Ma van a nemzetközi nőnap, a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének a napja. Március 8-a eredetileg munkásmozgalmi eredetű ünnep. Így a titói Jugoszláviában a nők napja jeles ünnepnek számított. Jelen írásunkban azt elevenítjük fel, hogy negyven évvel ezelőtt hogyan ünnepelték meg városunkban március 8-át.
A Magyar Szó 1984. március 8-ai számában természetesen alkalomhoz illő írások, interjúk, riportok jelentek meg, többek között olvashatunk interjút egy női fémcsiszoló munkással, a törökbecsei csempegyár dolgozónőjével, valamint egy írást egy fiatal, tízéves feltörekvő teniszezőről, aki nem volt más, mint Szeles Mónika. Ebből a számból azonban az is kiderül, hogy városunkban hogyan ünnepelték a nőnapot. E napokban például több kiállítást is megnyitottak, amelynek vagy a szerzője volt nő, vagy a tematikája kötődött a nőnaphoz.
„A nőnap alkalmából a Veljko Vlahović Munkásegyetem kiállítási termében kedden [március 6] megnyílt Nemes Fekete Edit és Kalmár Magda keramikusok közös tárlata, amelyet a Képzőművészeti Találkozó szervezett. Mindkét művész utóbbi időben készült új alkotásait láthatjuk a hónap végéig” – olvashatjuk az egyik rendezvényről, míg egy másik kiállításról a következőket írták:
„A nőnap alkalmából a szabadkai Művelődési Otthon több helyen is bemutatja Jovan Dević festőművész női portréiból készült kiállítási anyagát. Tegnap délben a közgazdasági iskolában láthatta a közönség, délután 5 órakor Novi Zedniken, ma pedig a Városháza előcsarnokában Magyar János képeivel együtt tekinthető meg.”
Szintén a Magyar Szó március 8-ai számában írtak arról, hogy a Szabadka melletti Bajmokon szinte az egész települést megmozgatta a nőnapi készülődés.
„Bajmokon felkészültek a nőnap megünneplésére. A dolgozói közösségek szakszervezeti alapszervezetben köszöntik a nőket és átadják az ajándékokat.
A Vuk Karadžić Általános Iskola osztályközösségeiben az anyák részére alkalmi ünnepségeket szerveznek. Sok osztályközösségben a tanulók maguk készítettek ajándékokat, a bajmoki Gerontológiai Központban a kézimunkázó asszonyok kiállítást rendeztek, a kézimunkázó asszonyok
ellátogatnak Moravicára is, megnézik az ottani kézimunka-kiállítást. Több helyen megszervezik a hagyományos nőnapi mulatságot. A legnagyobb ilyen rendezvényt a helyi nőtanács szervezi. A településen már hagyomány, hogy minden évben, március 8-án, nőnapi bált tartanak. Ezúttal a
Ravnica Szövetkezeti Kombinát éttermében szombaton este lesz a rendezvény. Helyfoglalás a Szocialista Szövetség irodájában, a kötelező fogyasztás személyenként 600 dinár.”
A másnapi március 9-ei Magyar Szóban pedig egy nagyobb riport jelent meg arról, hogy hogyan ünnepelték a dolgozók a nőnapot a Március 8. Harisnyagyárban.
„A Március 8. Harisnyagyárban a nők napján leállnak a gépek. Hagyományosan meghitt hangulatban és gazdag műsorral ünnepelnek a gyár dolgozói: 700 nő és 200 férfi. Sportolnak, táncolnak, megajándékozzák egymást. Az idén sok szó esett a munkasikerekről, az osztalékról is. Nem csoda, hiszen tavaly megnehezült körülmények között dolgozott a gyár. Nem volt elegendő és megfelelő nyersanyaga. Sajnos, az is megtörtént, hogy emiatt egy hétre leállt a termelés, a zárszámadás után azonban mégis mindenki elégedett volt: növekedett a gyár bevétele, a jövedelme, nagyobb volt a kiválasztás is, mint egy évvel korábban és a dolgozók átlagos személyi jövedelme elérte a 10 700 dinárt, meghaladta a tartományi átlagot” – írták a napilapunkban.
A riportban azonban az is kiderül, hogy a harisnyagyárnak gondokkal küzdött továbbá a munkakörülmények is hagytak kivetnivalót maguk után.
„– Sikerült úgy megszervezni a termelést, hogy mindenkinek legyen munkája, hogy függetlenül az anyagbeszerzési gondoktól, négy műszakban dolgozzunk – hallottuk a harisnyagyárban. – Szombaton és vasárnap is dolgoztunk és 23,5 millió pár harisnyát sikerült gyártani. Kevesebbet ugyan, mint tavaly, amikor 25 millió pár körül alakult a termelés, de ez nem jelenti azt, hogy gyengébben dolgoztunk. Munkaigényesebb termékeket gyártottunk, értékesebbet, de kevesebbet.
Az átmeneti nehézségeket úgy hidalták át, hogy a sok kézi munkát igénylő betétes harisnyákat készítették. Így részben csökkent a termelékenység, mert a gépek gyorsabban dolgoznak, de a betétes harisnya gyártására alkalmatlanok. Sikerült munkát adni a Jovan Mikićből jött mintegy 85
munkásnőnek is” – olvashatjuk a negyven évvel ezelőtti Magyar Szóban.
Nyitókép: Nőnapi virágtenger egykoron Szabadkán / forrás: gradsubotica.co.rs
