Mentőautóval vittek, majd két hét után Smarttal hozott vissza a vejem. Állítólag nagyon rossz bőrben voltam „tudtomon kívül” – fogalmam sincs, hogy mi történt velem. Ők – a sok dr. – sem tudja még ma sem, mi a fene ütött belém… Nem tetszett azonban nekik, hogy azokat a nyavalyákat, melyeket a karjaimba szúrtak, kitéptem – erről sincs fogalmam –, erre odaszíjaztak az ágyhoz! Amikor másnap tejszerű, sűrű ködben ébredeztem, a szíjak láttán lakonikusan megállapítottam – jó helyen vagyok! Csak az „én fajtámat” kötik le! Felülről csöpögött belém valami, lent a vízvezeték üzemelt… mindezt nagy nyugodtan nyugtáztam. Volt azonban egyvalami, amivel csak napok után tudtam kibékülni – a pelenka! A jobb lábam mintha fából lett volna… képtelen voltam megmozdítani! Aztán jöttek a kivizsgálások (melyek még ma is tartanak…), a kórházi jelentésben az áll két oldalon, pici-pici betűkkel, nagyon sok idegen szóval, hogy mi volt, mit tettek, de hogy mi az oka mindennek, azt nem tudják…
Valószínűnek tartom, hogy soha nem is derül ki, de nem is fontos… mert kezdenek visszatérni az ízek. Hétfőn még csak a háromnapos kenyérnek szőlővel volt gyermekkoromból ismert íze, ma már majdnem mindenre ráfoghatom, hogy ilyen volt négy héttel ezelőtt is! A „falábam” is engedelmeskedik már, szerdán két kilométert sétáltam. De származott valami jó is ebből az egészből, egy kismalacnyi hét kilót otthagytam a kórházban. S mindezek után, a hét elején, jelentkeztem a főnöknek, hogy „vagyok”, tehát íme:
Én nagyon sokat köszönhetek egy „büszkének”!
Az első tanári állást Stara Pazova-i gimnáziumban kaptam, mégpedig hála a Jedinstvo labdarúgócsapatának, melyben balszélsőt játszottam – bal láb nélkül! Mindenkinél gyorsabb voltam 11,4 másodperces százammal, így valahová „begyűrtek” a csapatba. A klubon keresztül kaptam lakást is, mely nagyon közel volt a pályához, de az iskolához is. Az özvegy háziasszony mamának volt két nagydarab lánya, ikrek. Csúnyák, dohányoztak, minden második szavuk káromkodás volt… és elhatározták, hogy… talán nem kell kimondanom, hogy mit! Ha csak egy lett volna, még hagyján, de kettő ilyen, az már egy ifjú tornatanárnak is sok volt. Édesanyám egyszer megállt Pazován a Belgrádban dolgozó apámhoz való utazása közben, és nagyon a lelkemre kötötte: „Fiam, neked innen menned kell!” Menekültem is, hogy őszinte legyek! Nem nagyon messze találtam egy idős néninél egy szobát, ahol egy-két hét után megismertem az unokaöccsét. A talán egy kicsit túl kedves, közvetlen, harmadéves joghallgatót, aki Belgrádból jött egy-két adag jó pecsenyéért a nagynénihez, nem tudtam éppen hova tenni. –Havonta egyszer jön – mondta a ház asszonya. Dehogy jött havonta! Két hét múlva az unokatestvérével állított be. Meg is volt lepődve a néni. Az unokatestvér, hogy ne húzzam a dolgokat, ma a nejem! A fiú valahova elment, s mi ketten maradtunk… ha jól emlékszem, úgy fél óra után „megígértem” neki, hogy ha letöltöm katonai kötelességemet, el is veszem, amire kitört belőle egy önfeledt isteni kacaj, melyben én igent véltem felfedezni… Később, amikor már egymásnak megesküdve Belgrádban éltünk, mert ő negyedéves volt az egyetemen, még véletlen sem találkoztunk az unokatestvérével… Egyszer aztán nyelt egy nagyot, és kibökte: „Tudod, abban a reményben vett rá, hogy a nagynénihez menjünk, amikor »megkértél«, hogy veled találkozzon… ő igenis „fiús”… (Az én nejem mindig nagyon szépen tudott fogalmazni…) Naná, hogy innen a fenti „büszke” közcím!
Speciális spanyol koktél
Kezdeném a különössel, az utolérhetetlennel, mármint Mourinhóval, aki valószínűleg ebben a bajnokságban még csak meg sem közelíti a Barcát. Lehet azonban, hogy valami egészen rendhagyó a kezére játszik, mert a Barcelona alkalmazottai az El Clásico napjára, vasárnapra sztrájkot jelentettek be! A klub ugyanis takarékossági politikát hirdetett! Persze ez nem vonatkozik a játékosokra, hisz Messinek tízről tizenhatra emelték az évi alapfizetését, persze milliókról van szó, ezzel szemben a klub „egyéb” alkalmazottainak állítólag 10-12%-kal kevesebbet akarnak fizetni. Nos, ezt a sok száz melós nem hajlandó lenyelni. Megtörténhet, hogy a Real 3:0-ra nyeri a meccset, úgy, hogy nem kell nekik labdába sem rúgni?! S ha már a Real edzőjéről szóltam, hadd említem meg azt is, hogy nincs beszélő viszonyban Zidane-nal, a klub sportigazgatójával. Sok mindenben nem értettek egyet, de Zidane csak akkor „robbant”, amikor Mourinho azt követelte Perez elnöktől, hogy a franciák és a Real legendás játékosa „ne értekezzen” az első csapat játékosaival! Lehet, hogy a portugál egészen sikeres edző, de hogy egy nagy paraszt (nem a földművesekről beszélek!), az tuti.
Negyvenötöt kapsz egyért?!
Ritkán van ilyen szorzószám egy meccsre, mindegy, hogy milyen labdajátékban. De ha már van, (sokkal kisebb feltételekkel is), az ember megjátszik egy-két tízest a hecc kedvéért! De mi van, ha valaki garantálja, hogy a befektetés betonbiztos?! Hát okkor betesz egy-két százast vagy ezrest is! Még akkor is, ha szinte halálbiztos, hogy bundázásról van szó! Hát ezt tette a világ legjobb kézilabdázója öccsének, Lukának a kedvese is! A játékos neve Karabatić, letartóztatták a francia rendőrök őt is, meg testvérét, Nikolát, továbbá a szerb válogatott Bojnovićot is! Egyszer egy „előre lejátszott és megnyert” meccset vesztettek el 38:24-re, majd jött a 31:28-as vereség, mely hozta a hihetetlen negyvenötszörös pénzt… Karabatić, a földkerekség legjobb kézilabdázója elismeri, hogy ő is fogadott, de nem akarattal veszítették el a meccseket! Meglehetősen nehéz szétválasztani az eredményeket és a tőlük függő nyereményeket. Az az érzésem, hogy néhány kézilabdázó „átigazol”, mezt változtat egy bizonyos időre – meglehet, hogy öt évre –, mégpedig csíkosra, arra a tipikus szélesre…
Gatyában, ümögben az „irodában”
Lapozgatom a félretett, kiollózott újságkivágásokat, s a végén Mihajlović szövetségi kapitány képénél állok meg. Tanjigával, jobbkezével nézte egy darabig a Vojvodina–Partizan meccset. Aztán még a félidő előtt „elegük volt mindenből”! Elmentek. Erre joguk volt, hisz senki sem kényszerítheti őket, hogy végighallgassák a sok szemetet, amit egymáshoz vágnak a „szervezett szurkolók”. A keresetlen, megzenésített szavakat a különféle tűzijátékok követték, és ezt már nem bírták lenyelni, vagy nem is akarták a válogatott szakemberei. Elmentek. Itt akarom megemlíteni, hogy amikor a válogatott Újvidéken játszott, példásan viselkedett a plebsz, és Mihajlović azt találta mondani egy alkalommal, hogy ha a belgrádi meccsen még egyszer kifütyülik a válogatottat vagy bármelyik játékosát, akkor míg ő a szövetségi kapitány, a válogatott nem játszik a fővárosban! Először jött a himnusz bemagolása, most a fenyítés, hogy miként viselkedjenek a szurkolók a válogatottal (sok mindenben igaza van, de…), mi lesz a következő? El kell-e menni a válogatottnak a Szűzanya megjelenésének valamelyik helyére?!
Valahogy úgy vagyok Mihajlovićtyal, mint az „egyszeri példával”, aki azt mondja, ne nézd, hogy én mit teszek, hanem csináld, amit mondok! Avagy mit gondolt a szövetségi kapitány, amikor a díszpáholyban, az „irodájában” gatyában és ümögben nézte a meccset? Minden szurkolónak erre joga van, de ő nem egy közönséges szurkoló egy rangadón! Lehetséges, hogy ezt nem tudja, és senki nem mondta meg neki?!
