2024. október 6., vasárnap

Két arany- és egy ezüstérem a Lupulescu testvéreknek

ASZTALITENISZ

A női egyéni verseny dobogósai (fotó: Dejan Vuković)


A férfimezőnyben Marko Petkov, a nagybecskereki Banat játékosa, a nőknél pedig Anelia Lupulescu (Novi Sad) győzelmével ért véget a Szabadkán megrendezett 37. Harangozó Vilmos-emlékverseny, melyre 67 játékos nevezett be. A férfiaknál és a nőknél is háromnegyed részben érvényesült a papírforma, ugyanis az elődöntőbe mindkét esetben az első négy kiemelt közül három jutott be.

A férfiaknál és a nőknél is a második helyre rangsorolt asztaliteniszezők, Uroš Gordić (Banat) és Gyurcsik Aliz (Zenta) borították fel a papírformát, mivel az előbbi a négy közé jutásért kikapott klubtársától, Boris Mihailovićtól, Gyurcsik pedig a csókai Hajnal Dorottyától kapott ki a nyolcaddöntőben. A férfidöntőben Anelia testvérének, Lorencio Lupulescunak sikerült megnyernie a második játszmát, és ezzel egyenlített, ám utána Petkov összesen csak 15 pontot veszített el a három szett alatt. A nőknél Makszuti 2:0-ra vezetett, ám utána Anelia Lupulescu sorozatban négy játszmát nyert.

A két egyéni döntős, Lupulescu és Makszuti női párosban az elődöntőben és a döntőben is egy játszmát veszített el, így magabiztosan lett első, míg a férfiaknál a hatodik helyen kiemelt Vladimir Radonjić/Gyuris Emil kettősé lett az aranyérem. Az újvidéki Vojvodina játékosai által alkotott kettős sorozatban három mérkőzést is öt játszmában nyert meg, a döntőben azonban játszmaveszteség nélkül győztek az első helyre rangsorolt Marko Petkov/Uroš Gordić páros ellen.

Férfiak, egyéni, negyeddöntő: Marko Petkov (Banat – Nagybecskerek)–Branislav Đan (Požarevac) 4:1, Nagy Némedi Valentin (Obilić – Törökkanizsa)–Vladimir Radonjić (Vojvodina – Újvidék) 2:4, Lorencio Lupulescu (C. zvezda)–Stefan Kostadinović (Spartacus) 4:1, Boris Mihailović (Banat)–Uroš Gordić (Banat) 4:3. Elődöntő: Petkov–Radonjić 4:3, Lupulescu–Mihailović 4:2. Döntő: Petkov–Lupulescu 4:1.

Páros: Vladimir Radonjić/Gyuris Emil (Vojvodina), 2. Marko Petkov/Uroš Gordić (Banat), 3–4. Stefan Kostadinovic/Takarics Róbert (Spartacus) és Boris Mihailović/Ilija Majstorović (Banat).

Nők, egyéni, negyeddöntő: Makszuti Anetta (Zenta)–Kormányos Zsanett (Csóka) 4:1, Aleksandra Radonjić (Vojvodina)–Ivana Vejnović (Zenta) 4:1, Anelia Lupulescu (Novi Sad)–Tóth Éva (Panonija) 4:2, Suzana Mendergiš (Obilić – Törökkanizsa)–Hajnal Dorottya (Csóka) 4:0. Elődöntő: Makszuti–Radonjić 4:1, Lupulescu–Mendergiš 4:0. Döntő: Lupulescu–Makszuti 4:2.

Páros: 1. Anelia Lupulescu/Makszuti Anetta (Novi Sad/Zenta), 2. Aleksandra Radonjić/Gyurcsik Aliz (Vojvodina/Zenta), 3–4. Kormányos Zsanett/Hajnal Dorottya (Csóka) és Fenyvesi Anna Zsófia/Truzsinszki Viktória (Novi Sad).

Magabiztos újvidékiek

A női Szuperliga előrehozott találkozóin mindkét újvidéki csapat, a Novi Sad és a Vojvodina is magabiztos győzelmet jegyzett, csakúgy mint a címvédő Zenta együttese.

Szuperliga, férfiak, a 2. forduló előre lejátszott mérkőzésein: C. zvezda–Smederevo 4:0.

Nők: Obilić–Zenta 0:4 (Mendergiš–Makszuti 1:3, Halász–Gyurcsik 0:3, Vignjević–Vejnović 0:3, Mendergiš–Gyurcsik 0:3), Topolya–Vojvodina 1:4 (Bencsik–Radonjić 0:3, Ágoston–Savić 0:3, Márkus–Mijin 3:1, Huszka–Savić 0:3, Márkus–Radonjić 1:3), Novi Sad–Beočin 4:0 (Fenyvesi–Zečević 3:0, Lupulescu–Krisztián 3:0, Truzsinszki–Pavlović 3:2, Fenyvesi–Krisztián 3:0). Az 1. forduló utólag lejátszott mérkőzésén: Csóka–Novi Sad 2:4 (Kormányos–Fenyvesi 1:3, Milovanović–Lupulescu 1:3, Hajnal–Truzsinszki 3:1, Kormányos–Lupulescu 3:1, Hajnal–Fenyvesi 1:3, Milovanović–Truzsinszki 0:3).

Pergel Zágráb után Antwerpenben is nyert!

A magyarországi Pergel Szandra győzelmével ért véget az euroafrikai sorozat belgiumi állomása, s ennek az első helynek köszönhetően a 23 éves játékosnő már biztos résztvevője a Világsorozat (World Tour) döntőjének, amelyet december 6. és 9. között rendeznek meg a kínai Hangzhouban! A tornán, melyre 29 ország 140 játékosa nevezett be, a harmadik helyen kiemelt Pergel az elődöntőben a szlovák Barbora Balažovát, a döntőben pedig a spanyol Sara Ramirezt győzte le hat játszmában.

Pergel májusban Zágrábban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, miután a döntőben az orosz Polina Mihajlova ellen nyert hétszettes csatában. Az Antwerpenben megrendezett tornán a férfiak versenye a vendéglátó ország játékosának, Yannick Vostesnek a sikerét hozta, aki a döntőben 4:2-re győzte le a tajvani Huangot.