– Nemrég költözött haza külföldről. Rengeteget keresett az elmúlt években, és azt mondják, most még többet fog, ki sem kell tennie a lábát otthonról. És nem is akárhol lesz az otthona, hallottam, hogy megvette azt az óriási házát a Szép soron.
– Tehetséges volt a nyelvtanulásban, meg aztán őt nem akarta a családja ilyen-olyan manipulatív módszerekkel ideláncolni, így egy ötödik országban megtalálta a szerencséjét. Biztosan jól keres, de nem gondolom, hogy egyedülálló az a karrier, amit befutott.
– Mindig kiváló tanuló volt, kimagasló eredményeket ért el szinte az összes tantárgyból.
– Nem rémlik, hogy annyi érdeme lett volna.
– Emlékszem, olyan illedelmesen, kedvesen köszönt nekem, amikor játszani jött hozzád. Nem is tudom, mit élvezett azon a gyerekeskedésen, amikor évekkel a saját generációja előtt járt. Most pedig látod, az lett belőle, amit jósoltam.
– Szeretett velem játszani, nem kényszerből járt hozzánk, és semmivel sem volt előttem, pláne nem évekkel. Sokszor én segítettem neki a fogalmazások megírásában. Azokra az írásokra rendre ötöst kapott, neked is hányszor panaszoltam, hogy nem is az ő érdeme az a jegy. Nem emlékszel?
– Amíg mások alig fizető munkahelyekre járnak be nap mint nap, vagy azt sem tudják, mihez kezdjenek magukkal, addig azt hallottam, hogy az ő cégének tulajdonosa egy svájci üzletember, a jelenlegi havi fizetése pedig itt egy jobb autó arával vetekszik, de ez nem minden, hiszen olyan jól házasodott, hogy még munka nélkül is vígan eléldegélne.
– Huszonhét évesen elvált, egyedülálló anya lett. Ha én tettem volna így, egy szépen becsomagolt, mégis egyértelműen vulgáris szóval illetnél.
– Igen, volt az a nagy szerelme, de hamar kosarat adott neki, mivel egy nincstelennek számított, a szüleiről nem is beszélve. Egy olyan alsó kategóriás családban ő sohasem maradt volna tartósan, a gyereknek köszönhetően viszont így is annyit szakított a közös vagyonból, amennyit csak tudott. Istenem, de élelmes lány. Bár tanultál volna tőle valamit, ha már az én intelmeimet nem követted sosem, pedig én mindig csak jót akartam neked.
A fenti „párbeszéd” egy olyan, családterapeutáknak szóló pszichodrámai foglalkozáson hangzott el, amely a diszfunkcionális családi kapcsolatokat szemléltette.
Mivel közeleg az anyák napja, a foglalkozásvezető ironikus módon a verbálisan bántalmazó anyák kommunikációs mintáit helyezte fókuszba. A finom, burkoltan bántalmazó mondatokat átitatja a megvetés és a manipuláció – magyarázta az előadó, majd az egyik résztvevőtől következett a megállapítás, hogy ebben a példában egy narcisztikus, kontrolláló anyáról van szó. Az előadó egyetértően bólogatott, majd egy másik „dialógust” játszott el.
– Tudnál vigyázni Pannira jövő csütörtökön délután? Küldtem egy képet az új konyháról, megnézted? Gondoltam, jó lenne együtt ebédelni, holnap ráérsz? Olyan régen beszéltünk, minden rendben nálad? Egy hete nem válaszolsz, jól vagy?
– (Látta.)
Nem válaszol, kimarad a családi kommunikációból, sosem fejti ki nyíltan a haragját vagy az elutasítását. Ehelyett csenddel ver, a másik félben kelt bűntudatot és szorongást, a verbális abúzus egyik legnehezebben felismerhető formája – hangzott el a példára vonatkozó magyarázat az egyik pszichológustól.
Végül a foglalkozásvezető megkérdezte a jelenlevőket, mit vennének ennek a két anyatípusnak a közelgő „kötelező nap” alkalmából. Az elsőnek egy üres használati útmutatót, amelynek a címe: Így kellett volna csinálni, a másiknak pedig egy kitöltetlen képeslapot javasoltak, amelyik olyan üres, mint annak az anyának a nem létező válaszai. Végül egyetértettek abban, hogy a harag még sohasem vezetett közelebb a gyógyuláshoz vagy az elfogadáshoz, de ezzel párhuzamosan a hallgatás csak táplálja azt a mélyen gyökerező tabut, miszerint egy szülő, kiváltképp egy anya minden körülmények között sérthetetlen. Pedig ezek a sebek akkor sem tekinthetők bagatellnek, jelentéktelennek vagy múló apróságnak, ha láthatatlanok.
Nyitókép: Pixabay
