2024. október 6., vasárnap

Párosban él az (érem)remény

ASZTALITENISZ

Két újdonság is említhető a ma kezdődő és vasárnapig tartó Európa-bajnoksággal kapcsolatban, amelyet a dániai Herning városában rendeznek meg. Az egyik, hogy ez lesz az első olyan kontinensviadal, amelyen csak az egyéni és a páros versenyszámok szerepelnek majd, mivel az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) döntésének értelmében az idei évtől kezdődően csak kétévente rendeznek csapat-Eb-t.

A másik újdonság, hogy az egyéni és a páros küzdelmek sem egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd, hanem a Pro-tour versenyeket felváltó Világsorozathoz hasonlóan, csoportokban kezdik meg a versenyzők a szereplést. A csoportok létszámától függően vagy az első és második helyezettek jutnak tovább a főtáblára vagy csak az elsők, míg a második helyezetteknek a főtáblára kerülésért pótselejtezős mérkőzést kell játszaniuk.

Tavaly összesen négy bronzérmet szereztek az Európa-bajnokságon: a szerb Aleksandar Karakšević és a szlovén Bojan Tokić egyéniben és párosban is a dobogó harmadik fokára állhatott fel

Szerbiából hét játékos utazott el tegnap Dániába: a szövetség terhére a férfiak közül Marko Jevtović, Aleksandar Karakašević és Pető Zsolt, a nők közül pedig Erdélyi Annamária, Fehér Gabriella és Molnár Mónika, míg Andrea Todorović esetében a versenyző állja a költségeket (a dán szervezők egy játékos elszállásolásáért és étkeztetéséért 170 eurót számolnak fel egy napra). A férfiak közül a tavaly egyéniben és párosban is bronzérmes Karakašević a 18. kiemelt, így neki nem kell selejtezőt játszania. Karakašević 2011-ben a szlovén Bojan Tokićtyal állhatott fel a dobogó harmadik fokára, s erre az idén is lesz lehetőségük, hiszen a szervezők a második helyre rangsorolták őket. Az egyéni címvédő, Timo Boll párosban nem indul, így az első legkomolyabb várományosa a német Ovtcharov és a fehérorosz Szamszonov által alkotott páros.

A nők közül a 24. helyen kiemelt Erdélyi kapott helyet a főtáblán, a többiek a sikeres selejtező után juthatnak be a 64 közé. Miután a holland–kínai Li Jiao sérülés miatt visszalépett, az első kiemelt a spanyol–kínai Shen Yanfei lett, aki a második fordulóban – ha mindketten sikerrel veszik az első akadályt – Erdélyivel játszik a 16 közé jutásért. Párosban az Erdélyi/Molnár kettős a 15., Fehér és a svéd Ekholm pedig a 11. kiemelt. Erdélyiék ellenfele a második fordulóban az első kiemelt, román Dodean/Samara kettős, míg Fehérék a negyedik kiemelt, fehérorosz Dubkova/Vi. Pavlovics lehet.

Boll visszavághat Mazenek

Az öt legutóbbi Eb közül Timo Boll négyet megnyert: egyéniben Belgrádban, Szentpéterváron, Ostravában és Gdańskban is a dobogó legfelső fokára állhatott fel, párosban négy (tavaly nem indult), csapatban pedig öt aranyéremmel gazdagította gyűjteményét. Az egyéni aranyérem egyszer, 2009-ben csúszott ki a kezéből, méghozzá ott, ahol az a legfájdalmasabb volt: Stuttgartban, hazai közönség előtt az elődöntőben veszített a dán Michael Mazetől. A 31 éves játékos most visszavághat a negyedik kiemelt Mazenek, annál is inkább, mert ezúttal ő tudná a dánt „hazai pályán” két vállra fektetni, ugyanis a két játékos ezúttal is az elődöntőben mérheti össze erejét.

Ami a magyar válogatottat illeti, összesen tíz versenyző képviseli a piros-fehér-zöld nemzeti színeket az Eb-n. A női keret összeállításában nem lesz változás a 2011-es gdański tornához képest, vagyis ismét Lovas Petra, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Póta Georgina és Tóth Krisztina kapott bizalmat Téglás Pétertől. A korábbi évekhez hasonlóan ismét a 2008-as Európa-bajnok Tóth Krisztina/Póta Georgina páros számít leginkább éremesélyesnek (tavaly bronzérmesek lettek), ezt érzékeltetheti az a tény, hogy az előzetes kiemelési listán a 2. a magyar egység.

A szerbiai válogatott kerete, férfiak: Marko Jevtović (65. az európai ranglistán), Aleksandar Karakašević (21.), Pető Zsolt (64.). Szövetségi kapitány: Boris Vukelić.

Nők: Erdélyi Annamária (33.), Fehér Gabriella (54.), Molnár Mónika (74.), Andrea Todorović (92.). Szövetségi kapitány: Mellik Zoltán.

A magyar válogatott kerete, férfiak: Pattantyús Ádám (36.), Zwickl Dániel (44.), Kosiba Dániel (101.), Nagy Krisztián (179.). Szövetségi kapitány: Harczi Zsolt.

Nők: Lovas Petra (24.), Madarász Dóra (62.), Pergel Szandra (46.), Póta Georgina (14.), Tóth Krisztina (28.). Szövetségi kapitány: Téglás Péter.