Aleksandar Zelić futás közben
A megboldogult cukrász, Nyiki Pista bácsi unokája gyerekkora óta úszással foglalkozott, s mintegy másfél éve elkezdett rekreációs szinten futni. Hetente háromszor napi 5-6 kilométert, majd növelte a heti alkalmakat ötre, s a kilométerek száma is tíz körüli lett. Mivel nem egy futóalkat, de sikerült teljesítenie egy félmaratont, kedvet kapott a triatlonhoz, azzal, hogy az olimpiai triatlon nem vonzotta, hanem úgy döntött, nagy fába vágja a fejszéjét, s az Ironmannel próbálkozik.
– Először is felvettem a kapcsolatot prof.Franja Fratrićtyal, akit a Balkánon az egyik legjobb triatlonedzőnek tartanak. Ő kidolgozott egy tervet, amelyhez igyekeztem tartani magam. Tavaly májusban kezdtem el a felkészülést, amelynek a célja az volt, hogy teljesítsem a júliusi nagyatádi versenyt. Nekem a legnehezebb a kerékpározás volt, hiszen korábban csak a városban bicikliztem. Először fél, majd egy órát kerékpároztam, de a lényeg az volt, hogy a szervezetem megszokja a több órán át tartó, alacsony intenzitású edzéseket. Nehéz volt megszokni, hogy pár óra biciklizés után nem pihenés, hanem egy hosszabb távú futás következik – mondta Zelić, aki hozzátette: –Afelkészülés során egyszer sem csináltam végig a 3,8 kilométer úszást, a 180 kilométer kerékpározást és a 42,2 kilométer futást. Részcélok között szerepelt a 100 kilométeres biciklizés teljesítése, majd ugyanez, de összekötve egy 15 kilométeres futással, s a maraton teljesítését is megvalósítottam. Szerencsém volt az úszással, mivel az erre a sportágra való készülés nem vett el sok energiát és időt sem az edzésekből.
• Mikor érezted, hogy képes leszel a nagyatádi verseny teljesítésére?
– Amikor március környékén jól sikerültek a tesztedzések, jól éreztem magam a futás, kerékpározás után, akkor kezdtem elhinni, hogy sikerülhet. Pozitív volt, hogy a verseny előtt egy hónappal lefutottam egy maratont, s utána volt időm pihenni, felkészülni a nagyatádi Ironmanre, ami azért volt jó, mert kívántam a versenyzést. Sokan abba a hibába esnek, hogy az utolsó pillanatig edzenek, s fáradtan, néha sérülten érkeznek meg Nagyatádra.
• A magyarországi várost hogyan kell elképzelni a verseny előtt és alatt?
– Nagyatád abban a három-négy napban igazi sportváros, hiszen ahová megy az ember, minden a sportról szól. Az idén hatszáz egyéni és száz váltó nevezett be. Ott nem furcsa, ha egy férfinak nincs szőr a lábán, vagy ha kompressziós ruhában mászkál az utcán. Két barátom, Sirmer Szebasztián és Surányi Ákos tartott velem. Külön kiemelném Surányi szerepét, aki a kerékpár és a szükséges felszerelések megvétele mellett nagyon sokat segített a mentális felkészülésben és abban, hogy a kerékpáros távot sikerült gond nélkül teljesítenem.
• Az úszás során hatszáz ember indul egyszerre. Mekkora veszélyforrást rejt magában egy ilyen tömeges rajt?
– Az úszás a gyékényesi bányatóban volt, s nagyon féltem, hogy a rajtnál nehogy valaki véletlenül megrúgjon. Szerencsére megúsztam ütés, rúgás nélkül, jó idővel fejeztem be ezt a számot. A kerékpározás előtt kicsit elidőztem, de úgy gondoltam, inkább eltöltök ott öt-tíz perccel többet, mintsem a kerékpározás során derüljön ki, hogy valamit otthagytam. Pótkerék, kézi pumpa, sótabletták, magnéziumpor – ezek apróságok, de ha valamelyik ott marad, akkor nagy gondba kerülhet az ember.
• Hat óra kerékpározás után következett a futás.
– Amikor leszálltam a bicikliről, őszinte leszek, nem nagyon örültem, hogy még le kell futnom egy maratont… de mivel a kerékpározás során jobb időt mentem, mint amit vártam, s görcseim se voltak, nyugodtan és teli önbizalommal vágtam neki a futásnak. Mivel jócskán a szintidőn belül voltam, így tudtam, hogy egy normál tempójú futással biztosan célba érek. Tizenegy kört kellett teljesíteni, s minden kilométernél voltak frissítő állomások. Engem a görögdinnye és a fagylaltok mentettek meg. Mintegy 30 kilométerig jól ment a futás, utána azonban jött egy olyan érzés, hogy most már jó lenne befejezni, mert kezdett elegem lenni belőle. A holtponton néhány ismerős segített át, aki futott mellettem, biztatott, hogy nincs már sok hátra. Mivel ekkor már görcsöltek a lábaim, a vádlim, úgy döntöttem, inkább lesétálom a hátralevő távot.
• Tizenhárom órára és negyvennégy percre volt szükséged, hogy teljesítsd a távot.
– Amikor megtettem az utolsó pár lépést, és célba értem, fel sem tudtam fogni, hogy sikerült. Hihetetlennek tűnt az egész, akkor azonban az első gondolatom az volt, hogy minél előbb üljek le, s vessem le a sportcipőt. Igazából este tudatosodott bennem, hogy teljesítettem az Ironmant. Nagyon sok SMS-t kaptam, sokan gratuláltak a helyszínen, és azok is, akik az interneten követték a versenyt. Kellemesen csalódtam a zentaiakban, mivel még olyan is odajött gratulálni a hazaérkezésemkor, akit nem is ismertem. Annak külön örülök, hogy a szülővárosomban néhányan kedvet kaptak az Ironman teljesítéséhez, s még ha nem is sikerül nekik, már az is pozitív, hogy a sportélet felé vették az irányt.
• Ironman-függő lettél?
– A célom az volt, hogy épségben, egészségesen befejezzem a nagyatádi versenyt. Ezt megvalósítottam, de még nem tudom, hogy egy egész Ironmant végig fogok-e még egyszer csinálni. Olimpiai triatlonon és fél Ironmanen biztosan részt veszek majd. Most azonban egy másik extrém sporttal kezdtem foglalkozni. Ez nem más, mint a CrossFit, amely egyre népszerűbb. A CrossFit-világbajnokság győztesét tartják a világ legfittebb emberének. Az idei vb például három napig tartott: a versenynek pénteken kellett volna kezdődnie, de a keddi megbeszélésen a szervezők közölték, hogy a rajt szerdán lesz, így aki felkészületlen volt, az el sem indult. Az első nap 750 méter úszás, 8 kilométer biciklizés felfelé a hegyre, 11 kilométer futás, másnap pedig folytatódott lendítésekkel, súlyemeléssel, kitörésekkel, és ez minden időre. Erre a versenyre nem lehet felkészülni, mivel öt perccel a szám előtt derül ki, hogy mi következik… Amerikában nagyon sokan űzik, Szerbiában eddig két klubot jegyeztek be: az egyik Belgrádban, a másik Versecen található.
Veró és Nagy
Észak-Bácskában nem sokan mondhatják el magukról, hogy teljesítették az Ironmant. Zelićen kívül a szabadkai Veró János dicsekedhet még hasonló teljesítménnyel, valamint a szabadkai születésű Nagy Kornélia (képünkön), aki a magyarországi Echo TV újságírónője, műsorvezetője. A nagyatádi versenyen Zelić 13:44,08, Nagy pedig 14:01,16 óra alatt teljesítette a távot, így az előbbi a 297., az utóbbi pedig a 321. helyen ért célba a versenyt befejező 482 sportoló közül.
