2024. október 6., vasárnap

Nišović szerint „tiszta hülyeség”

KAJAK-KENU

Azok után, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége úgy döntött, csak akkor adja ki a palánkai születésű, szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező Dusev-Janić Nataša, háromszoros olimpiai bajnok versenyzési engedélyét Szerbiának, ha a szövetség számlájára október 31-ig megérkezik a „felkészülési hozzájárulásnak” nevezett 150000 euró, megszólalt a Szerb Kajak-kenu Szövetség elnöke is.

Mirko Nišović a Sportski žurnal sportnapilapnak adott interjúban a következőket nyilatkozta:

– Erre számítottunk, ezt is vártuk. Az előző két hétben folyamatosan kapcsolatban voltam a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel és a Szerbiai Olimpiai Bizottsággal. Az ügybe beavattuk a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetséget is. Az MKKSZ mostmár hivatalos döntése után, hogy kártérítést kérnek Nataša Szerbiába szerződéséért, beszéltem Đorđe Višackival, az OKS főtitkárával. Ez tiszta hülyeség, hiszen Nataša szerb állampolgár. Már hétfőn értesíteni fogjuk a Nemzetközi és az Európai Kajak-kenu Szövetséget az esettel kapcsolatban. Nem látom annak lehetőségét, hogy az MKKSZ ellehetetlenítse azt, hogy Dusev-Janić Nataša 2013-tól szerb színekben evezzen – mondta Nišović.

A szerb lap a cikk végén megemlíti, hogy Dusev-Janić Nataša október elején hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér Szerbiába, amikor a belgrádi sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy azért döntött így, mert nem találta meg a helyét Magyarországon, annak ellenére, hogy három olimpiai aranyérmet is nyert választott hazájának.