2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Breakparádé Novak módra

Novak Đoković negyeddöntős a párizsi 1000-es rangú tornán, tegnap ugyanis furcsa meccsen nyert a francia Gilles Simon ellen. Novak ötször veszítette el az adogatást, riválisától pedig hétszer nyerte el. Pályafutása 679. győzelemével Novak az öröklista 13. helyén utolérte az amerikai Brian Gottfriedet, s még hét győzelem kell neki, hogy a még híresebb, szintén amerikai Arthur Ashe-t is befogja.

Đoković nem kezdte a legjobban a meccset, és mint kedden is, elsőként veszítette el az adogatást. Simonnak ebből nem volt sok haszna, Novak zsinórban négy játékot nyert, és könnyen jutott vezetéshez. Mellesleg, amikor övé lett az első szett, azzal egyéni csúcsot döntött, hisz ez volt a sorozatban megnyert 25. játszmája. A második játszma hét breakkel indult, és akkor sem dőlt el, amikor Novak a nyolcadik játékban végre megnyerte a saját adogatását. Đokovićnak ma a negyeddöntőben sokkal jobb játékra lesz szüksége akár Jo-Wilfried Tsonga (vele 14:6 a mérlege), akár Tomáš Berdych (19:2) lesz az ellenfele.

Viktor Troicki kisebb csodát művelt, hisz fordulatokban gazdag meccsen nyoma sem volt a közmondásba illő kishitűségének, és három játszmában felül tudta múlni a magasabban rangsorolt és tapasztalt spanyol veterán Feliciano Lópezt, aki így a 16 kiemelt között, Marin Čilić után, csak a második kieső lett a nyolcaddöntő előtt. Viktor nagyszerűen kezdett, 4:1-re vezetett, és 4 breaklabdája volt az 5:1-ért, végül azonban rövidítésben adta le az első játszmát. Ilyenkor általában visszaesik, s valóban gyors vereségre állt, hisz a balkezes spanyol a második játszmában 4:0-ra és 40:0-ra vezetett, majd 5:4-nél adogatva meccslabdája is volt. Troicki mindent hárított, de a 3. szettben újra 3:0-s hátrányba került. Ekkor sem adta fel, és látványos módon fordította meg a meccset. Troicki az este a nyolcaddöntőben a 4. kiemelt svájci Stan Wawrinkával játszott, akit az eddigi három meccsükön egyszer sem győzött le, a svájci nemrég Sanghajban is két játszmában nyert. Ha Viktor mégis újabb meglepetést okozott, ma a NadalAnderson találkozó továbbjutójával játszik, emellett a ranglistán visszajut a legjobb húsz közé.

A nagy négyes tagjai félelmetes rajtot vettek. Federer a 2. fordulóban Andreas Seppit, Nadal pedig a cseh Lukáš Rosolt iskolázta le, míg Andy Murray a nyolcaddöntőben csak egy játékot engedélyezve ütötte ki David Goffint.

A zhuhai női tornán Jelena Janković nem jutott az elődöntőbe, hisz a csoportban második lett a cseh Karolina Plíšková mögött, akivel együtt Venus Williams is ott van a négy között.

PÁRIZS. – A férfitorna 2. fordulójában: Troicki–F. López 6:7, 7:5, 6:4, Nadal–Rosol 6:2, 6:2, Federer–Seppi 6:1, 6:1, Murray–Ćorić 6:1, 6:2, Berdych–Roger-Vasselin 6:3, 4:6, 7:5, Anderson–Thiem 6:7, 7:6, 7:6, Tsonga–Bautista 6:2, 6:2, Isner–Bedene 6:3, 7:6, nyolcaddöntő: Đoković–Simon 6:3, 7:5, Murray–Gofin 6:1, 6:0, Gasquet–Nisikori 7:6, 4:1 – feladás.

ZHUHAI. – A női torna 2. fordulójában: V. Williams–S. Zhang 4:6, 6:1, 6:1, Kuznyecova–Wozniacki 7:5, 2:2 – feladás, 3. forduló: Ka. Plíšková–Erani 6:0, 6:3.

ECKENTAL. – A challenger 2. fordulójában: Fucsovics–Lacko 6:1, 5:7, 7:6.

MARACAY. – A futures 2. fordulójában: Krstin–Gastien 6:4, 6:0.

SARM ES-SEJK. – A futures 1. fordulójában: Tepavac–Carli 6:3, 6:2.

WACO. – A női ITF-torna 1. fordulójában: M. Sanchez–Jakšić 6:3, 6:4.

ANTALYA. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Fomina–Barzó 7:5, 6:4, Pospelova–Bukta 6:0, 6:1.

STELLENBOSCH. – A női UTF-torna 2. fordulójában: Totka–Bhunu 6:3, 7:5.

VINAROZ. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Lukács–Riembau 6:1, 6:3.