A január végi hideg napokon a legjobb egy jó meleg kályha vagy kandalló mellett melegedni. Persze a tüzelés fokozott óvatosságot igényel. A kályha és a kémény nem megfelelő használata tűzveszéllyel jár. Nem csoda hát, hogy a tüzelési idény alatt a tűzoltóknak több a munkájuk. És ha már tűzoltók: egy régi szabadkai újságban épp az ő munkájukról találtunk egy érdekes írást.
A Délvidéki Magyarság című napilap 1942. január 31-ei számában Nemes Milassin László és dr. Rácz János tűzoltóparancsnokok előző évi, 1941-es jelentését ismertették. E szerint a szabadkai tűzoltóság igen siralmas körülmények között végezte munkáját.
„A legénység öltözete hiányos, ugyszólván a lábuk is ki van a csizmából. A fogatolt tűzoltóság nem felelhetett meg a követelményeknek, mert a tűz jelzése és a kiérkezés közötti időtartam túl hosszú és ezalatt a lángok úgy elharapódzhatnak, hogy a rendelkezésre álló szerekkel, a régi, kézihajtású fecskendőkkel szinte lehetetlenség gátat vetni terjeszkedésüknek. A szerek egyébként is műszaki szempontból használhatatlanok voltak. A laktanya helyiségei szűkek és elégtelenek, az udvaron emelet magas trágyadomb, kő- és fatörmelék, ólak, szemét és ócska anyagok foglalták el a helyet. A helyiségek tisztátalanok és gödrösek voltak, ami a riasztásnál szinte életveszélyes volt a felriasztott legénységre” – ismertették a szabadkai tűzoltóság helyzetét a jelentésben.
Alább pedig arról írtak, hogy a helyzet orvoslására magyarországi tűzoltótisztek érkeztek városunkba. Az ő munkájukról a következőket olvashatjuk:
„A kivezényelt szervező tűzoltótisztek három hónapon át átképző tanfolyamokat tartottak a legénység számára. A tanfolyamokon az előadások illetve a gyakorlatok napi nyolc órán át tartottak. Ez alatt az idő alatt a budapesti tűzoltó kiképzőkeret látta el úgy a tűzi készültségi, mint a külszolgálatot.
A riasztást is átszervezték, úgyhogy már el is érték a magyar tűzoltói szabályzatnak megfelelő egyperces készültségi időt, ami azt jelenti, hogy a telefonjelzéstől egy percen belül a felriasztott őrségnek már az utcán menetkészen kell állnia.
A jelentés kiemeli, hogy elsőrendű fontossága a tűzoltóság számára autók beszerzése, hogy minél rövidebb időn belül elérhessék a tűz színhelyén. Súlyos probléma Szabadkán a víz kérdése is. A város vízvezeték nélkül áll, a házakban ásott kutak vannak, amelyek a nyári szárasságban alacsony vízállásúak. Ehhez a vízmennyiséghez esetleg még csak az egyes házakban kiépített esővízgyűjtő medencék vízkészletét lehet hozzászámítani. A tűzoltóság egyébként a városban található összes vízforrásról kimutatást és térképet készített, hogy kivonuláskor az egység vezetői tájékozódhassanak a vízkészletekről.”
A jelentésből természetesen nem hiányozhattak a számok sem, vagyis az, hogy az 1941-es évben hány tűzesetre hívták ki a szabadkai lánglovagokat. Az adatokból kiderül, hogy városunkban túl magas volt ez a szám.
„Nemes Milassin László tűzoltófőparancsnok jelentésének végére maradtak a statisztikák. Ezekből kiderül, hogy az elmúlt évben 97 esetben jelentettek tűzesetet. Ebből 12 tetőtűz, 32 kéménytűz, 13 szalmatűz, 3 kukoricaszártűz, 2 gabonatűz, 1 erdőtűz, 1 transzformátortűz, 1 mennyezettűz, 5 szoba és pincetűz, 6 műhelytűz fordult elő. 15 esetben vaklárma volt. A tűz keletkezési okai: kéménytűz a rossz ajtó miatt 9, szabálytalan építkezés (beépített gerendák) 32, villamos rövidzárlat 2, villámcsapás 1, eldobott cigaretta vagy gyufa 5, sugárzó hő 2, öngyújtás 3, gyújtogatás 12, gondatlanság 16.
Feltűnő, hogy a tűzesetek legnagyobb részét gondatlanság (ide tartozik az eldobott cigaretta és gyufa által okozott tűz, valamint a gyújtogatások legnagyobb része is, amikor kisgyermekek játékból okoztak tüzet) és a szabálytalan építkezés okozta. Ha a szabadkai tűzesetek számát összevetjük Budapest után az ország legnagyobb városának, Szegednek a statisztikájával, kiderül, hogy Szabadkán több tűzeset (97) fordult elő mint Szegeden (59). A két szám közötti különbség világosan bizonyítja, hogy abban a városban, ahol a követelményeknek megfelelően felszerelt és kiképzett tűzoltóság működik és a vezető tisztek szakképzettsége és figyelme kiterjed a megelőző rendszabályokra is a tűzesetek száma sokkal kevesebb” – állt a Délvidéki Magyarság 1942. január 31-ei számában.
Nyitókép: Budapesti tűzoltók 1940-ből / Fortepan/Kőrössy Szabolcs
