2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Györe a nyolc között

Györe László ugyanúgy győzte le az ortisei challenger 2. fordulójában a német veterán Michael Berrert, mint Novak Đoković Stan Wawrinkát a párizsi elődöntőben: 1:1-es állás után a döntő játszmában 6:0 volt az eredmény. Györe jól játszott, 10 ászt ütött, és a második adogatáson múlta felül a németet, abban az elemben jegyezte a ponttöbbletet. A zentai játékos ma a negyeddöntőben a 27 éves, 193 centi magas és a ranglistán 249. bosnyák Aldin Šetkićtyel találkozik. Györe nemcsak a helyezés miatt számít esélyesnek, hanem azért is, mert kétszer már megmérkőztek, s tavaly decemberben Dakarban és az idén májusban Szamarkandban is győzni tudott. Dakarban 7:5, 2:6, 6:4, Szamarkandban pedig 3:6, 6:3, 6:4 volt az eredmény Györe javára, ami újabb szoros csatát vetít elő. Ha Györe nyer, pályafutása legjobb helyezését jegyzi majd a ranglistán.

Az ATP kihirdette az év legjobbjait. A 2015-ös év játékosának a három Grand Slam- és csúcsot jelentő hat 1000-es mestertornát nyert Novak Đokovićot nyilvánították, aki további négy döntőt vívott, valamint negyedszer zárta az évet a ranglista élén. A sportszerűségi díjat, immár 11. alkalommal, Roger Federer kapja, aki a szurkolók szavazásában zsinórban 13. ízben fölényesen a legnépszerűbb, hisz a szavazatok 65 százalékát ő kapta. Az év reménysége a német Alexander Zverev, a legtöbbet fejlődött a koreai Csung Hjeon, míg a visszatérő a francia Benoit Paire. Jótékonysági téren a Bryan fivéreké az elismerés, míg az év párosát csak az évzáró mestertorna után hirdetik ki.

ORTISEI. – A challenger 2. fordulójában: Györe–Berrer 7:5, 2:6, 6:0.

MARGARITA ISLAND. – A futures 2. fordulójában: Krstin–Alvarez 6:2, 6:3.

SCOTTSDALE. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jakšić–Vogt 7:5, 7:6.

MINSZK. – A női ITF-torna 2. fordulójában: N. Stojanović–Taraszova 7:5, 6:0

POZSONY. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Kalinina–Erić 6:2, 6:2.

CASABLANCA. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Radanović–Simion 6:4, 7:6.

ANTALYA. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Bukta–Tiscsenko 5:7, 6:2, 6:3.

STELLENBOSCH. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Totka–Suhail 6:2, 6:0.

EL KANTAOUI. – A futures 2. fordulójában: Milojević–Voljacques 6:3, 6:4.

SARM ES-SEJK. – A futures 1. fordulójában: Tepavac–Milcsenko 6:2, 6:0.