve amelyekkel a szerb szövetségben is elégedettek lesznek, akkor részemről ez is egy nyitott dolog. Nagyon távoli, aprócska gondolatként ott van a fejemben a riói olimpia, amire nagyon szeretnék kijutni, de még annyi minden van előttem. Sok ún. akadályt kell leküzdenem, sok dologba bele kell rázódnom, így egyelőre inkább a rövid távú tervek foglalkoztatnak.

Arra a kérdésre, hogy a házasságukban a szerb vagy a magyar nyelv dominál, Benedek a következőket mondta:

– Mindkét nyelv háttérbe szorult, ugyanis angolul kommunikálunk. Mivel nem beszélek szerbül, márpedig kelleni fog, így nemrég úgy döntöttünk, hogy mindennap néhány szót elsajátítok. A tanulás megkezdődött, s őszinte leszek, még elég bénán megy… Egyelőre még szenvedek, mert nagyon nehéznek tűnik, mivel nem tudom se az angolhoz, se a magyarhoz hasonlítani. Ezen azonban igyekszünk javítani, mivel a szerbekkel muszáj lesz az ő anyanyelvükön szót értenem, s mivel döntöttem, hogy megtanulom, így biztos vagyok benne, hogy egy középfokú társalgási szintet elérek majd.

Érdemleges információm még nincs

Panda Jánost, a szerbiai női kajakválogatott szövetségi kapitányát nem lepte meg a hír, hogy a hétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, de olimpián egyszer sem szerepelt, a 30-at már betöltött Benedek Dalma szerbiai színekben folytatja pályafutását.

Dalmát említettem a múltkor, amikor Nataša Janić állítólagos hazatéréséről beszélgettünk. Tudtam, hogy férjhez megy Dušan Ružičić szerb kenushoz, de arról nem volt érdemleges információm, hogy országot váltana. Most vele kapcsolatban röppent fel a hír, nem lep meg a dolog, viszont kézzelfoghatót továbbra sem tudok. Az biztos, hogy a szerb szövetség tárt karokkal fogadja, ha az átigazolás valóban megtörténik. Én majd csak azután leszek kapitányként érdekelt fél a dologban, egyelőre azonban konkrétat nem tudok nyilatkozni. Dalmát mellesleg megértem, hisz háromszor is világbajnok volt az olimpia előtti esztendőben, végül Athénba, Pekingbe és Londonba sem utazhatott el, ami számára biztosan kellemetlen, hisz Magyarországon csakis olimpiai érmesként tudta volna megalapozni a jövőjét, itt viszont a világ- és Európa-bajnoki cím is elegendő. Szóval, idővel majd kiderül, hogy mi is lesz, s akkor majd többet mondhatok – nyilatkozta Panda János. (cs.)

* * *

Pár héttel ezelőtt még arról cikkezett a szerb és a magyar sajtó, hogy Dusev-Janić Nataša szerb, esetleg orosz színekben folytatja pályafutását: az akkor még pletykának titulált hírek végére a háromszoros olimpiai bajnok és Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke tett pontot, azzal, hogy közölték, Szerbia és Oroszország is bejelentkezett a kajakosért, ám a 30 éves versenyző a jövőben is a magyar válogatottat erősíti. A Janić-ügynek azonban ezzel korántsincs vége, mivel csütörtökön este néhány magyarországi hírportálon ismét megjelent az a hír, mely szerint Janiš Nataša visszatér Szerbiába.