2025. január 30., csütörtök
DÉL-BÁCSKA

Szenttamáson is tüntettek

Szerdán Szenttamás központjában, a Svetozar Miletić Gimnázium és Szakközépiskola előtt újabb tüntetés volt. A tiltakozáson a sztrájkoló tanintézmények tanárai, diákjai, a helybeli egyetemistákkal, valamint a csatlakozó polgárokkal több transzparenssel és pirosra festett tenyérrel csendben tiltakoztak. A 16 perces néma kegyeletadást követően a jelenlévőkhöz Slavica Filipović, a gimnázium szerb nyelv és irodalom szakos tanára szólt. A megemlékezők szolidaritást vállaltak az egyetemi hallgatókkal, kiállnak mellettük, támogatják követeléseiket.

− A kollégákkal és a gimnázium diákjaival napok óta gyülekezünk az intézmény előtt, hogy 11 óra 52 perctől 12 óra 8 percig néma csendben emlékezzünk meg az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozataira. Az történtekért eddig senki ellen nem indult eljárás. Követjük mindazt, amit az egyetemisták mondanak. Tanügyi dolgozó vagyok, a diákokat mi tanítottuk meg a kritikus gondolkodásra, ezért ha ők azt mondják, hogy valami nincs rendben, akkor ezt a nagy diáktömeget, azokat, akik a napokban Belgrádban, Újvidéken, Kragujevacon és Nišben tiltakoznak, ebben környezetben is támogatni kell – fogalmazott a tanárnő.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A tanárok és a diákok mindennap a szenttamási gimnázium épülete előtt tiltakoznak (Fotó: Paraczky László felvétele)