2024. október 6., vasárnap

Párosban három a magyaré

ASZTALITENISZ – EURÓPA-BAJNOKSÁG – HERNING – A Póta/Tóth ezüst-, a Madarász/Eerland kettős bronzérmes lett – Férfi párosban Gárdos Róbert Ausztriának szerzett aranyérmet
A női páros dobogósai (balról jobbra): Póta Georgina, Tóth Krisztina, Elizabeta Samara, Daniela Dodean, Wu Jiaduo, Kristin Silbereisen, Madarász Dóra és Britt Eerland (fotó: ec-tabletennis2012.eu)

Ha formában van, Timo Bollt Európában senki nem tudja megállítani: a német játékos hatodik egyéni Európa-bajnoki aranyérmét gyűjtötte be a dániai Herningben vasárnap véget ért kontinensbajnokságon. A fehérorosz Viktorija Pavlovics megvédte az európai pingpong becsületét, miután az elődöntőben és a döntőben is kínai származású játékost győzött le, s 2010 után ismét Európa-bajnok lett. Romániában először búslakodtak Crisan kiesése miatt, utána pedig egy 0,5 milliméteres hibának köszönhetően bronzérmet ünnepelhettek.

Női párosban Téglás Péter, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya nem panaszkodhatott az eredményre, hiszen három érem került a versenyzőinek a nyakába. A Tóth Krisztina/Póta Georgina kettős igazolta a papírformát, második kiemeltként bejutott a döntőbe, s ott végül hétjátszmás meccsen vereséget szenvedett a román Elizabeta Samara/Daniela Dodean párostól. A harmadik magyar érmet Madarász Dóra szerezte, aki a holland Britt Eerlanddal az oldalán egészen az elődöntőig menetelt.

A döntő első három játszmája minden várakozást felülmúlt magyar szemszögből: Póta és Tóth 7-re, 8-ra és 9-re nyerték a szetteket, s 3:0-s előnyre tettek szert. Utána azonban a románok elkapták a fonalat, s fordítottak.

– Az első három szettben a románok hibáztak többet, Tóth és Póta szinte nem! A folytatásban ez megfordult, az ellenfél elkezdett jobban játszani, és gyakorlatilag innentől, csakúgy mint tavaly, amikor az elődöntőben vezettünk 3:1-re, megint nem volt esély. Bár a hatodik játszmában, 8:10-ről sikerült fordítani, és két meccslabdájuk is volt Tóthéknak. Az egyik esetében, amely előtt időt kértem, volt egy kidolgozott pont és félziccer… De a negyedik játszmától csak ebben a pillanatban volt esély a győzelemre. Ezután a szerencsével is hadilábon álltunk, például csuszát ütött az ellenfél – mondta Téglás Péter a Magyar Szónak, aki hozzátette, a Madarász/Eerland páros titka a fiatalos lendületben rejlett, mivel jó játékkal győzték le ellenfeleiket, nem ijedtek meg a lehetőségtől. –Talán csak az elődöntőben volt érezhető, hogy fiatal játékosokról van szó, hiszen a Póta/Tóth kettős ellen 2:2-es játszmaállásnál 10:6-ra vezettek, és utána volt még egy játszmalabdájuk, a döntő szettben pedig 8:5-re és 9:7-re is vezettek. Összességében elégedettek lehetünk. Sajnos egyéni érmet ezúttal sem sikerült begyűjtenünk, de majd legközelebb – nyilatkozta Téglás.

Ha női párosban nem is, de a férfiben magyar anyanyelvű versenyző állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A dolog szépséghibája, hogy Gárdos Róbert osztrák színekben tette meg ezt Daniel Habesohnnal az oldalán: az aranyérmes páros a negyeddöntőben a második helyen kiemelt szerb/szlovén Karakašević/Tokić duót győzte le hét játszmában, az elődöntőben a harmadik kiemelt Ovtcharov/Szamszonov kettőst búcsúztatták, a döntőben pedig a svédek két, 1991-ben született Karlssonja, Mattias és Kristian ellen nyertek egy hihetetlenül kiegyenlített találkozón. A döntőről mindent elárul, hogy a hét játszmából hat kétpontos különbséggel ért véget.

A férfi egyénit Timo Boll nyerte meg, aki a hat mérkőzése alatt mindössze öt játszmát veszített el. A 31 éves játékos Herningben is bizonyította, ha felkészült és jó formában van, akkor Európában nincs ellenfele. Az, hogy az elődöntőbe nem három német játékos jutott be, s azt is, hogy Boll nem honfitársa, Bastian Steger ellen játszott a fináléban, az ifiként Ázsia-bajnokságon aranyérmes, jelenleg horvát színekben versenyző, 29 éves Tan Ruiwunak „köszönhető”, aki 26. kiemeltként előbb a német Franziskát, majd a 2. kiemelt Ovtcharovot búcsúztatta, az elődöntőben pedig Stegert győzte le. A németek nemcsak Tan miatt lehettek bosszúsak, hanem azért is, mert Patrick Baum a nyolcaddöntőben hiába győzte le 4:1-re a román Adrian Crisant, kiderült, hogy a gumija a megengedett 4,04 milliméternél 0,5-tel vastagabb, vagyis 4,09 milliméteres, így a balkezes játékost kizárták. Crisan pedig folytathatta, s ha már ölébe pottyant a lehetőség, élt is vele: a negyeddöntőben legyőzte a portugál Monteirót, s végül bronzérmes lett.

A nőknél a fehérorosz Viktorija Pavlovics a két évvel ezelőtt ostravai Eb-hez hasonlóan a dobogó legfelső fokára állhatott fel: habár a négy között a francia-kínaiak létszámfölényben voltak, sem Li Xue, sem Yi Fang Xian sem tudott egy játszmánál többet nyerni ellene.

Jövőre nem lesz egyéni és páros Eb, az ausztriai Schwechatban csak csapat-Európa-bajnokságot rendeznek majd.

A legnagyobb csalódás

A hazai közönség előtt versenyző Michael Mazét sokan esélyesnek tartották az egyéni megnyerésére. Maze párosban nem is indult, így csak egy versenyszámra kellett koncentrálnia. A negyedik kiemelt azonban összesen egy meccset játszott a négynapos kontinenstornán, miután az egyéni verseny első fordulójában 4:2-re kikapott az osztrák Stefan Fegerltől…

Eredmények

Férfiak, egyéni, negyeddöntő : Boll (német)–Gaćina (horvát) 4:1, Crisan (román)–Monteiro (portugál) 4:0, Szamszonov (fehérorosz)–Steger (német) 0:4, Tan (horvát)–Ovtcharov (német) 4:3. Elődöntő: Boll–Crisan 4:1, Tan–Steger 4:1. Döntő: Boll–Tan 4:1 (2, 6, 7, –11, 9).

A német Timo Boll és a horvát Gaćina negyeddöntős mérkőzésének utolsó pontja

Páros, nyolcaddöntő : Karakašević/Tokić (szerb/szlovén)–Burov/Lakejev (orosz) 4:2. Negyeddöntő: Karakašević/Tokić–Gárdos/Habesohn (osztrák) 3:4, Ovtcharov/Szamszonov (német/fehérorosz)–Apolonia/Monteiro (portugál) 4:0, Pajkov/Livencov (orosz)–Lorentz/Robinot (francia) 4:1, K. Karlsson/M. Karlsson (svéd)–Fegerl/Feng (osztrák) 4:0. Elődöntő: Gárdos/Habesohn–Ovtcharov/Szamszonov 4:2, K. Karlsson/M. Karlsson–Pajkov/Livencov 4:3. Döntő: Gárdos/Habesohn–K. Karlsson/M. Karlsson 4:3 (10, 9, –10, –11, 5, –13, 10).

Nők, egyéni, nyolcaddöntő : Póta (magyar)–Vačenovska (cseh) 4:3. Negyeddöntő: Silbereisen (német)–Liu Jia (osztrák) 1:4, Póta–Yi Fang (francia) 2:4, Vi. Pavlovics (fehérorosz)–Dodean (román) 4:2, Li Xue (francia)–Ekholm (svéd) 4:0. Elődöntő: Liu Jia–Yi Fang 3:4, Vi. Pavlovics–Li Xue 4:1. Döntő: Vi. Pavlovics–Yi Fang 4:1 (6, 9, –9, 5, 11).

Páros, nyolcaddöntőbe jutás : Erdélyi/Molnár–Polcanova/Solja (osztrák) 2:3, Fehér/Ekholm (szerbiai/svéd)–Madarász/Eerland (magyar/holland) 1:3, Todorović/Agerholm (szerb/dán)–Skov/Grundisch (dán/francia) 3:2, Lovas/Pergel (magyar)–Bilenko/Gaponova (ukrán) 1:3, Tóth/Póta–Stuckyte/Venslaviciute (litván) 3:0. Nyolcaddöntő: Todorović/Agerholm–Čechova/Štrbikova (cseh) 0:3, Madarász/Eerland–Ridolfi/Stefanova (olasz) 3:1, Tóth/Póta–Balažova/Matelova (szlovák/cseh) 3:2. Negyeddöntő: Póta/Tóth–Li Xue/Yi Fang (francia) 4:3, Madarász/Eerland–Čechova/Štrbikova 4:3, Silbereisen/Wu (német)–Ve. Pavlovics/Privalova (fehérorosz) 4:2, Dodean/Samara (román)–Grzybowska/Partyka (lengyel) 4:2. Elődöntő: Dodean/Samara–Silbereisen/Wu 4:3, Tóth/Póta–Madarász/Eerland 4:3. Döntő: Dodean/Samara–Tóth/Póta 4:3 (–7, –8, –9, 7, 7, 19, 5).