Az Európa-ligában a Ferencváros jól kezdte a Plzeň elleni odavágót. Júlio Romão és Matheus Saldanha már a találkozó első negyedórájában megszerezhették volna a vezetést. Az ő lehetőségeik még kimaradtak ugyan, viszont Abu Fani, ha némi szerencsével is, de betalált a csehek kapujába. A gól hatására felébredt az álmoskásan kezdő vendégcsapat, és átvette a játék irányítását. A plzeňiek a találkozó során két nagy helyzetet dolgoztak ki, ám Gróf Dávid, a zöld-fehérek hálóőre bravúrokat bemutatva megőrizte kapuja érintetlenségét. A második játékrészben a magyar bajnokcsapat már többnyire az előnye megtartására törekedett, és nem adott le kaput eltaláló lövést. Az első mérkőzést végül megnyerte a Fradi, viszont aggasztó lehet a számára, hogy Varga Barnabás a hajrában begyűjtött egy sárga lapot, így eltiltás miatt kénytelen lesz kihagyni a visszavágót.
„Jól kezdtünk, a szurkolók is nyomtak előre bennünket, jött is a gól. Nem gondolom, hogy később az ellenfél ránk erőltette a játékát, de nehéz végig olyan intenzíven futballozni, mint az első huszonöt percben. Tudtuk, hogy lesz olyan része a mérkőzésnek, amikor a Plzeň kerül fölénybe, próbáltuk ilyenkor is tartani a labdát, és akciót kezdeményezni. Gróf Dávidnak csak annyit mondtam, legyen nyugodt, élvezze a mérkőzést. Nem kell senkit lenyűgöznie, nem ok nélkül van itt a Ferencvárosban. Remekül, kapott gól nélkül zárta a mérkőzést, elégedett vagyok vele. Varga Barnabás hiánya a visszavágón problémát jelent, különösen azért, mert nem érdemelt sárga lapot. Előttünk történt az eset, tisztán a labdát érte el. Csalódott, sőt inkább szomorú vagyok, hogy nem játszhat a második összecsapáson. Valakinek fel kell nőnie a feladathoz, hogy helyettesítse őt” – értékelt a találkozót követően Robbie Keane vezetőedző.
A Fenerbahçe a várakozásoknak megfelelően gyakorlatilag már az első találkozón eldöntötte a továbbjutás kérdését. A Galatasaray ugyanakkor meglepetésre nagy pofonba szaladt bele az Alkmaar vendégeként. A török csapat a fiaskóért nagyrészt a saját jobbhátvédjét, Kaan Ayhant okolhatja, akinek felelőtlensége miatt gyakorlatilag a teljes második játékrészt emberhátrányban kellett lejátszania. Vontatottan kezdődött a Porto–Roma rangadó. Az első félidőben jobbára csak küzdelmet láthattak a nézők, helyzetet viszont keveset. Ennek ellenére közvetlenül a szünet előtt Zeki Çelik vezetést szerzett a vendégeknek. A gól jót tett a mérkőzésnek, mivel egy felpaprikázott Porto futott ki a folytatásra. Francisco Moura a hajrához közeledve kiegyenlített, majd nem sokkal később Bryan Cristante kiállítása borzolta fel a Farkasok szurkolóinak idegeit. Bár a portugálok mindent megtettek, nem szereztek újabb gólt, így a döntés a jövő hétre marad.
Európa-liga, rájátszás, 1. mérkőzések: Fenerbahçe–Anderlecht 3:0, Ferencváros–Plzeň 1:0, Midtjylland–Real Sociedad 1:2, Royale Union–Ajax 0:2, AZ Alkmaar–Galatasray 4:1, Porto–Roma 1:1, PAOK–FCSB 1:2, Twente–Bodø/Glimt 2:1.

Nyitókép: Egy gól elegendőnek bizonyult a budapesti győzelemhez, ám nehéz visszavágó vár a Fradira (Fotó: Beta/AP)