A TSC 3:1-es vereséget szenvedett Jagielloniától a Konferencia Liga rájátszásának első mérkőzésén, így kétgólos hátrányból várja a jövő heti visszavágót. Az alapszakasz után sejteni lehetett, hogy a párharc egyértelmű esélyese a lengyel alakulat, a topolyai gárda ennek ellenére nem adta könnyen a győzelmet. A TSC Arénában közel telt ház előtt rendezett odavágón a hazaiak a 28. percben Prestige Mboungou 17 méteres bombagóljával megszerezték a vezetést, igaz, nem örülhettek sokáig: mindössze három minutummal később a hazai védelem elaludt, a labda mögéjük került, Jesús Imaz pedig könyörtelenül büntetett. A második félidő mindkét részről jóval óvatosabb és lassabb játékot hozott, az események csak a végjátékban pörögtek fel. A 81. percben Afimico Pululu távoli próbálkozása akadt be Veljko Ilić mellett a kapu bal alsó sarkába, majd a 89.-ben egy rosszul eltalált kipattanót követően Imaz duplázott, és eldöntötte a meccset. A topolyai tábor ennek ellenére nem lehet elégedetlen a látottakkal, a Jagiellonia csak a hajrában igazolta a papírformát.
– Az első félidőre nem lehet panasz, felvettük a játék ritmusát, itt is, ott is akadtak szép helyzetek és kihagyott kísérletek, élvezhető focit játszott mindkét csapat, egyáltalán nem voltunk alárendelt szerepben. Ezért is hagy maga után keserű szájízt az eredmény, nem érdemeltünk kétgólos vereséget. A második félidőben a rivális jobban élt a paddal, a cserejátékosok valóban frissebbé tették a játékukat, ami az utolsó tíz percben döntőnek bizonyult. A távoli beakadt, nagyon jól eltalálta az ellenfél támadója, de az első félidei, valamint az utolsó percekben kapott találat elkerülhető lett volna. Könnyen adtuk ezeket oda nekik. Mindazonáltal helyén kell tudni kezelni, hogy mi a 24., a lengyelek pedig a 9. helyen kerültek be a rájátszásba, és így is minőségi futballt játszottunk ellenük. A Jagiellonia nem feltétlenül mutatta meg az igazi arcát, csak bizonyos momentumokban villantották meg, mire is képesek valójában. Amikor kellett, kihasználták a lehetőségeket. Nyilván várhatnánk kedvezőbb helyzetből is a visszavágót, de nem reménytelen a helyzetünk. Ki tudja, a következő meccsen talán épp nekünk lesz szerencsénk a kipattanókkal! – nyilatkozta Palágyi Szabolcs.
A TSC vezérigazgatója szerint átalakult ugyan a csapat, de több fiatal tehetséget és érkezőt még csak ezután építenek be a csapatba:
– A keretet figyelembe véve kereshetnénk kifogásokat, hiszen a távozók mellett sérültjeink is bőven akadnak, de nem lehet különösebb panaszunk a felállításra, mindenki tette a dolgát. Az alapembereink közül Banjac sérült, Pantović beteg volt, ezért nem kezdett, Milosavljević sincs még százszázalékos állapotban. Sajnos egy ilyen fázisba kerültünk, ezt nem tudjuk befolyásolni. Igyekszünk frissíteni, a hazai bajnokságban már az új szerzemények, köztük a napokban érkezett Andrej Todorovski is lehetőséget kaphat, hosszabb lesz a pad. Meg kell oldani a helyzetet, mindenkire számítunk, aki itt van, igyekszünk a fiatalokat és az újoncokat felkészíteni a folytatásra.
Jovan Damjanović vezetőedző többnyire egyetértett Palágyi Szabolcs meglátásaival.
– Különösen az első félidőben játszottunk jól, sikerült elkerülni a korai kapott gólt, ami az őszi találkozókon alaposan megnehezítette a dolgunkat. Kézben tartottuk az eseményeket, szép helyzeteket dolgoztunk ki, nem adtuk át nekik az irányítást. A folytatásban sokáig tartottuk velük a lépést, aztán sajnos megajándékoztuk őket két góllal. Elaludtunk, nem koncentráltunk eléggé. Ennek ellenére büszke vagyok a fiúkra, megmutattuk, hogy ezzel az átalakult kerettel is képesek vagyunk felvenni a versenyt a papíron jóval erősebb csapatokkal is. Nyilván más lett volna a játék képe, ha az összeszokott gárda vonul pályára, de úgy érzem, sikerült pótolni az átigazolási időszak során a távozókat. Stanić, Mboungou és javarészt a többiek is fegyelmezetten játszottak, különösen az első félidőben, amit az eredmény is jól tükrözött – mondta a találkozó kapcsán Damjanović, majd kitért a visszavágóra is.
– A jövő heti meccsre könnyebb lesz felkészülni, most már látjuk, hogy a Jagiellonia sem jelent legyőzhetetlen akadályt. Nem vitatom és tisztelem a kvalitásaikat, jó csapatuk van, megdolgoztak a győzelemért, ugyanakkor ehhez a mi hibáink is kellettek, ha jobban figyelünk, akkor az utolsó két gól elkerülhető lett volna. Ezen fogunk dolgozni a következő napokban – tette hozzá a vezetőedző.
A párharc visszavágóját február 20-án rendezik Lengyelországban 21 órai kezdettel, ám a TSC-re előtte még vár egy meccs, vasárnap 17 órakor a Tekstilac együttesét fogadja a Szuperliga 23. fordulójában.
Konferencia Liga, rájátszás, 1. mérkőzések: Celje–APOEL 2:2, Molde–Shamrock 0:1, TSC–Jagiellonia 1:3, Vikingur–Panathinaikosz 2:1, Borac–Ljubjana 1:0, København–Heidenheim 1:2, Gent–Betis 0:3, Omonia–Pafosz 1:1.
NOONAN A LEGFIATALABB GÓLSZERZŐ
Michael Noonan, a Shamrock futballistája lett a legfiatalabb gólszerző az európai kupaporondon, miután csütörtökön betalált a Molde ellen. A Shamrock az első félidő végén emberelőnybe került, mivel Valdemar Lundot a 42. percben kiállította a játékvezető. A szünet után pedig a 16 éves és 197 napos ír játékos az 57. percben szerzett győztes gólt. A csatár a belga Romelu Lukaku rekordját döntötte meg 21 nappal, aki 2009 decemberében 16 évesen és 218 naposan lőtt gólt az Ajaxnak az Anderlecht játékosaként az Európa-ligában. A Shamrock Rovers az első ír együttes, amely az európai klubviadalok során bejutott a kieséses szakaszba.

Nyitókép: Mboungou egy csel után indult indult befelé, és lőtt bombagólt (Fotó: TSC)