2024. december 5., csütörtök
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Sínbusszal a határon túlra

Kedden nyolc év után ismét elindult a vasúti személyforgalom Szeged és Szabadka között. Az első vonat 1869. november 11-én indult el Szegedről Szabadkára. Ez alatt az idő alatt többször előfordult, hogy szünetelt a vasúti közlekedés a két város között. Például 1971-ben hosszabb időre megszűnt a vasúti személyszállítás, és csak 1988-ban indult el újra. E heti tárcánkban ez utóbbi eseményt elevenítjük fel a Magyar Szó és a Délmagyarország korabeli lapszámai segítségével.
A Délmagyarország című szegedi napilap 1988. május 24-ei számában egy tanácskozás kapcsán adtak hírt arról, hogy Szeged és Szabadka között újraindul a személyforgalom.
„Egynapos magyar–jugoszláv vasúti tanácskozást tartottak tegnap, hétfőn Szegeden, a MÁV Igazgatóság épületében. A két szomszédos ország delegációja – Gerhard Burbach újvidéki és Lovász Lázár szegedi vasútigazgatók vezetésével – értékelték 1988 első négy hónapjának határforgalmi teljesítményeit, és egyeztették az 1988–89-es határmenetekre érvényes menetrendeket. A tanácskozáson különös hangsúlyt kapott a menetrendváltozástól Szeged és Szabadka között ismét meginduló vasúti személyforgalom” – írták a szegedi lapban.
A személyforgalom 17 év szünet után 1988. május 29-én reggel indult el újra. Az eseményről az aznapi Magyar Szó is beszámolt. A tudósításban Djordje Bucalo, a szabadkai vasúti igazgatóság akkori igazgatója következőket nyilatkozta:
„– Hónapok óta nagy érdeklődés kíséri a járat beindítását, mégis óvatosak vagyunk. Egyelőre csak próbajáratot indítunk, egy sínbuszt Szabadkáról, egyet pedig Szegedről, szeptember végéig. Ha ez idő alatt bebizonyosodik, hogy az utasok igénylik, állandósítjuk a járatot, sőt minden bizonnyal a nagyobb kényelmet kínáló vasúti kocsikat állítjuk be helyettük. Arról is szó volt, hogy a jövő tavasztól közvetlen vasúti összeköttetést teremtenénk a tartományi székváros és Szeged között. Ma még minderről feltételes módban beszélhetünk, hiszen ezek egyelőre csak tervek. Megvalósításuk az érdeklődéstől függ. A járatoknak mindenképpen gazdaságosaknak kell lenniük” – mondta napilapunknak.
A tudósításból az akkori menetrendet és a jegyárat is megtudhatjuk.
„A ma induló járat nem véletlenül örvend ekkora népszerűségnek. Naponta kétszer indul sínbusz Szegedre, illetve onnan Szabadkára, a menettérti jegy 3400 dinár, illetve 100 forint. A gyerekek 40
százalékos kedvezményben részesülnek. Az első sínbuszt ma reggel a szegediek indították, Szabadkára 8 óra 25 perckor érkezett. Ugyanez a szerelvény 8 óra 55 perckor indul vissza, és 10 óra 15 perckor ér Szegedre. A szabadkaiak 16.30-kor indítják a sínbuszt, 17.50-kor érkezik oda, s 18 óra 20 perckor indul vissza. Szabadkára 19 óra 40 perckor fut be. A sínbusz Palicson, Horgoson és Röszkén is megáll. A menetidő 80 percet vesz igénybe, a határátkelőhelyeken mindössze 15 percet vesztegel a szerelvény” – írták a lapban.
A Május 29-ei próbajáratokat szeptember közepéig közlekedtek. 1988. szeptember 24-én a Délmagyarország arról számolt be, hogy a vasúti járatok tovább közlekednek a két város között.
„Mint ismeretes, a Szeged–Szabadka közötti vasúti személyforgalmat eredetileg, kísérletként szeptember 25-éig vezették be, most ezen változtatnak. A jelenlegi és várható utasforgalomra tekintettel a vonat közlekedését december 31-ig meghosszabbították. Szeged–Szabadka között vasárnaptól tehát változatlan feltételekkel lehet utazni. Továbbra is napi két pár vonat közlekedik, mindkét irányban Röszke, Horgos, Palics megállásokkal. A vonatot csak nemzetközi utazásra lehet igénybe venni. A menetjegy ára – egyelőre – egy útra 50 forint, gyerekeknek – 4-től 12 életévig – 30 forint. A jugoszláv vasút október 1-jétöl a menetjegy árát 50 forintnak megfelelő dinárra felemeli. Ez a változás a magyar utasokat, ha idehaza váltják meg menetjegyüket oda- és visszaútra, nem érinti” – áll a szegedi napilapban.
A vonatok 2015. novemberig közlekedtek a két város között. Ez után a vasúti személyszállítás hosszabb ideig szünetelt. A vonatok kedd óta ismét közlekednek a felújított vasútvonalon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A sínbuszok 2013-ig közlekedtek a Szeged–Szabadka vonalon / wikipedia.org