2024. augusztus 1., csütörtök

Ki okozta az adai egészségház adósságát? (2. rész)

Az adai polgármester reagálása a VMSZ-es sajtótájékoztatóra

Bilicki Zoltán adai polgármester sajtótájékoztatón reagált a VMSZ Ada községi politikusainak kijelentéseire, amelyek többek között a 2015-ös költségvetés módosítása, a telekrendezési járulék és az egészségházban felhalmozódott adósság ügyében bírálták a helyi önkormányzatot. A polgármester közölte, hogy a költségvetés módosítására azért volt szükség – ami a képviselő-testületi ülésen is elhangzott –, mert helyet kellett találni azoknak a tartományi támogatásoknak, amelyekből a községi beruházásokat finanszírozzák. Elmondta, hogy a költségvetést 240 millió dinárral növelték, amelyből 220 millió dinárt tesznek ki a 2015-ös évre tervezett beruházások.

– A Tartományi Nagyberuházási Alap, amely az elmúlt időszakban a legnagyobb beruházások pénzelője volt a községben, a jövőben Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságként működik, és a pénzelés módja is változik a projektumoknál. A pénzt ezentúl nem utalják közvetlenül a kivitelezőknek, hanem az önkormányzatok költségvetésébe folyósítják, ahonnan kiutalják a kivitelezőknek – magyarázta Bilicki Zoltán, aki szerint a költségvetés módosításának másik oka az volt, hogy megnövelték 10 millió dinárral az egészségháznak szánt támogatást az intézményben felhalmozódott hatalmas adósság törlesztésére. A polgármester kiemelte, hogy bár a VMSZ-es politikusok rossznak tartják az idei községi költségvetést, de annak megváltoztatására egyetlen módosítási javaslatot nem nyújtottak be:

– Bálint Ferenc azt állítja, hogy nem működik a költségvetés, a sarokszámok rosszul vannak kiszámolva, a költségvetés száz sebből vérzik. Ebből csak a gondolatolvasók tudják, hogy a képviselő a költségvetés melyik tételeivel nincs megelégedve – közölte a polgármester.

Cáfolta a VMSZ vádjait a telekrendezési járulékkal kapcsolatosan is. Szavai szerint Bálint Ferenc hazudott, amikor azt állította, aki Adán termelőcsarnokba fektet be, ipari objektumot épít, az 100 négyzetméterenként 11 millió dinár járulékot fizet. Közölte: az építkezési törvény alapján az ipari létesítmények, a silók és tárolók mentesülnek a járulék fizetése alól az egész országban, így Adán is. Ez szerepel is a képviselő-testület által elfogadott határozatban.

A VMSZ vádjára, miszerint az önkormányzat vezetősége leszűkítené az ellenzék mozgásterét, Bilicki elmondta: Ada községben az ellenzék politizálása abban merül ki, hogy az üléseken minden konkrétum nélkül bírálnak, ezek mögött nincs munka és eredmény, sőt sok esetben valótlanok is.

A polgármester cáfolta azt a VMSZ-es állítást is, miszerint az önkormányzat miatt halmozódott fel a 81 millió dinár adósság az egészségházban, amely tavaly 218 millió dinárból gazdálkodott.

– Az év végén az egészségház adóssága 80 millió dinár körüli összeg volt. Folyamatban van annak kivizsgálása, hogy ebből az összegből mekkora volt az egészségház adóssága a nyár elején, amikor dr. Tóth Barna Elvira igazgatónak lejárt a mandátuma. Az önkormányzat 2002 óta az egészségház alapítója. 2002-ben, amikor VMSZ-es városvezetés volt a községünkben, 432 ezer dinárt, 2003-ban pedig 102 ezer dinárt utalt át az önkormányzat az intézménynek egész évre. 2004-től ez az összeg fokozatosan kezdett növekedni. 2008-ban, amikor elvállaltam ezt a tisztséget, 4,8 millió, 2009-ben több mint 5 millió, 2010-ben 4,5 millió, 2011-ben 3,1 millió, 2012-ben 4,5 millió, 2013-ban több mint 5 millió, 2014-ben 4,3 millió dinárt utalt át az önkormányzat az egészségháznak – magyarázta Bilicki Zoltán, aki szerint az adósság az egészségház felelőtlen gazdálkodásának a következménye. Egyik példaként említette, hogy az intézmény 2011-ben Moholon megvásárolt 25 000 euróért egy ingatlant, amikor Bilicki Zoltán szerint az adósság nagy része már megvolt.

– Az egészségházban az elmúlt években azt történt, hogy gyógyszerbeszállító cégektől megvették a gyógyszert, amit vagy felhasználtak az orvosok, vagy a saját gyógyszertárukban eladták. A befolyt pénzből nem fizették ki a gyógyszerbeszállítókat, hanem másra költötték. Az önkormányzatnak az adósságról nem volt tudomása az igazgatóváltásig, mivel az intézmény csak azokról az összegekről adott jelentést, amelyeket az önkormányzattól kapott. Biztos vagyok benne, hogy az adósságot az önkormányzatnak kell kifizetnie. Ennek első lépése volt az, hogy az idei költségvetésben 10 millió dinárral növeltük az egészségház számára folyósítandó összeget, hogy az intézmény elkezdje törleszteni az adósságot – nyilatkozta a polgármester.

Az állítólagos levéltitoksértéssel kapcsolatosan az önkormányzat közigazgatási vezetője, Hodik Nándor azt a magyarázatot adta, hogy a község címére érkezett egy levél két képviselőnek, amit csak úgy tudtak kézbesíteni, ha azt felbontották, iktatták, lemásolták, és továbbították az érintetteknek. Magyarázata szerint a hivatalnokoknak nem volt más választásuk, mert az állami szervekben az irodai ügyvitelt szabályzó kormányrendelet és miniszteri utasítás nem vonatkozik a képviselőkre, akik nem az önkormányzat dolgozói.