2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Kiváló formában a lányok

Az utóbbi hónapokban gyöngén szereplő Jovana Jakšić és Ivana Jorović formába lendültek. Jovana a kanadai Torontóban, Ivana pedig Isztambulban vette sorba a riválisokat, amivel előbbi már visszajutott a 200 legjobb közé, utóbbi pedig több mint 30 pozíciót javított, és jövő hétfőn pályafutása legjobb helyezését jegyzi. Jakšić Torontóban újra legyőzte az amerikai Samantha Crawfordot, és az este újabb amerikaival, Kristie Ahnnal játszott az elődöntőért, míg Ivana már döntős, és a mai serlegmeccsen vagy a horvát tini Jana Fett, vagy a tapasztalt török Pemra Özgen lesz az ellenfele.

Roger Federernek Bázelban váratlanul nehéz dolga volt a 2. fordulóban a német Philipp Kohlschreiberrel, aki három játszmára kényszerítette, majd egészen váratlanul a döntő szett kilencedik játékában kezdőkre jellemző hibákkal juttatta a volt világelsőt a negyeddöntőbe. Az este Federer a belga David Goffinnal, Rafael Nadal pedig a horvát Marin Čilićtyel mérkőzött, vagyis továbbra is lehetséges a Federer–Nadal álomdöntő.

A szingapúri női mestertornán ma az elődöntőben MuguruzaA. Radwanska és SarapovaKvitová lesz a párosítás, holnap pedig a győztesek az idény utolsó előtti egyéni trófeájáért küzdenek meg. A spanyol Garbiñe Muguruza tegnap nehezen őrizte meg veretlenségét, mivel a cseh Petra Kvitová a legjobb szingapúri teljesítményét nyújtotta. Muguruza így ritka bravúrt jegyzett, hisz első mestertornáján a csoportban három balkezes ellenfelet múlt felül. Rajta kívül Kvitová jutott tovább, mivel honfitársnője, Lucie Šafářová megsegítette a német Angelique Kerber feletti sima győzelemmel.

A futures tornák hajrájában három szerbiai érdekelt. Peđa Krstin harmadik könnyű győzelmével elődöntős, és az este a venezuelai Maracaibóban már méltónak nevezhető riválissal, az argentin Augustin Velottival játszott. Heraklionban Miki Janković is elődöntős, és ma várhatóan a görög Cicipasz lesz az ellenfele, míg az egyiptomi Sarm es-Sejkben Marko Tepavac az este negyeddöntőt játszott a portugál André Gaspar Murtával. A szerbiaiaknak, Janković kivételével, győzelem kell, hogy javítsanak a ranglistán.

SZINGAPÚR. – A női mestertorna 3. fordulójában, fehér csoport: Muguruza–Kvitová 6:4, 4:6, 7:5, Šafářová–Kerber 6:4, 6:3.

BÁZEL. – A férfitorna 2. fordulójában: Karlović–Lajović 7:6, 7:5, Federer–Kohlschreiber 6:4, 4:6, 6:4, Čilić–Gabasvili 6:3, 6:1, Young–Anderson 6:2, 7:6, Gasquet–Thiem 7:6, 6:4, Sock–Isner 7:6, 6:3.

VALENCIA. – A férfitorna 1. fordulójában: G. López–Taro 6:3, 6:4, Brands–Montanes 6:2, 6:2, Sousa–Paire 6:3, 2:6, 6:3, Johnson–F. López 6:4, 7:6, Bautista–Rubljov 6:2, 6:3.

ISZTAMBUL. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Jorović–Bejgelzimer 6:2, 6:3, elődöntő: Jorović–Eraydin 6:3, 6:4.

TORONTO. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Jakšić–Crawford 7:6, 6:3.

BANGKOK. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Sztrahova–Totka 6:3, 6:3.

MARACAIBO. – A futures negyeddöntőjében: Krstin–Gerini 6:1, 6:0.

HERAKLION. – A futures negyeddöntőjében: M. Janković–Lin 6:7, 7:6, 6:1.

SARM ES-SEJK. – A futures 2. fordulójában: Tepavac–Ridout 6:2, 6:2.