2024. augusztus 2., péntek

Kevés volt a jégvédelmi rakéta

A valkaisori és a moholi határban pusztított a jégverés – A károsultak bejelenthetik a jégkárt az adai önkormányzat ügyfélfogadó irodájában

Jégesővel kísért heves vihar vonult át hétfő délután három óra körül Ada községen, ahol emiatt jelentős jégkár keletkezett a moholi és a valkaisori határban lévő parcellákon. A jégeső leginkább a búza- és árpatáblákban végzett pusztítást, amelynek egy részét ledöntötte, másik részében viszont a kalászból kiverte a gabonaszemet. A kukoricának, a napraforgónak és a cukorrépának a levelét tépte meg, de a szárat nem törte el. A termelők ezért abban reménykednek, ha kedvezően alakul az időjárás, még rendbejöhetnek ezek a kultúrák, bár a jégverés miatt várható némi hozamcsökkenés. Valkaisoron és környékén diónagyságú jég hullott, amely nagy pusztítást okozott a konyhakertekben és gyümölcsösökben is, ahol tönkretette a veteményeket és leverte a gyümölcsöt. Az egyik falubeli termelő becslése szerint a búza legalább 40 százaléka tönkrement. A valkaisori Resócki házaspár, Ida és Ferenc 2001 óta a falu közelében lévő egyik légvédelmi állomáson teljesít szolgálatot. Véleményük szerint csökkenteni lehetett volna a jégkárt, ha rendszeresen lenne elég jégvédelmi rakéta az állomásokon:

– A hétfő délután viharban Valkaisornál négy-négy rakétát lőttek fel a Nagypál-tanya és a November 29. birtok szomszédságában lévő jégvédelmi állomásról – magyarázta Resócki Ida. – Ha legalább még két-két rakéta lett volna, akkor az megmenthette volna a környéket, hiszen akkor diónagyságú jég helyett borsószemnyi méretű hullott volna, amely jóval kisebb károkat okozott volna. A jégeső azonban elverte a kukoricát, a kilövőállomás mellett lefektette a búzát, amelynek a tetején úgy állt a jég, mintha hó borítaná. A faluban tizenöt percig hullott a jég, előbb szárazon, majd esővel. A szárazon hullott jég okozta legnagyobb pusztítást.
A Resócki házaspártól megtudtuk, hogy a bajsai radarállomással közösen már többször kérték, hogy az adai önkormányzat vásároljon jégvédelmi rakétákat, ahogyan az több vajdasági község is megtette a hatékonyabb jégvédelem érdekében. A rakétákból ugyanis kevesebb van, mint amennyire szükség lenne, hiszen az állam nem tud kellő számút biztosítani a bajsai radarállomáson keresztül. Resócki Ferenc megjegyezte, hogy kezdetben minden állomáson tizenkét rakétát tároltak, amelyeket gond nélkül kilőhettek, ha a helyzet úgy hozta, és azt Bajsáról elrendelték. Jelenleg azonban mindössze 16 rakétát tartanak az Ada községben működő négy jégvédelmi állomáson, amelyek közül kettő Valkaisor közelében, egy Ada szélén, illetve egy Törökfalu közelében, a Május 1. birtoknál található. Bár mint mondták, ennyi rakétával is eredményesek voltak, mert minden alkalommal a rakétakilövők a helyükön voltak, és mindig azt csinálták, amit kellett. A Resócki házaspár egyébként 2001 óta teljesít szolgálatot a valkaisori jégvédelmi állomáson fejenként havi 4000 dináros fizetésért, amit hat hónapon át kapnak minden évben. A szolgálat azonban huszonnégy órás felügyeletet igényel. Mint mondták, a legutóbbi alkalommal, vasárnapról hétfőre virradó éjszaka nem aludtak, mert várták a zivatart, majd egész nap szaladgáltak az állomásra. Resócki Ida hozzátette: a korábbi adai önkormányzatok nem támogatták őket, de Bilicki Zoltán polgármesternél sikerült elérniük, hogy kapjanak bizonyos havi támogatást, amely legalább az üzemanyagköltségekre elég, mert olykor naponta négyszer-ötször is is ki kell menniük az állomásra. Bár keserűen jegyezte meg, hogy az összeg kifizetésére rendszeresen figyelmeztetni kell az illetékeseket. Emellett az adai önkormányzatból azt is megígérték, hogy minden állomás számára a kézi rádióadó-vevőkbe biztosítanak akkumulátorokat, de egyelőre ezt nem teljesítették.
Az adai önkormányzatban Bakos Zoltán, a rendkívül helyzetek koordinátora elmondta: a bajsai radarállomás tájékoztatója szerint 13 légvédelmi rakétát lőttek fel a hétfői jégeső alkalmával Ada községben, ahol 2000 hektárnyi parcellát ért 10 és 30 százalék közötti jégkár. A károsul termelők a jégkárt az adai önkormányzat ügyfélfogadó irodájában jelenthetik be Pap Attilánál, valamint Valkaisoron Pap Ferencnél, a törökfalui helyi közösség alelnökénél. A koordinátor elmondta, hogy az előzetes bejelentések alapján a községi szakbizottság várhatóan egy hét múlva kezdi meg a részletes kárbecslést.