2025. február 10., hétfő

Tüntetés Szabadkán is

Megemlékeztek az újvidéki tragédia 100. napjár

A tüntetők a Harcosok Sorakozója lakótelepen gyülekeztek, majd 17 órától a Belgrádi úton vonultak a Đuro Đaković és a Makszim Gorkij utca kereszteződéséig. Az útvonalat a rendőrség lezárta, a menet élén és végén traktorok haladtak. Az egyetemistákhoz, az egyetemi oktatókhoz és a mezőgazdasági termelőkhöz több középiskolai diákjai és tanárai is csatlakoztak. A demonstrálókhoz a Pátria Szállodánál a felszólalók traktorok pótkocsijáról mondták el beszédeiket.

Elsőként Vesna Žigmanović Biljanski, a Matko Vuković Általános Iskola tanára mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy nem felejtik el az újvidéki tragédia áldozatait, ahogyan a hanyagul végzett építési munkákat sem. Kiemelte, hogy a hosszú évek óta tartó ködösítés, megtévesztés, hazugság és korrupció nem merülhet feledésbe. Úgy véli, a fiataloknak joguk van egy jobb jövőre ebben az országban, de Szerbiát évtizedek óta kifosztják és pusztítják. Kiemelte, a fiatalok most az utcán tanulják meg az igazság szeretetét és az összetartást. „A gyerekek helye az iskolában van. A bűnözők helye a börtönben. És mivel a bűnözők vannak hatalmon, a gyerekek az utcán vannak” – zárta gondolatait.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Ognjen Gabrić, az Építőmérnöki Kar dékánhelyettese felszólalásában hangsúlyozta, hogy a tanárok felelőssége nemcsak a tanítás, hanem az is, hogy kiálljanak diákjaik mellett, amikor szükségük van rájuk. Az Építőmérnöki Kar már decemberben támogatta a diákok követeléseit – emelte ki a dékánhelyettes. Ognjen Gabrić arra kérte a hallgatókat, hogy tartsanak ki követeléseik mellett, és biztosította őket arról, hogy az oktatók mindig mellettük lesznek.

Ezután Dražen Marić, a szabadkai Közgazdasági Kar professzora szólt a demonstrálókhoz. Emlékeztetett, hogy 75 napja zajlanak az egyetemisták blokádjai, amelyek során négy követelést fogalmaztak meg, de ezek közül egyet sem teljesítettek. A diákok választ követelnek arra, miért történt a tragédia és ki a felelős, valamint az igazság teljes feltárását sürgetik. Második követelésként számonkérést sürgetnek azokkal szemben, akik a tüntetések során erőszakot alkalmaztak a hallgatókkal szemben, de később szabadon engedték őket, és nyomuk veszett. Harmadik követelésükben elítélik a megfélemlítést és a lejárató kampányokat, amelyeket politikai érdekcsoportok szerveznek ellenük. Nem hajlandók tűrni, hogy fenyegetésekkel próbálják elhallgattatni őket. Negyedik pontban felhívják a figyelmet az ország súlyos gazdasági válságára, amely szerintük egyre mélyebb adósságcsapdába taszítja Szerbiát. Véleményük szerint, ha nem történik változás, az ország jövőképe teljesen elveszik.

A beszédeket követően a Szabadkai Zeneiskola diákjaiból és tanáraiból álló kórus elénekelte többek között a Gaudeamus igiturt, majd tizenöt perces néma csenddel tisztelegtek az újvidéki tragédia áldozatai előtt.

Cikkünkhez képgaléria is tartozik, amit itt nézhetnek meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az egyetemistákhoz, az egyetemi oktatókhoz és a mezőgazdasági termelőkhöz több középiskolai diákjai és tanárai is csatlakoztak (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)