Hangverseny a szegedi árvízkárosultak megsegítésére

Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1879. március 12-én történt a nagy szegedi árvíz, amikor a Tisza elöntötte az alföldi várost. A katasztrófa mintegy 150 áldozatot követelt, 5458 ház összeomlott és csak 265 ház maradt épségben. Így mintegy 60 ezer ember vált hajléktalanná. Március 17-én Tisza Kálmán miniszterelnök kíséretében Szegedre látogat Ferenc József osztrák császár és magyar király, hogy megtekintse az árvízzel sújtott várost. Szerte az országban gyűjtéseket szerveztek az árvízkárosultak megsegítésére, és érkeztek adományok Európa és a világ számos pontjáról is.
Szabadka szintén igyekezett a lehetőségeihez mérten segítséget nyújtani a szomszédos város lakosságának. A Szabadkai Ellenőr című helyi hetente kétszer megjelenő lap 1879. április 6-ai számában így számoltak be a városi színházban megrendezett jótékonysági eseményről:
„A társadalom minden rétegében megindult a nemes mozgalom, hogy ama nehéz sebeket, melyeket az áradat a közelebb múlt napokban Magyarország legmagyarabb vidékén a Tiszamentén ütött – némileg behegesszük, enyhítsük. Nem marad egyetlen eszköz, mód sem érintetlenül s a nemesen érző szivek megragadnak minden alkalmat, hogy a rettentő csapástól sújtottak terheinek viselését könnyebbé tegyék. Városunk nemes lelkű leányai és fiai is megragadták az alkalmat, hogy a hajléktalan szenvedő testvéreink családjain s árváin segitsenek s igy jött létre ápril 5-én a városi színházban a fényesen sikerült hangverseny s műkedvelői előadás.
Nemcsak a szent cél, de a változatosan összeállított müsorozat is közreműködött abban, hogy hét óra felé díszes színházunk telve, zsúfolva volt értelmes közönségétől. Csendes hangulattal, figyelve várta mindenki a hangverseny s működvelői előadás kezdetét. Csak midőn igy együtt látja az ember a város színejavát, együtt azt a pazar jó kedvéről híres szabadkai közönséget, tűnik fel egész megdöbbentő alakjában a bánat, melynek mindnyájunk rabja. Őszinte részvét, nemes bánat tükröződött minden arcon, elhalgatott a vidám csevegés, játszi leánykák komoly arccal ülének a páholyok és támlásszékeken egymás mellett s mint a borongó őszi szél suhant el a kedélyek felett a nemesen érező szív meleg sóhaja.”
A nagy szegedi árvíz egyébként közvetve Szabadkán is éreztette hatását. Elsősorban a közlekedést nehezítette meg a szabadkai lakosság számára. A Szabadkai Ellenőr április 17-ei száma így írt erről:
„Eddig a fő közlekedési eszköz úgy nálunk – még az egész Bácskára nézve az alföldi vasút, és az első dunagözhajózási társulat volt; mióta pedig a vészteljes catastropha Szegeden beállott, a mely nemcsak Szegednek mély sebet ütött, hanem egész magyar hazánkat gondba ejtette, – azóta a mi oldalunknak és Bácska legnagyobb részének egyedüli közlekedési eszköze az alföldi vasút és az I-sö dunagözhajózási társulat Gombosnál, a hol az utazók, málha, árucikkek és gabonák szállhatnak, és úgy hiszem joggal kivánhatnók legalább ezen rendkívüli időre – mig a Szegeden át – való közlekedés vissza nem allittatik, – hogy az alföldi vasút, és az I ső dunagözhajózási igazgatóságok tekintettel legyenek ezen fentebb érintett körülményre, és a menetrendet az ezen oldaloni közönség szükséglete és igényeihez képest alkalmazzák, nehogy ezen vidéki nép ez által kárt szenvedjen,
addig, mig az említett társulatok onnan hasznot húzzanak, – mert az köztudomású dolog, hogy mentül sűrűbb, rendezettebb a közlekedési eszköz és annak menetrendé, annál sűrűbb és élénkebb forgalom történik azokon.” – írták a lapban majd alább részletesen is ismertették milyen nehézségekbe ütköztek az utazni kívánó polgárok:
„A mostani közlekedési eszközök és azok menetrendé mellett azonban még gondolni sem lehet itt a
mi oldalunkon valami élénkebb forgalomra az alföldi vasút avagy dunagözhajózási társulatnál. Gondoljuk meg csak, hogy az illető egyén a ki Horgos és Szabadkáról fölfelé hajón utazik, annak Gomboson teljes 10–12 órát, tehát egy egész félnapot kell Gomboson töltenie, és pedig oly helyen, a hol sem kellő étterem sem szálloda nincsen, a ki pedig Eszék Villányon át Budapestre szándékozik utazni, annak még rosszabb – Hasonlóképen a felülről jövőnek Gomboson 6–7
órát tétlenül kell töltenie, mig az esti vasúti vonattal Zombor, Szabadka, Horgos felé nem indul. (Azon utazókról kik Belgrád, Zimonyból vagy az aldunai vidékekről hajón a mi vidékünkre utaznak, és a vasúti vonatot elszalasztják, – még beszélni sem akarunk, mert azok már úgy is el vannak kárhoztatva inkább a kínra mint ez életre.)”