Terasz

Nincs pénzünk. Nem tudunk félretenni.

A locsolkodás az egyik legszebb népi tradíció (mondom ezt férfiként). Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a hagyomány konzervatív értelemben vett ápolóinak a húsvéthétfő az év legizgalmasabb hétfője.

Száz éve született, tudom, hogy januárban, de nekem ő mindig ilyenkor jut eszembe, amikor gyerekkorom kertjében kinyílnak a jácintok, minden évben ugyanolyan az illatuk, és én csokrokat készítek belőlük, egyet-egyet mindenhova, a nappali asztalára, a fenyőfa ebédlőasztalra, a diófa pultra, ami a konyhát külön szigetté teszi, meg a szobába, de oda apró csuprokban, szanaszét, a Szűz Mária-szobrocska és a kínai sárkány közé, a teknősbéka, amit R. E.

Fiatal emberek rövid megnyilvánulásait olvasom: mindegyikük leírja, hogy ő ateista. Úgy tűnik, hogy tudományos fölvilágosultságukkal kérkednek.

A csendes csodavárás jegyében teltek számára a húsvéti készülődés napjai minden évben, amikor még önfeledt gyermeki lelkesedéssel várhatta azt a különleges tavaszi napot, amelyen kimehetett a nagymamája varázslatos kiskertjébe, és a napsugarak hívó szava felé igyekvő, ám a lágy szellőben könnyed táncot járó fűszálak erdejében meg a pompás szirmaikat bontogató, messziről illatozó színes virágok tarka tengerében határtalan örömmel kutathatta fel a gondosan elhelyezett festett tojásokat, csokinyuszikat és egyéb ajándékokat.

A színház szeretete közös szinte mindannyiunkban, és talán éppen ezért lenne fontos, hogy a színház – a bennünk gyökerező és a minket körülvevő világból fakadó különbözőségek ellenére – ne elválasszon, hanem összekössön, és valódi közösséggé formáljon bennünket, nemcsak a nézőtéren ülve, hanem a mindennapokban is – fogalmazódott meg bennem éppen egy évvel ezelőtt, a színházi világnap alkalmából, amikor még abban bizakodtunk, hogy rövidesen minden visszatérhet majd a régi kerékvágásba, és újra járhatunk színházba, úgy, ahogyan régen, maszk, t...