Sandro Rosell, a Barcelona elnöke szerint akár már március végén visszatérhet a labdarúgócsapat kispadjára Tito Vilanova vezetőedző, akinek nyálmirigyéből decemberben rosszindulatú daganatot távolítottak el.
Labdarúgás
Mintegy 90 fiatal futballkedvelő vett részt a hétvégén megtartott II. Csubela Ferenc-emléktornán a falu iskolájának tornatermében.
Csókai pálya, 50 néző, vezette: id. Győri.
Az európai labdarúgás csúcssorozatát eleddig kilenc alkalommal megnyerő Real Madrid vagy a korábban háromszor első Manchester United esik ki a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában? – ez a fő kérdése a keddi futballnapnak, amikor is rajtolnak a BL nyolcaddöntőjének visszavágói.
A hajdújárási Vinogradar felnőttcsapata a 10. helyen zárta az őszi idényt a szabadkai körzeti ligában.
A Zenta az idényt döcögősen kezdte, majd volt egy jó sorozat, végül pedig két vereség. Hogyan értékeli a klub az őszi idényt?