2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Jelena a húszasra kacsingat

Jelena Janković bejutott a luxembourgi női torna negyeddöntőjébe, s péntek késő este a japán Miszaki Dojjal találkozott. A volt világelső szerb csütörtökön este egészen közepes játékkal is könnyen győzte le az amerikai Anna Tatisvilit, s ezek után már azt a célt is kitűzheti magának, hogy e héten visszajusson a legjobb húsz közé. Ha ugyanis Jelena megnyeri a luxembourgi tornát, feljut a 18. pozícióra.

A másik szerbiai, Ana Ivanović a 2. fordulóban esett ki, őt a jelentős fizikumú belga Alison van Uytvanck múlta felül. Ana gyöngén játszott, és három játszmában veszített a felkészítettebb belga ellen, így marad a lista 16. helyén.

A férfitornákon úgy alakulnak a dolgok, hogy David Ferrer és Kej Nisikori már most biztosíthatják helyüket az évzáró londoni mestertornán. Ferrernek ehhez döntő kell Bécsben, Nisikorinak pedig, hogy Anderson Bécsben és Gasquet Stockholmban ne legyen bajnok.

A következő héten két tornát játszanak. Bázelban lesz az erősebb mezőny, hisz Federer, Wawrinka és Nadal is játszik, míg Valenciában Ferrer és Kyrgios a legnagyobb sztárok. Utóbbi torna selejtezőjében indul a zentai Györe László is, a sorsolást az este tartották meg.

A kanadai Saguenayban Jovana Jakšić váratlanul nyert Jessica Pegula ellen, és a negyeddöntőben az egyetlen versenyben maradt kiemelttel, Samantha Crawforddal találkozik. 

MOSZKVA. – A férfitorna 2. fordulójában: Čilić–Isztomin 7:6, 3:6, 6:3, Kohlschreiber–Karaszev 7:6, 2:6, 6:4, Donszkoj–Berankis 6:4, 7:5, Kuznyecov–Kukuskin 6:1, 7:5, negyeddöntő: Bautista–Pouille 6:4, 6:2.

STOCKHOLM. – A férfitorna 2. fordulójában: Dimitrov–Almagro 6:2, 6:4, Berdych–A. Zverev 6:3, 6:4, Gasquet–Darcis 6:1, 2:0 – feladás, Chardy–Delbonis 6:3, 7:6.

BÉCS. – A férfitorna 2. fordulójában: Ferrer–G. López 6:1, 6:1, Fognini–Štepanek 6:1, 6:4, Johnson–Janowicz 6:4, 6:7, 6:4, Anderson–Veselý 6:7, 6:3, 7:5, Rosol–Tsonga 6:4, 3:6, 6:1, Monfils–Lorenzi 6:4, 6:4.

MOSZKVA. – A női torna negyeddöntőjében: Pavljucsenkova–Gaszparjan 6:1, 6:3, Kuznyecova–Szevasztova 5:7, 6:1, 6:3, 7:5.

LUXEMBOURG. – A női torna 2. fordulójában: Van Uytvanck–Ivanović 6:4, 6:7, 7:5, Janković–Tatisvili 6:4, 6:2, Friedsam–Flipkens 7:6, 6:1, negyeddöntő: Barthel–Lučić 6:3, 6:4.

SAGUENAY. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Jakšić–Pegula 3:6, 7:6, 6:4.