2024. augusztus 2., péntek

Jelentésekről, munkatervekről, bizottsági tagokról szavaztak

Ada község képviselő-testülete megválasztotta a Szarvas Gábor Könyvtár új igazgató- és felügyelőbizottságát

Az adai képviselő-testület csütörtök este tartotta meg 18. ülését, amelyen a képviselők határoztak Ada és Mohol települések generális szabályozási tervének elkészítéséről, valamint az ehhez kapcsolódó környezetvédelmi hatástanulmány kidolgozásáról. A testület megszavazta a Nagykikinda, Ada, Óbecse és Törökbecse községek 2020-ig érvényes regionális hulladékgazdálkodási tervét, amely része a nagykikindai regionális hulladéktárolóhoz való csatlakozásnak. A képviselők emellett jóváhagyták néhány községi intézmény, szervezet és testület 2013-as munkájáról szóló jelentését, illetve a 2014-es munkatervét. Köztük döntöttek a moholi Idősek Otthona nyitott védelmi szolgálatának, a községi idegenforgalmi szervezet, a Szarvas Gábor Könyvtár, a községi biztonsági tanács, a községi válságtörzs tavalyi jelentéséről és idei tervéről. Továbbá a községi környezetvédelmi alap és a községi egészségügyi tanács 2013-as munkajelentéséről. A képviselők új bizottsági tagokat is választottak a községi képviselő-testület több, állandó munkabizottságába. Továbbá a testület megválasztotta az adai Szarvas Gábor Könyvtár új igazgató- és felügyelőbizottságát, amelynek megbízatása négy évre szól. Az igazgatóbizottság tagjai: Péter Valentina (elnök), Vajda Márta, Szécsényi Csaba, Pál Zsófia, Bálizs Gizella. A felügyelőbizottság tagjai: Bűn Enikő (elnök), Nagybali Tamara, Gecse Attila.