2024. szeptember 12., csütörtök

Tenisz

Négyen a negyeddöntőért!

Már-már hozzászoktunk, hogy hetente csak Novak Đoković marad versenyben a nemzetközi tornák zárószakaszára, a többiek pedig meglehetősen gyorsan kiesnek, noha korábbi eredményeik és sikeres pályafutásaik jobb teljesítmények lehetőségét sugallják. Ezen a héten végre Novak társakat kapott, hisz Miamiban Janko Tipsarević, Ana Ivanović és Jelena Janković is ott van a legjobb 16 között.
Troicki továbbra is hullámvölgyben (Fotó: Beta/AP)

Jelena a nyolcaddöntőben

Troicki továbbra is hullámvölgyben (Fotó: Beta/AP) Jelena Janković váratlanul jól rajtolt Miamiban, hisz a 2. fordulóban a 17 éves Victoria Duval t, tegnap pedig a tapasztalt orosz Nagyja Petrová t...

Értesítés olvasóinknak

Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára az MTI-nek küldött közleményben jelezte: rajtuk kívül álló okok miatt elmarad a veszprémi teniszgála, amelyet március 30-ra terveztek, s az eseményt későbbi időpontra kell elhalasztani. A gálán fellépett volna a kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes, volt világelső Szeles Mónika és az olimpiai bajnok Jelena Gyementyjeva is, valamint a nemrég visszavonult Szávay Ágnes, továbbá Temesvári Andrea és Noszály Sándor, a 80-as, 90-es évek kiemelkedő magyar teniszezője.

Troicki végre nyert

Viktor Troicki, aki két éve a világranglista 12. helyezettje volt, Miamiban idei negyedik győzelmét aratta.

Jelenának kiskorú ellenfele lesz

Czink Melinda is búcsúzott Miamiban, hisz egymás után két ukrajnait nem tudott legyőzni, Viktor Troicki pedig az éjjel a spanyol Pablo Andujarral vívta első – és talán nem utolsó – meccsét az idei floridai tornán. A többi szerbiai teniszező ma és holnap, a 2.